Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

VI. fejezet

évi június hó n-én Kapuból érett dinnyéket küld az urának. „Többet nem küldök - írja tréfásan -, mert különben rászoknék kegyelmed és itt az czellában feledne engem. Ide várom kegyelmedet az javára.”

A régi levelek világosan hirdetik, hogy a korán termelt dinnyéink jók is voltak. Dicsérték azokat mindenfelé. Egyik nevezetes dinnyés gazdasszonyunkról Lippai írja, hogy oly nagy dinnyéket nevelt, melyek a fejér selyemtöknél is nagyobbak voltak és belük oly temérdek volt, hogy az ember alig érte által késsel és mag is alig akadt bennük.

A mint az érés ideje elkezdó'dött, a jó ismeró'sök nyakrafőre küldözgetik egymásnak a pompás dinnyét. S ez a küldözgetés még télen sem ér véget. Nádasdy Tamás például még január havában is kap jóféle telelő-dinnyét.

Dinnyéskertjeink s földeink terméséből sok jutott Bécsbe is. Bécsben az udvar tagjai és a főurak között a dinnyeevést a mieink honosították meg. S csakhamar annyira megkedvelték ott a magyar dinnyét, hogy a jó és korai dinnyével többet érhetett el az ember, mint a legszebben megcsinált instancziával... A ki ugyanis elsőnek küldött az udvar számára érett dinnyét, az elnyerte a pályát! I. Ferdinánd korában ezt a „pályát” többnyire Nádasdy Tamásné nyerte el. Nagy tisztesség volt ez abban az időben.

Nádasdyné 1551-ben június havában két Ízben is küldött az udvarnak dinnyét. Sárkány Antal uram vitte fel

216