Calvin Synod Herald, 2011 (112. évfolyam, 3-12. szám)
2011-03-01 / 3-4. szám
20 CALVIN SYNOD HERALD Egyháztanács és a magisztrátus között. Kálvint több ízben is arra kérték, hogy fogja vissza magát igehirdetéseiben. Pedig Kálvin éppen a prédikáció eszközével tudta leghatékonyabban ismertetni az egyházfegyelemről vallott meggyőződését. Egy ízben az Egyháztanács exkommunikálta Philibert Berthelier-t, aki azonban nem volt hajlandó elismerni a testület illetékességét, s a Kistanácshoz fellebbezett, azt remélve, hogy ott feloldozzák az egyházi átok alól. A tanács feljogosította az úrvacsorával való élésre. Kálvin közölte, hogy nem hajlandó tudomásul venni ezt a döntést. 1553. Szeptember 2-án, vasárnap a szószékről hirdette ki: a sákramentumok kérdésében egyedül az Úr akaratához tartja magát, azaz nem szolgáltatja ki az úrvacsorát olyan valakinek, akinek az Egyháztanács megtiltotta a részvételt. A városi tanács közben titokban rábírta Berthelier-t, hogy maradjon távol az úrvacsorától. Kálvin délután az ApCsel 20,18kk-ről prédikált, meg lévén győződve arról, hogy ez utolsó genfi igehirdetése. Pál apostol búcsúzó szavait idézte: „Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket.” Másnap vita bontakozott ki Kálvin és a tanács között néhány rendelkezés értelmezéséről, melyekről egymástól eltérő másolatok léteztek. Szeptember 7-én a lelkészek Kálvin nélkül érkeztek a tanácsülésre, és kinyilvánították: inkább vállalják a halált vagy a száműzetést, mint hogy megszentségtelenítsék a sákramentumokat. Berthelier ügye a következő évek során megoldatlan maradt, bár többször is úgy tűnt, hogy végre nyugvópontra jut a kérdés. A tanács 1554. Március 20-ai ülésén mégis kijelentette: nem ismer el más hatalmat Genfben, csak a magisztrátusét. Szervét ügyéhez hasonlóan végül az egyházfegyelem kérdésében is kikérték a svájci egyházak véleményét. Kálvin folyamatosan tájékoztatta Buliingert az eseményekről személyes feljegyzések útján, újra összefoglalva a gondolatait a lehető legvilágosabban. A berni, bázeli és zürichi leveleket október 25- én olvasták fel. Zürich azt szorgalmazta, hogy maradjanak meg a már korábban meghatározott rend mellett, mivel a változtatás sok időt venne igénybe, s inkább békétlenséget, mint békességet teremtene. Egyébként pedig mindenben tekintettel kell lenni a kor viszonyaira. A zürichiek saját rendszabályaik egy példányát is mellékelték, azzal a megjegyzéssel, hogy a világi hatóságnak az élet minden területén megvan a maga hatásköre. Bem azt írta, hogy náluk egyáltalán nem ismert az exkommunikációnak az a formája, ahogy azt Genfben gyakorolják. Ebből a tömör válaszból világosan kiderül, hogy Bern és Genf között ezekben az időkben feszült viszonyok uralkodtak. A bázeliek egyszerűen elküldték a náluk érvényes rendeleteket a fegyelem kérdéséről, anélkül, hogy állást foglaltak volna. December 31-én Kálvin felszólította a tanácsot, hozzanak határozatot a beérkezett szakvélemények ismeretében. A Kétszázak Tanácsában lefolytatott tárgyalást egy bizottság készítette elő. A probléma már korábban megoldódni látszott: 1554. Október 25-én Berthelier-t felszólították, hogy béküljönmeg,ésatovábbiakbanéljenbékébenazEgyháztanáccsal. Három hónappal ezután, 1555. Január 24-én a Hatvanak, majd a Kétszázak Tanácsában meghozták a határozatot: a Nagytanács által korábban hozott rendeletek érvényben maradnak. Kálvin ezen az összejövetelen újra megalapozta az Egyháztanács kompetenciáját „par passages de l’Éscripture saincte et par la practique qui avoit tousjours esté en Teglise cependant qu’elle estoit en sa pureté” (vagyis: a Szentírás igéi alapján, és annak a gyakorlatnak az alapján, mely az egyházban annak tiszta állappotában mindig jelen volt). Kifejtette, mi volna az exkommunikáció helyes gyakorlata, és kit illethet meg az egyházi kiközösítés, illetve visszafogadás joga. A főpolgármester (le premier Sindicque) - az Egyháztanács feljegyzése szerint (Registres) - így fogalmazta meg a lelkészek előtt a döntést: Isten aratott győzelmet. Egy tanácstag szájából ez jelentős kifejezésnek számított. Az Egyháztanács helyzete tehát eredeti értelmében nyert megerősítést. Ezzel új szakasz kezdődött a világi kormányzat és az Egyháztanács kapcsolatában. Az egyházi testület szabadon élhetett „természetes” hatáskörével, „Isten igéje szerint, annak megfelelően, ahogy ezt a már korábban meghatározott rendeletek megszabták.” A döntést nagy többséggel hozták meg.” Kálvin így ír Bullingemek: „A minap végre megerősítették az exkommunikációhoz való jogunkat, hosszú harcokat követően.” Ezzel Genfben Kálvin Ordonnancesértelmezése vált hivatalosan elfogadottá, mérvadóvá. A város hamar érzékelte a légkör megváltozását. A soron következő választásokon Kálvin követői szereztek többséget a városi tanácsban, s az újonnan megválasztott testület egyik első döntésével arról rendelkezett, hogy a férfiak és a nők a jövőben egymástól elválasztva vegyenek részt az istentiszteleten. 10. A libertinusok elűzése Amint világossá vált, hogy a „libertinusok” elveszítették többségüket „Genf gyermekei” és a Franciaországból származó menekültek között hamarosan újra fellángolt a konfliktus. Az emigránsok jogot szereztek arra, hogy polgárjogot vásároljanak. Perrin, aki főkapitányként fontos posztot töltött be a városban, híveivel együtt igyekezett minden eszközzel szembeszegülni a folyamotoknak. Néhány hónap leforgása alatt mégis jelentősen nőtt a polgárok száma, rangos, magasan képzett és tehetős menekültekkel gyarapodva, akiket a tősgyökeres genfiek idegeneknek tartottak. Perrin ellenállást tanúsított, amikor látta, hogy hívei egyre kiszorulnak a befolyásos pozíciókból, s helyüket az idegenek foglalják el. Ezekben a hónapokban az a hír is járta, hogy a betelepültek egyfajta ötödik hadtestként, Franciaországgal együttműködve azon fáradoznak, hogy a savoyaiak segítségével átvegyék a hatalmat. A híresztelések hátterében Bem is - nem mindig könnyen átlátható - szerepet játszott. A ffanciabarátok küszöbön álló rajtaütéséről szóló pletykákat Perrin és barátai - köztük Berthelier - megpróbálták arra felhasználni, hogy a nép körében kezdődő zavargásokat megragadva átvegyék a hatalmat. 1555. Május 16-án Perrin egy tumultusban megpróbálta elvenni a syndicus polgármesteri pálcáját, aki azért jelent meg a tömegben, hogy megakadályozza a vérontást. Perrin tettét a tanács hazaárulásként értékelte. Perrinnek sikerült elmenekülnie néhány barátjával együtt. Genf fennhatóságát elhagyva, Bem felségterületén telepedett meg. Távollétében halálra ítélték több társával együtt, akik közül négyet Genfben ki is végeztek. Beismerő vallomásukat kínzással csikarták ki, amit a vesztőhelyen visszavontak és Genf hű polgáraiként haltak meg. Kálvint 1541 -ben Perrin hozta vissza a városba - most pedig nélküle kellett a városnak azzá válnia, amit a reformátor már régen megálmodott. Most nyílt lehetősége ugyanis Kálvinnak arra, hogy teljességgel Krisztus és az Ige uralmát keresse. Folytatjuk
