Calvin Synod Herald, 2012 (113. évfolyam, 1-12. szám)
2012-11-01 / 11-12. szám
CALVIN SYNOD HERALD 17 éven át. Határozottságát Rómában támogatták és nem voltak képesek Pilátust a zsidók közül való ellenfelei addig megbuktatni, amíg Seianust le nem döntötték a hatalomról. Tibérius uralma alatt a zsidókat kiűzték Rómából. A következő uralkodó, az őrült Caligula császár, akinek a fiatal eszes zsidó uralkodóházi tag, a későbbi I. Agrippa volt az ivócimborája. Az ő uralmuk alatt a zsidók visszatérhettek Rómába. Eltekintve attól a bolond vágyától, hogy emeljenek neki szobrot a jeruzsálemi templomban, - amit Agrippa ügyessége elhárított, - Caligula nem tett semmit hatalma rövid ideje alatt, ami érintette volna a zsidóságot. Agrippának volt részben köszönhető, hogy a következő császárként Claudius került a trónra. Caligula meggyilkolása után, Claudius, aki félénk természetű volt, a császári palotában egy függöny mögé rejtőzött, nem gondolva arra, hogy lábai kilátszanak. Néhány praetorianus, aki a palotában járkált, kihúzta őt onnan és nevetve kiáltották: „Nicsak itt van Germanicus, tegyük őt császárrá!” Agrippa, aki Rómában volt éppen, elhatározta, hogy a viccet komolyra fordítja. A szenátusba ment, ahol azon vitáztak, hogy visszaállítják a római köztársaságot, úgy irányította a vitát, hogy megingatta véleményüket, s az eredmény az lett, hogy Claudist kiáltották ki császárrá - s ezen ő maga csodálkozott a legjobban. Folytatjuk Történelmi esemény a Kárpátmedencei Magyar Református Kollégiumok életében 2012. szeptember 8-án tartották közös évnyitóikat a Kárpátmedencei Magyar Református Kollégiumok Székelyudvarhelyen. Tőkés Zsolt az iskola igazgatója fáradtságot nem ismerve készítette el odaadó segítségeivel az iskolát erre a történelmi eseményre. Amerikából Nádas Gabriella A Kálvin Egyházkerület Iskola alapjának koordinátora és Vásárhelyi József Passaic, New Jersey-i lelkipásztor voltak az esemény meghívottak Az Erdélyi kollégiumok megtekintését Kolozsváron kezdtük, ahol Székely Árpád igazgató végigvezetett a javítás alatt lévő épületen, melyben a diákok létszámának növekedése következtében osztályokat kell nagyobbítani méter vastagságú falak lebontásával. Az épületnek még három szárnya vár javításra, beleértve az új tetőt is. Következő megállásunk Marosvásárhelyen volt Csiha Emesénél, a megboldogult Csiha Kálmán püspök lányánál és családjánál, valamint Kántor Attila esperesnél és családjánál. Vendégszeretetüket innen is köszönjük. Útban Székelyudvar felé, megálltunk Koronkán, ahol a Toldalagi család kastélya áll, valamint a református templom márvány szószéke és Úrasztala szintén a Toldalagi család adománya. A kastély sajnos siralmas állapotban van, mert egy francia vállalkozó vette meg azzal a feltétellel, hogy ha mellette bútorgyárat építhet, akkor felújítja a kastélyt. A bútorgyár működik és készíti a jó erdélyi fából a francia bútorokat, de a kastély felújítása elmaradt. A szomorú látványt az egyház kántora oldotta fel, aki kinyittatta a harangozóval a templomot és az orgonánál zsoltárokat énekeltünk. Székelyudvarhelyig meg sem álltunk és röviddel odaérkezésünk után Tőkés Zsolt igazgató már vezetett is végig a kollégiumon, ami úgyszintén javítás alatt áll, de már rengeteg munkát beletettek és az elkészült részek lehetővé teszik, hogy meglássuk azt a magyar remekművet, amit elődeink terveztek, annak érdekében, hogy a magyar református oktatásnak a székely városban is legyen intézménye. Nádas Gabriella örömmel látta az új tornatermet, melyet az általa megkeresett Szigethy Béláról neveztek el, tekintettel arra, hogy Szigethy Béla adományából építették, kinek néhai édesapja Amerikában volt református lelkész. Ebben az iskolában tanultak Benedek Elek, Ravasz László, Orbán Balázs és még számos jeles egyházi és világi nagyság. Az évnyitóra az Isten gyönyörű napot adott. A diákok történelmi zászlókkal vezették be a vendégeket a kollégium közvetlen szomszédságában lévő református templomba. Dr. Pap Géza püspök hirdette az Igét és - bár minden okunk meg lett volna az örömre -, sajnos szomorúság is volt mindannyiunkban, ugyanis a püspök úr emlékeztetett a 8 nappal azelőtti sepsiszentgyörgyi tüntetésre, ahol több mint 30,000 ember tüntetett azért, hogy a román állam által törvénytelenül visszaállamosított egyházi iskola a Református Székely Mikó Kollégium kerüljön vissza jogos tulajdonosához, a Református Egyházhoz. A tüntetésen egy emberként vettek részt Erdély egyházi és világi magyar vezetői. Dr. Pap Géza püspökkel és több egyházi vezetővel való beszélgetés alapján, biztosra vesszük, hogy az ügy nincs elveszve, és nemcsak az épület - amit elkoboztak - kerül vissza jogos tulajdonába, hanem az a három ember is visszakapja szabadságát, akiket törvénytelenül szabadságvesztésre ítéltek. Szeptember elsején Sepsiszentgyörgy városa zengett a több mint 30,000 magyar szívből jövő fohásztól „Te benned bíztunk eleitől fogva.” Isten minden szívből jövő imára válaszol. A székelyudvarhelyi templomban is megköszöntük Istennek eddigi áldásait, az iskolák tanári karát, diákjait, támogatóit, a világ összes magyarját. Az Istentiszteletet követőleg üdvözlések, jókívánságok hangzottak el. Nádas Gabriella az Erdélyi Református Egyházkerület Elnökségétől Bethlen Oklevelet kapott a református iskolák fejlesztése és éltetése érdekében kifejtett több évtizedes áldozatos gyűjtő és szervezőmunkája elismeréseként. Örömem teljes volt, hogy ezen a történelmi napon köszönthettem ott a templomban régi és új ismerőseimet, barátaimat, magyar véreimet, Dr. Tőkés István professzoromat, aki bár 90 éven felül van, mégis fiatalosan vett részt az egész napot kitevő ünnepségen. Dr. Hoffman Rózsa a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkára az Anyaország meleg szeretet és segítőkészségét hozta közénk. Dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul a Csíkszeredái főkonzulátusról pedig a kettős állampolgárság felvétele által is a magyar nemzetünk növekedésének és erősödésének sikerét helyezte kilátásba. A Kárpátmedencei Magyar Református Kollégiumok 500-700-as létszámmal működnek, növekvő tendenciával. Öröm látni itt Amerikában is a több mint 100 létszámú hétvégi magyar iskolát Passaic-i Egyházunknál. Isten egy pillanatig sem hagyta el egyházainkat, ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy a mindenkori kormányok adják vissza egyházi vagyonainkat, amiket istentelen hatalmak törvénytelenül koboztak el. Hisszük azt, hogy Krisztusé a győzelem minden körül