Calvin Synod Herald, 2013 (114. évfolyam, 3-12. szám)
2013-03-01 / 3-4. szám
Az élet örökkévaló lét Húsvéti egyházi beszéd I Korint. 15 r. 19. 20. v. ,,Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lön azoknak, kik elaludtak." Ha végigolvassuk azokat a tudósításokat, melyek a szentírásban, Krisztus urunk feltámadásáról szólanak, a lelkünkre gyakorolt hatás aszerint alakul ki, hogy milyen szempontból nézzük azokat. Ha csupán okoskodó értelmünk szemüvegén át nézzük e tudósításokat, ítéletünk - bátran mondhatjuk úgy - képtelenségnek, lehetetlen dolognak mondja azt, hogy a földi létből halál révén eltávozott Jézus szemmel láthatólag, kézzel tapintható, testi valóságban újra mutatkozhatott volna a földön, de, ha értelmünkhöz hozzászegődik szívünk érzelme is, akkor egészen más eredményre jutunk. Akkor egyszerre megtelik körülöttünk az élet menete, nemcsak az érzékeink alá eső világ valóságaival, hanem az érzékek alá nem eső lelki világ valóságaival is: látunk nemcsak testi szemeinkkel, hanem a hit szemeivel is. Gondoljunk csak szeretteinkre: vajon csak azoknak valósága foglalkoztatjae képzetünket, akik itt közöttünk, e látható világon élnek, nincsenek-e velünk azok is, akik tőlünk már rég eltávoztak, nem úgy érezzük-e, hogy ők is, mint élő valóságok velünk vannak s hogy akárhányszor még nagyobb befolyást gyakorolnak magunktartására, mint az itt élők? Értelmünk, eszünk erre azt mondja, hogy ez csak képzelődés és nem valóság, ám: szívünk nem hagyja a maga jogát s akár mekkora erőfeszítést tenne is értelmünk a szív érzelmének elnyomására, mi mégis érezzük, hogy senki és semmi el nem veheti tőlünk azokat, akiket szeretünk, akik a mieink voltak. S vajon elveheti-e valaki a megváltott lelkektől azt, akit az Atya azért küldött, hogy bizonyságot tegyen az igazságról? Jézus Krisztusban az élet igazsága jelent meg e földön. S ha benne a földi lét egyetlen boldogító igazságát: a szeretetet hiány nélkül megtaláltuk, szabad-e kételkednünk abban, hogy az Atya végtelen szeretetét azzal is megbizonyította, hogy az ő egyetlen egyének a halálból való feltámadása által vitathatatlan igazsággá tette az ő gyermekei előtt azt is, hogy nem alap- és valóságnélküli képzelődés az életnek halál utáni fennmaradása, hanem kétségtelen igazság. Ebben az igazságban kételkedni nem lehet, nem szabad, mert ha elfogadjuk igazságnak azt, hogy a földi lét boldogságának eszközlője a szeretet úgy, amint arról Jézus személyével kapcsolatosan az evangéliumok tanítanak, de nem fogadjuk el igazságnak azt is, amit szintén Jézus személyével kapcsolatosan, az evangéliumok hirdetnek: az 0 feltámadását, más szóval az életnek a halál utáni fennmaradását is, akkor valóban áll az, amit Pál apostol a felolvasott alapigében mond: „ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. ” Mert, mit jelent Krisztusban csak ez életben reménykedni? Már érintettem az előbbi fejtegetés során, hogy Jézus személyében az élet igazsága jelent meg e földön. A földi létre nézve pedig az élet igazsága az, hogy valódi békét, jólétet és megelége18____________________________________________________ dést minden ember számára, csak a szeretet, az egymásiránti szeretet adhat. Ezt a tételt hirdetik a szellemi fejlődés magasabb fokára eljutott kiváló egyének mind, akár, ha mint vallásalapítók, akár ha, mint társadalmi javítók keresték a magába mélyedés vagy a körülmények egybevetésével a boldogulás lehetőségét. Jézus tanításainak is ez az alaphangja, benne a szeretet teljes mértékben jelentkezett, annyira, hogy - amint az írás mondja - benne semmi fogyatkozás nem találtatott. Krisztusban csak ez életben reménykedni tehát azt jelenti, hogy teljes meggyőződéssel valljuk, hogy a benne valósággá lett szeretet útján érhető el csak a földi létben annyira kívánt Isten országa eljövetele, megvalósulása. Amint mondtam, a szeretetnek az életbe való átvitelére kívánják építeni a boldogság hajlékát mások is, csakhogy a szeretetnek különböző fokozatai, mondhatjuk úgy, különféle válfajai vannak. Elkezdve a rideg önszeretettől, a családi, nemzetségi, faji, felekezeti, nemzeti szeretet lépcsőfokain az általános, mindenkit átölelő Isten és ember szeretetig, sokféle a szeretet, de a szeretet e vállfajai csak akkor igazán értékek, ha a Krisztusi szeretetből az önzetlen, önfeláldozó szeretetből táplálkoznak. Ez azt teszi, hogy magában véve jelentős mindenféle szeretet, de ha csak a maga szűk körében tanúsít önzetlenséget és áldozatkészséget, e körön kívül levőktől pedig ridegen elzárkózik, akkor nyilvánulása akárhányszor nem áldás, hanem átok, amit bizonyít a történelem menete. A szűkkörre terjedő szeretettel együtt jár az elfogultság veszedelme, s ez az egyént-egyénnel, a családokat családokkal, a fajokat fajokkal, a nemzeteket nemzetekkel állítja szembe s nyomában, tudjuk csak romlás és pusztulás jár. Egyedül a Krisztusi szeretet az, mely nem ismeri ezt az elfogultságot, hanem mindenkit testvéri közösségbe, benső atyafiságos kapcsolatba kíván íuzni. Ha már most, mi megismertük ezt a szeretetet és teljes meggyőződéssel magunkévá is tettük azt és egy benső kényszer hatása alatt azt a körülöttünk levő embervilágban érvényesíteni, valósítani is igyekszünk: nyilvánvaló, hogy a sok elfogultsággal telített szűk körű szeretetekkel gyakori ellenmondásokba, összeütközésekbe kerülünk: legelőbb önmagunkkal, a bennünk is meglevő elfogultsággal kell kemény, sok önmegtagadást, lemondást követő harcot vívnunk s jól tudjuk milyen nagy erőfeszítésünkbe kerül kimondani: „távozz tőlem sátán, mert meg van írva, hogy az Urat a te Istenedet imádd és csak neki szolgálj! ” _____________________________CALVIN SYNOD HERALD Mi nemcsak ez életben reménykedünk Krisztusban, hanem általában az egész életben, nemcsak a földi lét igazságát találjuk fel benne, hanem a mennyei életet is. Ám, magától érthető, hogy ez az igazság csak akkor a mi tulajdonunk, ha Krisztus él mibennünk, ha bennünk is az az indulat van, amely ő benne volt, ha az Isten- és emberszeretet nem üres szó csupán ajkunkon, hanem, jó és megtartó cselekedetekre indító erő is, ha az általa megígért és elküldött Szent Lelket szívünkbe mi is befogadjuk és annak vezérlő hatása alatt halad tova, ama mennyei hajlékok felé életmenetünk.... Vásárhelyi Boldizsár református lelkész
