Bálint Lászlóné et al.: 35 éves a Várkonyi István Általános Iskola 1962 - 1997 (Cegléd, 1997)
A Várkonyi István Általános Iskola Diákönkormányzatának története Diákönkormányzatunk (DÖK) nem rendelkezik igazán nagy múlttal. Ennek oka főként az, hogy születése mindössze 3 és fél évvel ezelőtt történt. E rövid idő alatt mégis sikerült kisebb eredményeket elérni, melyek gazdagították iskolánk hírnevét. Iskolánkban a régi kisdobos- és úttörőmozgalom megszűnése után nem volt tanulóinknak szinte semmilyen érdekvédelmi, mozgalmi szervezete. Szükségessé vált egy olyan “közösség” létrehozása, mely képviseli a diákok érdekeit,- segíti és védi azokat,- melyet minden diák igénybe vehet,- melybe minden diák beléphet,- melynek előnyeit mindenki egyaránt élvezheti,- mely egészen a diákoké. Ennek a “közösségnek” a létrehozásában vállalt fontos szerepet Kozma Csaba, iskolánk volt pedagógusa, aki kezébe véve a diákság ügyét, elindította útjára a mi iskolánk Diákönkormányzatát. Természetesen mindehhez megfelelő segítségre és támogatásra talált a tanulók, valamint a tanárok körében is. 1993. szeptember 8-án alakult meg a Várkonyi István Általános Iskola Diákönkormányzata. Az alakuló ülésen minden osztály 1-1 képviselője (osztálvtitkára) vett részt, valamint a tantestület részéről Kozma Csaba, mint patronáló tanár. A jelenlévő képviselők egyetértésben kinyilvánították a Diákönkormányzat megalakulásának szükségességét, majd megvitatták a segítő pedagógus által benyújtott működési, szervezeti szabályzatot. A vita során, kisebb módosításokkal megalkották a DÓK szabályzatát. Mindez titkos szavazással, teljes egyetértésben jött létre. Ezután az éves munkaterv vázlatának elkészítése következett, a DOK-i tagok javaslatai alapján. Az ötletek során körvonalazódott az 1993/94-es tanév DOK-programja. A pontos időpontokat, személyi felelősök kijelölését, a DÖK Koordinációs Bizottsága hatáskörébe utalták ajelenlévő tagok. Mivel a Koordinációs Bizottság képviselőit a Diákönkormányzat elnöke választja és javasolja, ezért a következő lépés az elnök titkos szavazással történő megválasztása volt.