Béres Károly (szerk.): A ceglédi Erkel Ferenc Állami Zeneiskola 35. éves jubileumára. Fejezetek a város zenei életének múltjából és jelenéből (Cegléd, 1986)

A intézményben 1985/85-os tanévben működő ifjúsági és felnőtt művészeti együttesek

121 "Mert egybe álltunk általad s az is, ki nem dalol, érzi a Lét, a Rend szabad összhangját valahol." Béres Károly zeneiskola-igazgató (Pest megyei Hírlap) Ceglédi intermezzo A FIATALOK IS FELZÁRKÓZTAK (1985. II.) A vonatkerekek ütemes csattogása szaggatja fel az al­földi táj fagyba dermedt'Csendjét. Előbb a tanyák, aztán az előváros házai futnak hátra a gyosvonat ablakának kép­ernyőjén. Szerelvényünk késés nélkül fut be Ceglédre. Fél­órás séta vár itt rám, ennyi idő alatt teszem meg ugyanis az utat a vasútállomástól a helyi zeneiskoláig. A három szin tes szürke épület, Pest megye első állami zeneiskolája hív befelé.- Az intézetnek több mint 770 növendéke van, a legtöb­ben, 225-en zongorázni, lo5-en hegedülni tanulnak. A 27 pe­dagógusi állás közül valamennyi be van töltve, képesítés nélküli tanárunk nincs - büszkélkedik Béres Károly igazgató, aki 1962 óta vezeti az iskolát. Vele járom a tantermeket, folyosókat, s győződöm meg ar­ról, kollégáival milyen sokat tesz a város és környéke zenei életének érdekében. Hogy csak néhányat említsek kezdeményezé seikből: a tanács 240 ezer forintos támogatásával a pincehe­lyiségből nagyszerű faburkolatos bemutatótermet építettek növendékeik hangversenyei számára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom