Béres Károly (szerk.): A ceglédi Erkel Ferenc Állami Zeneiskola 35. éves jubileumára. Fejezetek a város zenei életének múltjából és jelenéből (Cegléd, 1986)

A intézményben 1985/85-os tanévben működő ifjúsági és felnőtt művészeti együttesek

95

dátumot őriz az 1837-es esztendő, amikor a végre megnyílt Magyar Nemzeti Színház első karmestere lett. Ekkortól válik a magyar színpadi zeneművészet lánglelkű mesterévé, aki 1853-tól a Filharmóniai Társaság élén, majd 1875-től a Zeneakadémia megalapításában való tevékeny részvétellel képességeinek teljes sokoldalúságát veti be a magyar zene nagy ügyének érdekében. 1884-ben ő lesz az akkor megnyílt Magyar Királyi Operaház első zeneigazgatója, s 1886-ban első országos karnagyként ő állt az akkoriban szerzett Magyar Dalosegyesület élén.

A "Báthory Mária" s a fiatalkori főmű, a "Hunyadi László" (bemutató 1844. február 4-én) eleve megszabja Erkel helyét és rangját a magyar zenetörténetben. A "Meghal a cselszövő" annyira izzó hatású operai tömegdallá vált a forradalmi nép ajkán, mint a "Nabucco", az "Ivan Szuszanyin" rokon szituációt idéző kórusai. Az 1849-et követő súlyos korszak éppen érzelmi válsága következtében némította el Erkelt is, s csak 1861-ben tudott megszólalni a "Bánk bán"-nal, a másik (s az előzőnél még érettebb) remekművel, amelyet hangjának további erősbödése és új utak keresése jellemez: a "Dózsa György", a "Brankovics" és az "István király". Mondanivalója mindig történelmi távlatokat keresett és talált, s szinte minden kései évtizede gyümölcstermőnek bizonyult.

A 175- évfordulón életművét élőnek érezzük: mindennapjaink és ünnepeink elképzelhetetlenek nélküle, aki a magyar nép zivataros századaiból jobb jövőért esengő Kölcsey-igék zenévé formált imádságát alkotta meg számunkra.