Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XI. fejezet

én öklömnyi tsomónként, nem tsak szalmakasban, nem is az üres lépben, mint Christ (S. 256.) mondja, hanem két mézes tábla között, a’ Christ fijókjainak a’ kellőközepében, octóberben, mikor a’ méheket felbontzoltuk. - Az íllyen férges méhet meg lehet esmérni azoknak a’ pondróknak a’ ganéjokról, mellyet az aldeszkára lehúllatnak, és ollyanforma, mint a’ két hetes selyembogár’ ganéja. Legegyenesebb út, tőle megszabadulni, az, hogy a’ méhet másikhoz kell verni, az ollyan bodont felbontzolni, ’s lépesmézet, emberséges emberhez illő módon megtisztítani.

Az erős Nemzetet sok tsiribiri pusztításoknak ellent állhat; tsak a’ maga’ felekezete ne támadja meg, mely legkeservesebb ellenség. A’ méh is, ha elegen vannak, ritka pusztítótól íjjed meg. Sok felől megtámadják a’ méheket, mind pedig a’ természet’ viszontagságai, mely a’ maga’, hol egyenes, hol teker vény es útiján főj a’ mint főj hat, nem igen vigyáz, ha van-é méh a’ világon vagy nints. Ha már a’ méh jó állapotban van, sok íllyen viszontagságokat vissza vér, vagy elbír; mikor az erőtlen a’ sok ostromlás alatt eltikkad.

50. §.

A’ mi a’ méhtsípést vagy inkább szúrást illeti: tapasztaljuk, hogy a’ méh tsak ott tsíp, a’ hol a’ kontzot valakitől féltheti, mikor valaki az annya, famíliája, vagy elesége körűi forog, a kitől azt félthetné; és így, tsak a’ hajléka körűi haramiáskodik. Megjárnók, ha mindenütt tsípne, a’ hol elő találjuk; úgy inkább elpusztítanók azt, mint-sem

348