Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

VIII. fejezet

őt úyni szélességre tüle, egy cdénbe vizet, mind utánna női a’ tök, avagy uborka; ha pedig ninch víz az edénbe, meg-horgul, és nem női hosszatára. Ha ki még-is hoszszu uborkát kevánna, fúrjon egy hoszszu csévét, és gyukja-bé, mikor még kicsin, és vékony virágjában van; az uborka olly hoszszat női, a’ menny hoszszú a’ chéve.

Azt-is írják az uborka felöl, hogy fölötte igen fél a’ menydörgestűl, és menykő ütéstűi, és valamikor menydörög, mindenkor mint-ha ijettében megfordul. Azért mikor illyen üdő van, nem jó őtet vetni. Es igy, mikor sok menydörgés jár nyaratszaka, ne várjon ember sok uborkát: mert ha van-is elhervad, és el-vész. Hasonló gyülölsége vagyon a’ fa olayal-is; azért a’ hol őtet vetették, ne tegyenek oda közel fa-olayos edént: sőt mikor vetik-is, vagy ültetik, ne forgolódgyanak fa-olayos kézzel körülötte, ha azt akarják, bőven teremjen.

Az uborkát, nem akkor szoktuk az ételre le-szakasztani, mikor meg-érett, és sárga: hanem, még mikor zöld, és éretlen közép-szerű, avagy apró. Nem-is szokták minálunk főzni; noha noha talám más Országokban élnek véle: hanem nyersen, mikor még zöld meg-hámozzák, szeletenként metéllik, és saláta módgyára sóval, eczettel, fa-olayal eszik, föllyül egy kis borsot hintenek reá, Másképpen bé-sózzák, avagy eczetbe csinállyák, kinek módgyárúl ide alább. A’kit magnak hadnak, hadgyák jól megérni, míg narancs színű lészen a’ heya, és meg-szárad a’ szára: de az öregét válaszszák. Némellyek, minekutánna le-szakasztyák-is, az verő-fényre tészik alkalmas

271