Calvin Synod Herald, 2012 (113. évfolyam, 1-12. szám)
2012-01-01 / 1-2. szám
22 CALVIN SYNOD HERALD Évek, hónapok és napok számlálásában teltek és telnek el az idők. Ezeknek fő feladata az értelem, a bölcsesség formálása, kialakítása, a több tudás vágya. Olyanok vagyunk, akik ide beülünk. Mint Szenczi Molnár Albert, akinek azt írták ajánlólevelében, hogy az úton mindenki legyen segítségére, mert a bővebb tudás vágya vezérli. Ez a bőség itt gyakran volt öröm és volt teher. Volt gyönyörködés és volt munka. Mindig az előre- és visszaszámoló emberek közösségének vonatkozásában. Gyönyör akkor volt, amikor előre- és visszaszámoló - tanítvány és tanár - leült a hegy lábához, és együtt gyönyörködött az idő teljességében: Krisztusban. Mulasztásunkká válik minden ilyen elszalasztott alkalom. Mert a vele való együttlét a közös imádságra késztet mindenkit. A bölcs szív születésének és tápláltatásának helyére mutat. A bölcs szív mai imádsága ez: Ne hagyj el minket, Uram. Ne késs. Gyere vissza hozzánk, könyörülj, és szeresd szolgáidat. Nemcsak azokat, akiknek Illés és Elizeus palástját teszed a vállukra, hanem azokat is, akik maradnak, és a gyülekezetét, akik külső jel nélküli szolgák. Mert mind szolgái vagyunk: Mózestől, a hadvezértől, és Dávidon, a királyon és imádkozó bűnösön át a mai szolgákig. Mózes így könyörgött Dávid a 70. Zsoltárban ugyanezt mondja: Siess hozzám, oh Istenem: segedelmem és szabadítom vagy te Uram! ne késsél! Válaszunk: O velünk van, senki sem lehet ellenünk. Ámen. J--------------------------------------------N Nagy Bálint: TEMPLOMSZENTELÉSKOR Legyen ünnepe a szent falaknak, Zengjen ma itt a hála ének. Örvendezzünk - harangok zúgjanak, Szívünkre szálljon a béke csendje. Az ősi zsoltárt minden ajak zúgja: „Tebenned bíztunk eleitől fogva.” Megszépülve áll Isten hajléka S megszépülve áll itt a büszke nép. Kálvinista ősök ivadéka Kiknek szívében hitnek tüze ég. Hogy virágzik ezen a szent helyen Ős-időktől - áldassál Istenem. Idézzünk most egy kis történelmet: Hányszor áradt felénk a nagy veszély. Bűn volt, aki magyar volt s eretnek. Úgy tartották, mint aki már nem él. De bele zúgott a harangok nyelve, Ős-időktől mindenki szívébe. Sokan, kik itt vagyunk, emlékezünk: Átéltük harangok jajgatását. Isten nélkül vad rohamba mentünk, Háború volt - s a halál orgonáit. Ledőlt tornyok ég felé meredtek, Anyák sírtak, aggok és gyermekek. Halódó ifjak idegen mezőkön... Erdő szélén néma katonasír... Nem tudta már merre folyjék a könny - Fájdalmában a szív mennyit kibír. Mindenhol könny, vér volt és ítélet, Isten nélkül zokogott a lélek.- S most újra él - megnyílt az égi út - zúghatnak már a magyar harangok. Az a szent tűz, mely újra lángra gyúlt, Nem hunyt ki - az Élet nem lesz halott. Legyetek áldva drága szent falak, Az Isten és a magyar ég alatt! _F 03 SO r (Dsida Jenő: Sorsodat írói^ JA Cjöncötszef{ér vertacéí rúdjábóC to [Cat faragok, JA tintasötét éjszaka Hevébe mártom a Hegyét. Havas mezőkre, vak,ködökfa[ára sorsokat írok-JJ kemény, kpnok,ákpmbákpmok, äffnaß feketén. JAz angyaíokfiosszú széítrombitákpn faít dideregnek^ s a pófusoktóíaz egyenfítőig zokgg az Ember.
