Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)
VI. fejezet
gyümölcs kiválóságát, igaza volt. Ha a nyugati országokban jelesebb gyümölcsfajok lettek volna mint nálunk, akkor nem tőlünk vitették volna a fákat és az oltóágakat kifelé! Ha gyümölcsfák dolgában nem is szorultunk a nyugati országokra, virágot annál többet kaptunk onnét. Virág dolgában bizony már másokra szorultunk! Azonban a XVI. és a XVII. században mégis a mieink útján szerezték be a külföldiek a pompás török virágokat. De hát ezek csak vendégek voltak a magyar virágoskertekben. Azok a virágok, a mik a XVI. és a XVII. században a magyar kerteknek legkedveltebb lakói voltak, ma is feltalálhatók, polgári és falusi kertjeinkben. Ki ne emlékeznék közülünk a kisvárosi és a falusi magyar kertek virágaira? Ki nem ismerte már gyermekkorában a fehér liliomot, az istenfáját, a boldogasszony tenyerét, a csillagvirágot, az izsópot, ibolyát, égőszerelmet, szarkalábot, harangvirágot? Magyar kert e szerény virágok nélkül egy sem szűkölködött. Ezt mindnyájan tudjuk. De már azt kevesen tudják, hogy ez egyszerű virágokhoz közel négyszázados magyar hagyomány és kegyelet fűződik, kevesen sejtik, hogy nemzetünk nagyasszonyainak is ezek voltak egykor legkedvesebb virágai. S mivel hogy ez így volt, a magyar nép hűsége és feledni nem tudó kegyelete előtt meg kell hajolnunk! A szegfű és a rózsa is mindenütt szerepel kertjeinkben. Sőt a rozmarinnal is találkozunk már a XVI. század derekán. 212
