Calvin Synod Herald, 2012 (113. évfolyam, 1-12. szám)
2012-05-01 / 5-6. szám
CALVIN SYNOD HERALD 13 Kálvin Református Egyház, Norwalk, CT Lelkipásztor: Rév. Dr. Ervin I. Betts Főgondnok: Mark Kurimai 2011 FONTOS ESEMÉNYEI Januárban azzal kezdtük az egyházi évet, hogy az egyház törvényeit felújítottuk és meghatároztuk a jelentését, hogy ki lehet aktív szavazótagja egyházunknak. Más kisebb változásokat is végrehajtottunk. Február és március. Március vége a tavaszi vásárra való készülődéssel telt el. A vásárt egyházunknál tartottuk és eladtuk az elkészített ételeket. Áprilisban nagypénteket a „Kereszt útjának” egyik változatával ünnepeltük. Húsvét vasárnap nagyszámú gyülekezet úrvacsorázott. Magyar Istentiszteletet is tartott Rév. Havadtőy, felesége pedig az orgona játékot végezte. Júniusban tartottuk a tavaszi vásáron résztvevők bankettjét, és a család napján ünnepi ebédet. Júliusban megünnepeltük a függetlenség napját és amerikai zászlós dísztüket osztottunk ki. Szeptemberben a presbitérium megszavazta a parókia külső felújítását. 2010-ben megtörtént a belső felújítás. Szeptemberben és októberben az őszi vásárra készülődtünk. November 5-én tartottuk őszi vásárunkat az Amerikai Légió termében, eladtunk ételeinket. Legtöbb egyháztagunk hűségesen jár templomba, adakozik és munkájával is fenntartja egyházát. Mint lelkész, hálás vagyok a gyülekezet hűségéért. Isten iránti hálával, E.B. lelkipásztor Ravasz László: Imádság a szétszórtságban élőkért Elibéd járulok, Istenem és orcád előtt megemlékezem azokról a testvéreimről, akik a szétszórtságban élnek. Kevesen vannak és elhagyottak, mint a pásztor nélküli nyáj. Nincs templomuk, ahová a haragszó édes szavára Téged dicsérni begyűljenek, nincs lelkipásztoruk, aki az Igét hirdesse nekik, mind a velőknek amegoszlattatásáig. Nincs, aki atöredelmes szíveket meggyógyítsa, a foglyoknak szabadulást hirdessen, vaknak szemei megnyílását és az Úrnak kedves esztendejét. (Luk. 4:18-19) Tudom, mennyire fenyegeti e testvéreimet a lelki sötétség, a hitbeli közömbösség, bálványimádás, tévelygés és babonaság, ég a lelkem, mikor hallom, amint csúfolják őket: Hol van a te Istened? Könyörgök Hozzád, szánd meg árvaságukat és gyűjtsd egybe őket. Biztasd meg őket, Ne félj kicsi nyáj, mert tetszett a te Atyádnak, hogy neked adja az Ő országát! Rendelje számukra bizonyságtevőket, igehirdetőket és alkalmatos módon küldd el hozzájuk a Te drága és örvendetes üzenetedet. Fogadd el áldozataimat és szolgálataimat, amit érettök Neked felajánlok és végy kezedbe eszközül engem is arra, hogy ők is egykor hirdessék hatalmas dolgaidat, ki a sötétségből a Te csodálatos világosságodra hívtad el őket és megcselekedted, hogy akik hajdan nem nép voltak, most a Te néped, akik nem kegyelmezettek voltak, most kegyelmezettek lettek. (I. Pét. 2:10) Hallgasd meg imádságomat. Ámen. Az egyakarat áldása Alap ige: Csel. 2.r.I. „És mikor a pünkösd napja eljött, Mindnyájan egyakarattal együtt valónak. ” Az ember lelkének három irányú működése között kétségkívül az akarat a legfontosabb, mert a gondolat és az érzelem az akarat által válik tetté, lesz cselekedetté. Az értelem és az érzelem az ember életfájában a nedvkeringés, a virág, - a gyümölcs: az akaratnyilvánulás, a cselekedet. Minthogy pedig az ember társas lény, jóllétére, boldogságára döntő tényező, hogy akarata hogyan, milyen cselekedetben nyilvánul. Ha az ember egyedül, magányosan élő lény volna, akkor akarata, természeti ösztönei szerint, szabadon nyilvánulhatna, ezzel nem árthatna senkinek, cselekedetei nem is jöhetnének beszámítás alá. Ámde, az ember társas lény, másokkal együtt kell élnie s tehát akaratát, szabadságát is korlátoznia kell. Kérdés már most, hogy mi az, ami e korlátozást türhetővé, elviselhetővé, sőt boldogítóvá teheti úgy magára az egyes emberre nézve, mint a többiekre. Alapigénkben azt olvassuk, hogy az apostolok egyező akarattal valának együtt. Mi indított őket egyező akaratra, mi volt az a kettős tüzes nyelv, ami maguktartásának azt az irányt szabta, hogy többé semmitől sem félve, bátran, ingadozás nélkül teljesítették uruknak meghagyását. Szóval, általában véve, mi az, ami az embert oly cselekedetekre indítja, amelyekből kétségen kívül, áldás árad mindenkinek az életére? Most, a lélek diadalának emlékünnepén, erre a kérdésre keresem a feleletet, míg erre igyekszem, kérem becses figyelmeteket. * Mikor feltesszük magunknak a kérdést: mi az, ami akaratunkat áldásos cselekedetekre indítja, akaratlanul is előtérbe tolul lelkűnkben egy másik kérdés, nevezetesen az, hogy mi szokott általában az ember akaratára irányító befolyást gyakorolni. Ezt figyelve, kétféle okra találunk: a tekintélyre és a meggyőződésre. A tekintély azt követeli, hogy az ember lemondva önállóságáról, akaratát egy másik akaratnak rendelje alá s cselekedje, minden ingadozás és habozás nélkül azt, amit az a másik akarat kíván, követel ő tőle. Az ember amíg kiskorú, Pál apostol szerint, tejnek italával él, ezt a kívánságot, követelést helyénvalónak is találja minden bírálat, ellenvetés nélkül, ámde mihelyt tudatára jut annak, hogy ő Isten képe és hasonmása, más szóval, hogy ő értelemmel, okossággal felruházott valóság, kinek joga van mindeket még Istennek mélységét is megvizsgálni, akkor bár gyöngeségének és erői fogyatékosságának tudatában érzi annak szükségét, hogy akaratát egy fensőbb akaratnak szolgálatába kell állítania, mégis úgy ítél, hogy minden fenntartás nélkül ezt csak olyan tekintéllyel szemben teheti meg, aki a tűzpróbát a lelkiismeretnek ítélőszéke előtt is kiállja, más szóval, akinek akarata tőle csak olyan cselekedetet követel, amelynek teljesítése neki nyugtalanságot, benső békétlenséget nem okozhat, mert különben, kényszerből, a félelem és rettegés hatása alatt, engedelmeskedik ugyan annak a tekintélynek, de emellett az engedelmesség mellett, szerencsétlennek, boldogtalannak érzi magát s gyűlölt zsarnoknak tartja azt, aki leigázza akaratát. Az elmondottakból
