Calvin Synod Herald, 2013 (114. évfolyam, 3-12. szám)
2013-11-01 / 11-12. szám
CALVIN SYNOD HERALD 15 Az igaz élet Karácsonyi egyházi beszéd Tit. 2.r. 11-14 11.,, Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek” 12. „Amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértéletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon ” 13. ,, Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését. ” 14. Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt. A felolvasott szent leckét megelőző bibliai versekben Pál apostol Titusnak, az ő ifjú munkatársának igen megszívlelésre méltó utasításokat ad arra nézve, hogy minő magaviseletre intse gyülekezetének különböző korú és rendű tagjait, a véneket és ifjakat, a gazdákat és szolgákat, - de, ügyeljen jól arra, hogy ő maga mindenekben példát adjon, mert csak úgy lesz foganatja az ő tanításának, ezt pedig azért kell tennie mert Isten idvezítő kegyelmének megjelenése arra kötelez minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen és szentül éljünk a jelenvaló világban, mert csak így várhatjuk boldog reménységgel a nagy Istennek és megtartó Krisztus urunknak dicsősége megjelenését, hogy megváltson minket minden hamisságtól és tisztítson önmagának kiváltképpen való néppé. - Az apostolnak meghagyását szem előtt tartva, - ez ünnepi alkalommal, mikor Isten idvezítő kegyelmének a Jézus Krisztusban való megjelenése emlékünnepére sereglettünk össze, - lássuk, hogy miként tehetünk eleget a felhívásnak, hogy mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világban s azután, hogy ilyen élet mellett is minő jelentése van reánk nézve a Krisztus váltságának? Míg ezeket fejtegetem, kérem szíves figyelmeteket. I. A jelenvaló világ mindenkire nézve az az életidő, mely az ő számára e földön engedélyeztetett. Az ittvaló élés milyensége attól függ, hogy minő felfogásunk van az életről. Ez a felfogás pedig aszerint alakul ki, hogy milyen a mi gondolkozásmódunk, - hívők vagyunk-é vagy hitetlenek? A hitetlen ember előtt nincs semmi más csak önmaga és a körülte való, látható, érzékelhető világ s minden öröme és reménysége csak az érzékelhető világ s minden öröme és reménysége csak az érzékelhető világra irányul, azokhoz tapad, abban keresi boldogságát, üdvét. Ám, az érzékelhető világ a folytonos változások szakadatlan összetétele s még a leghatalmasabbnak sem áll módjában, hogy annak menetét a saját kívánsága szerint alakítsa. A világ halad a maga rendelt útján anélkül, hogy törődnék az emberek dolgaival s akár akarja az ember, akár nem: az érzékelhető világgal szemben kényszerűség alatt áll. A földi létben az elmúlás útján halad mindenki és senki sem kerülheti el, hogy ez utazás alatt része ne legyen a természet készítette örömökben és fájdalmakban. A kérdés csak az, hogy minek nézzük ez örömeket és fájdalmakat?- A vakeset szüleményeinek vagy pedig egy öntudatos akarat indításának, - más szóval hívők vagyunk-é vagy hitetlenek? A hívő ember mindent Istennek tulajdonít, — tőle jön, egy magasabb cél, az ő országa megvalósítása érdekében, az áldás és csapás egyaránt s ezért a hívő ember, alázatos szívvel, megnyugvással fogadja egyiket, mint másikat. Ő nem öncélú, csak magát néző, hanem ez egész valójával beléolvad az isteni akarat szolgálatába s hiszi, hogy ez által előmozdítja Isten dicsőségét. Felülemelkedik a csak ideig-óráig tartó dolgokon s bár nem rabja, hanem azokat is Istentől számlázottaknak vévén, velük együtt Isten akaratának végrehajtója. így ez a világ az ő életére nézve csak annyiban jelentős, hogy ebben is Isten országa valósításáért küzd, s minden igyekezete az, hogy Isten akarata érvényesüljön mindenekben. S mert Isten a maga akaratát tökéletesen kijelentette az ő szent fiában az Úr Jézus Krisztusban, ez pedig nem más, mint a személyválogatás nélküli szeretet, - nyilvánvaló, hogy a hívő keresztyén ember, e világban való vándorlása alatt, nem ismer magára nézve mást, mint a Krisztus követését s ami azzal egyet jelent a szeretet parancsának hű és odaadó teljesítését. - Az elmondottak, úgy vélem jelzik, hogy a nagy apostol mért mondja, hogy Isten idvezítő kegyelmének megjelenése arra tanít, hogy tagadjuk meg a hitetlenséget, és a világi kívánságokat. A hitetlenség és világi kívánságok a mindent csak magának akaró önzés, - a hit pedig a mindent szívesen áldozó szeretet. Az egyik az állandó visszavonásnak s ennek következményeként az állandó békétlenségeknek a forrása, a másik a folytonos kiegyenlítésnek, gyógyítgatásoknak, a jó cselekedetekre való igyekvéseknek ösztönzője s ezzel a békének és egyetértésnek valósítója. Hogy melyik nagyobb érték az általános jó szempontjából, - úgy vélem, felesleges mutogatni. S mert az általános jó, tulajdonképen az egyes embernek is igazi java, nyilvánvaló, hogy mindenikünknek érdekében áll, érdeke kívánja, hogy megszívlelje az apostol intését s tagadja meg a hitetlenséget és a világi kívánságokat, hogy mértékletesen, igazán és szentül élhessen a jelenvaló világban. II. Annyival inkább kell erre igyekezni, mert, mint szent leckénk mondja, - csak így várhatjuk ama boldog reménységet és a nagy Istennek és a megtartó Jézus Krisztusnak dicsősége megjelenését. Mi, mindig várunk valamit. Az ártatlan és semmire sem számító kis gyermekkorból szinte észrevétlenül bontakozik ki az ifjúkornak nagy és jelentős dolgok véghezvitelére irányuló vágya, várakozása, mely az érett korban jelentkező keserű csalódások között lassanként, fokozatosan átmegy annak várakozásába: hogy jön a csendes, nyugalmas öregkor, hol elülnek a nyugtalanító vágyak és kívánság s kiegyensúlyozott lelki élettel haladhatunk a mindenek útj a vége felé. E várakozások ideje alatt sok megszívlelendő benső tapasztalatokat szerzünk. E tapasztalatok pedig azt igazolják, hogy várakozásaink sohasem úgy teljesülnek, amint mi képzeljük, - igen, mert az érzékelhető világ változásai nem tőlünk függenek, sőt saját lelki világunk felett sem vagyunk korlátlanul rendelkezők. Reájövünk, hogy sorsunkat nem mi magunk intézzük, valakitől, életünk minden pillanatában függünk. A függésnek ez a tudata aztán aszerint folytatás a 16. oldalon
