Nagy József: A Közúti Gépellátó Vállalat története (Budapest, 1976)
"Új" Közúti Gépellátó Vállalat
MÉRLEG ’74 Néhány uj gyártmány jelezte a kibontakozás kezdetét. A mélyponton túljutott vállalat még "magánviselte" az egyedi - vagy 4-5 db-os - gépgyártás anyagi következményeit. A profilon kivüli termékek gyártásával pedig a KPM iparági feladatok háttérbe szorultak. A vállalat az éves tervét 2 %kai túlteljesítette. A termelékenység ugyan meghaladta a bázis időszakot, de a tervezettnél kisebb mértékben. Az eredménynövekedés 2/3-át a kereskedelmi tevékenységben érte el, a tulteljesitésben jelentős szerepe van a közvetlen anyagköltség növekedésnek. A vállalat termékszerkezetében, a termelés szervezésének színvonalában, a KPM igények kielégítésében az előző évekhez képest javulás nem történt. A KERÜLETÉRT Számtalan gond között is jutott erő egyéb, társadalmi kötelezettségek vállalására, teljesítésére . Az egységes, közösségi szellem itt nyilvánult meg a legjobban. A politikai és társadalmi szervek irányitó és szervező készsége remek tettekre sarkallta a dolgozókat. S ezekben a munkákban a KISZ- fiatalokat illeti elsősorban dicséret. /1969. március 20-án a vállalat KISZ szervezete, Lékay János - a Magyar és nemzetközi kommunista mozgalom nagy alakjának - nevét vette fel. A pártveSzámos árváltozás érvényesítésének elhagyása rontotta a vállalat eredményét. A műszaki fejlesztés külső szervek jelentős anyagi támogatása ellenére is vontatottan haladt. A nemzetközi munkamegosztásban ismételten késedelmes teljesítések rontották a vállalat kooperációs lehetőségeit. Ezzel a vállalat hitele is romlott. A több éve tartó átszervezések is befolyásolták a tapasztalatokat, a felelősség a vezetés megosztottsága miatt elmosódott. Alapvető termelő tevékenységek - épitésszerelés, ipar, - fejlődésükben szinte megálltak. Rendkívül nehéz volt a felfelé Ívelés utjának keresése. zetőség messzemenő gondoskodással foglalkozott és foglalkozik az "utánpótlás" nevelésével. Mindennél többet mond, hogy a KISZ szervezet első helyet foglalja el a kerületben. Hosszú lenne felsorolni is azokat a hétköznapi tetteket, melyeknek erkölcsi gyümölcsét élvezi a kollektíva. A többször is szervezett kommunista szombatok, az óvoda építésében végzett munka, a 6 óra Budapestért akció. A kerületi sportpálya építésétől a Kálmán utcai iskola patroná-Ezt sajnos szubjektív tényezők is nehezítették. Ilyen volt pl. a szükségesnél több vezetési szint kialakítása. Az összevonás során - mint már ismeretes - vegyes profilú, majdnem teljes egészében elavult termékeket korszerűtlenül gyártó, elhasznált termelőeszközökkel rendelkező vállalatokat egyesitettek. Ezek tükrében is érzékelhető, hogy milyen erőfeszítéseket kellett tenni az uj gyártmányok, kooperációs termékek megvalósítására. Nagyon hiányzott a remélt 210 milliós fejlesztés. A jövő kecsegtetőbb megoldást Ígér. Az 1975-ös munkaellátottság lényegesen kedvezőbb. A KÖZGÉP munkásközössége az évtizedek gondjaiban, buktatóiban és munkasikereiben megedződve, összeforrva, készen állt az uj, az 1975. évi feladatokra. A 25 év, a fogesikorgató, keméry napok, győzelmek és megtorpanások negyedszázada végétért. lásán keresztül a gréder felújításáig. A centenárium évében újabb 6 óra társadalmi munka. Fásitás és tornaterem építés. Az "Egy iskola - egy üzem" akció fényes sikere. A magára maradt idős emberek támogatása, lakásfestés és róluk való gondoskodás. Mind egy-egy mozaik, amely jelzi, hogy az áhított vállalati egység nincs is olyan távol. A kerület vezetőinek, szervezeteinek dicsérő oklevelei méltó kezekbe és helyre kerültek. 57