Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XIV. fejezet

gyümölcsfának minél terjedtebb meghonosítása és elterjesztése - ugyan ezen törvényt tartja.

Három év előtti keletkezte, még sokkal ingadozóbb korszakba esett, mintsem hogy valami átalánosb részvétre számíthatott volna. Hazámfiai, ősi jellemüknél fogva, tartózkodva fogadák az előttük uj eszmét, és Magyarország a félszázat meghaladó, s többnyire nagy terjedelmű megyéiből, csak hat ifjút vala képes az első évfolyamra kiállítani, kik is sorsuk s jövendőjükről aggódva, léptek a szokatlan uj pályára.

Valamikor a bor is erjedés által csak azon részeket assimilálja, mik czéljának megfelelnek, a heterogen elemeket pedig kiveti: úgy járt a csekély számú csapatka is, melly zászlóm alatt haszonkertésznek felcsapott.

A hat ugyanis háromra olvadt le; de az, a mit az erjedés, vagyis a lelkiismerettel válogató birálat megtartott közülök, az most már nem kíván mást, mint az időnek naponkint mindinkább érlelő s tökéletesbitő hatását, miszerint azzal bírjon, a mi saját magunkat is leginkább jellemez, t.i. egy kis szakkészültséggel de aránytalanul hatalmasb adag hazafiu buzgalommal, s használni kívánó jó akarattal.

Ha azonban intézetünk eszméje, Magyarország közönsége előtt némi szokatlansággal birt: ezen szokatlanságát gyakorolta az saját magunkra is. Az orvos, ki a fiatalság teljes fogékonyságával, és a gazdászat, de leginkább a haszonkertészethezi veleszületett hajlamával élte le, egy századnak mintegy ötöd részét, jeles gazdák és kertészek

433