Calvin Synod Herald, 2014 (115. évfolyam, 1-12. szám)
2014-07-01 / 7-8. szám
18 CALVIN SYNOD HERALD GBU FINANCIAL LIFE DISTRICT 3000 Hungarian Reformed Federation of America A Division of GBU Life Insurance, Annuities, Fraternal Benefits CONTACT Rev. Leslie E. Martin John K. Morey Fraternal Secretary Treasurer (732) 597-5980 (330) 758-2971 kavargó, feszülő megmozdulásban táncolt előtte, s az egésznek a közepén, mint a megelevenedett aranyban a ragyogó drágakő, Lépes Anna fehér arca. Olyan rettentő nagy vágy szállta meg, átfogni, átmarkolni, magába olvasztani az egész zengő világot, hogy szinte nyilalltak izmai. A várkápolna ajtaján belépett a káplán, az elmúlt kor lemondása, künn a napragyogásban a hadnagyban vajúdott az új világ embere, az élet akarása. Úgy állt ott, mint egy megbűvölt. Csáki László az asszonyokkal diskurált, odanézett a hadnagyra, s kiáltott neki: - Tüstént kiesik az a két varosbéka szemed! Aztán kacagva nézett Lépes Annára. A hadnagy mélyen elpirult, és megfordult. Nem látta, hogy Lépes Annának is lángvörös lett az arca. Katonái közé ment, s nagy hangon kezdett nekik parancsokat osztogatni. Egy vénasszony jött be a várkapun, fején egy kosár halat hozott, s a konyhák felé tartott. Visszajövet megállóit a katonák között, és megszólította a hadnagyot.- Drágalátos szép virágszálam, van a nénének valamije, ami éppen egy ilyen szép vitéznek való. A katonák kacagtak, durva bohóságokat mondtak a vénasszonynak, a hadnagy is mulatott a dolgon.- No, hát lássuk! - mondta a vénasszonynak. Az egy szép, keskeny aranyszegéllyel kihányt veres bársony keszkenőcskét vett elő, s a hadnagy elé tartotta. Az furcsán nézett rá.- Minek az nékem, néne?- Jaj, drágaságom! Tudom ám én, hogy Budára mész, egy ilyen deli legénynek kell oda a cifra holmi! Aztán van ám ott még valami! Hirtelen félreállva, hogy csak a hadnagy lássa, kigöngyölte a keszkenőt. Parányi kártya volt belecsavarva. A hadnagy megrázkódott. Elvette a kendőt s kivette a kártyát. Veres tintával volt ráírva: „Az test fej után kívánkozik. Bábolnán várlak. Valentinus.” Maga elé meredt, és sokáig állott ott egy helyben. Aztán felnyergeltette lovát, s felkapott rá. Csak kardja volt az oldalán, könnyű zeke rajta. Senkinek se szólt semmit, mintha csak járatni akarná kicsit a lovát. Lekerült a Maros mellé. Ott megállóit, és visszanézett a várra. Csak a falakat látta. Az asszonyok házának ablaka sötéten meredt elé a falból. Nézte-nézte, mintha várná, hogy egy fej kipillantson rajta. „Indulni, indulni!” Nagyot sóhajtott. „Menni, menni! Hej, Lépes Anna!” Itt nem lehet állingálni, nem lehet sokáig nézni azt az ablakot. Még visszafordítja az embert. Nagyot rántott a zablán, s nekifordította lovát az erdőnek. Délebédre hiába várták a várban. Csáki vajda nagy harsogva kacagott:- Elment virágot szedni Annának az útra! De délután se került elé, a szekerek indulásra készen álltak, - a hadnagy pedig sehol. A vajda csak kacagott:- Megszökött Anna elől! Az asszonyok azt mondták, hogy hát majd csak előkerül, majd indulnak holnap. Anna összeszorította kis erős száját, s keményen mondta:- De már csak induljunk. Akad még egy hadnagy e mellé a száz katona mellé! Befejezés következő számunkban
