Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

III. fejezet

talannak. Voltak a káptalannak földbirtokai, melyeket a szolgákkal együtt kapott Álmos herczegtől. A szolgák egy része pénzt, mások lábasjószágot, sört, bort, gabonát volt köteles meghatározott mennyiségben adni a káptalannak. Voltak cselédjeik, kik az ebédlőben, hálószobában, istállókban, kertben végeztek szolgálatot. Voltak szakácsaik, harangozóik, halászaik, szűcseik, vinczellérjeik, szántóik, molnárjaik, bognárjaik, kovácsaik, pásztorjaik. Voltak a káptalannak szántóföldéi, szoléi, erdei, legelői, kaszálói, halastavai, malmai, ménese, marhacsordái, juhnyájai, csürhéi, méhese. Ebből a leírásból láthatjuk, hogy a káptalanok gazdasága a XII. században már hasonló volt a kolostori gazdasághoz. Nagyobb részben maguk míveltették a földeiket és szőleiket. Volt szép állattenyésztésük. A szolgák a dékán felügyelete alatt végezték a gazdasági munkákat. Ilyen volt a többi társaskáptalanok birtokrendszere is. Az aradi káptalan birtokairól Imre király 1197-iki oklevelében szól. A székesfejérvári káptalan régi kiváltságait megerősítve, IV. Béla 1254. évi oklevelében a káptalan jobbágyairól, népeiről és a dékánról, mint azok birájáról (tehát jószágigazgatójáról is) beszél. Ugyanezen káptalan és a szentmártoni apátság közt a birtokviszonyokat rendezi II. Endre 1229-ben. Mely levélből kitűnik a káptalannak roppant gazdagsága.

A XIII. században sűrűbben olvasunk a székesegyházi káptalanok birtokairól; de az is bizonyos, hogy ebben a korban még szegények voltak. Szinte megdöbbentő az a kép, melyet a püspöki káptalanok anyagi helyzete a XII.

78