Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XIII. fejezet

gokat. Ezen tápanyagok - jőjenek bár agyagos, kovás, meszes, homokos, erdei v. kerti-földegből, - mihelyest a dugványba jutottak, azonnal ennek sajátságos természete szerint alakulnak, - legkisebb tekintet nélkül előbbeni viszonyaikra; annyira, hogy a leggyakorlottabb s üve­gekkel fölfegyverzett szemmel sem sikerült, két ugyan­azon nemű dugvány alkata, szövege s anyaga között va­lami lényeges különbséget észrevenni, - habár azok a leg­­különnemübb földben növénekis. Ép igy van a dolog az ojtványokra nézve is, bármennyire különböző termé­szetű vad-alanyok által kapják is tápnedveiket; - ezeket mindenkor, egyéni saját természetük szerént (kirekesztve a talapnak e részben minden lényeges befolyását,) dolgoz­zák föl - „quia penes surculos in stipitem dominum est, qui passive se habet, alimentum tantum, non verő motum iis tribuens”. Baco. 5) Azon fák, mellyeknél az ojtás gyümölcseinek kikép­­ződését leginkább elősegíti, sokkal rövidebb életűek, semmint a másfdék. így az ivan-talapzatu ojtványon termett alma a legnagyobb, de a fa alig él 25-30 (40) évig; az ,édes­almába’ („nyári-édes”) ojtott fa már nem olly nagy gyü­mölcsöt terem, de fája életdusabb is; a szelid magonczba ojtott pedig még kisebbet terem, de 80-120 évig is elél; a vadmagoncz talapzatu fának gyümölcse pedig legkisebb (amazokéhoz mérve), de fája két századdal is daczol. 6) Mentül inkább növekszik ojtás által a gyümölcs nagysága: annál inkább megakadályozódik a fának összes kifejlése; s e részben ugyanazon fokozat áll, melly az élet­tartósságra nézve is bebizonyult.

Next

/
Oldalképek
Tartalom