Bálint Lászlóné et al.: 35 éves a Várkonyi István Általános Iskola 1962 - 1997 (Cegléd, 1997)
A kérdőjel az első szám megjelenése után nem volt kérdőjel többé. Ä kisebb létszámú szerkesztőség jó hozzáállással, igazi újságírói lendülettel, rajzokkal és nem utolsó sorban ötletekkel színesítette iskolaújságunkat. Ugyanakkor hatoldalas újságunk - kék betűkkel - nyomdailag is színesedett. Ami ennél is fontosabb, a kivitelt segítő Bállá Márti rajzokkal, a tartalmi és formai követelményekre való nagyobb odafigyeléssel a lap is jobb “képet” mutatott. A második szerkesztőség (8. m): Bállá Márta Fenyvesi Gyöngyvér Kürti Nóra Muhari Edit Nagy Gergely Reményi Katalin A decemberi számban már ez a szerkesztőség, az ekkor még 6. osztályos “kis újságíróktól” is közölt cikket. Az utolsó számot pedig közös munkával hozta létre a második és a harmadik szerkesztőség. Az újság ebben az időszakban élte át pénzügyi bizonytalanságának idejét. Nem sikerült pályázatokkal pénzt szerezni, így egyetlen anyagi támasza az iskola maradt. Nehéz volt a 300-as példányszámot megtartani, és a megjelenést sem lehetett sűríteni. A MERKANTIL nyomda vállalta, hogy szinte bekerülési költségen készíti el az újságot, így a második szerkesztőség, már nyolcoldalas újsággal búcsúzhatott a sulilaptól és az iskolától is egyidőben. A harmadik generáció: 1994-ben a 8. számbankezdte meg tehetségét kibontakoztatni harmadik szerkesztőség. A szerkesztőség: a törzsgárda: Domokos JúliaKőházi Anikó Kuklis Judit Kun Noémi Wenczel Dóra Pét ró Szilvia Surányi Tekla további tagok a 7-8. m osztályból: Váradi AndreaSzüdi Gábor Medgyes Krisztián Szól ősi Tóth Anita Aszódi Gergely Kánya Kitti külső munkatársak (más osztályokból): Lovas ÁgnesAbrahám Anett Szebeni Ágnes Andrási Annamária Deák Réka Orosz. Nikoletta Kun Krisztián Balogh Richárd Pálinkás Nikoletta Baumann Lilla