Calvin Synod Herald, 2009 (110. évfolyam, 1-12. szám)
2009-05-01 / 5-6. szám
CALVIN SYNOD HERALD 19 Szeresd és támogasd a magyar templomot, Utódodra hagyod a hívő holnapot. Őseid küzdelme építette néked, Verejtékéből lett minden egyes négyzet. Hőseink meghaltak, hogy mi megmaradjunk, Áldozatukért mi hálaimát mondjunk. Tudom, fájlalnád ha bezárná kapuját, Benne idegen nép mondana zsolozsmát. Tiéd ez a templom, a Jóisten háza, Látogatással segítsd, ne engedd át másra. Énekelj, imádkozz buzgón szeretettel, Tiéd ez a templom, soha ne engedd el. Istenedet kéred: vétkemet bocsásd meg, Kemény lett a szíved, ha te nem teszed meg. Isten adott szívet, benne szeretet, Boldog leszel te is, ha ezt megteheted. Ne rontson telkedben a Sátán munkája, Őrizd tiszta szíved, ne hallgass reája. Templomunkban papunk az Isten szolgája, Szeretettel hallgasd, ne dobj követ reája. Tiszteld a papodat, ki áldást oszt fejedre, Béke tegyen benned, nyugalom szívedbe. Hallgasd a harangot, mert téged hívogat, Őrizd magyar nyelved, tanítsd utódodat. Ez, amit megtehetsz, őrizd örökséged, Áldás tegyen rajtad, kövesd őseidet. Ne ásd hazád sirját nemtörődömséggel, Küzdött s küzd eleget már az ellenséggel. Mentsd meg mi menthető, kezedben a jövő, Hitedet ne tegye tönkre modem idő. Lázong a kőszobor, nincs kőből a szíve, Egyre jobban kopik az egyházak hive. Ázik künn a szobor, esőkönny szemében, Ne állíts több szobrot emlékek jegyében. Hol vagy István király?... Lásd, néped mivé tett! Könyörögj érettünk, hazánk s utódunk végett. „Isten áld meg a magyart,” énekled hiába, Ha nem teszel semmit megmaradására. Béke veted! 2009. január Katalin Valu 3ín jfílemoriam Nt. Bodor László temetése március 28-án volt Floridában Nt. Kovács Pál április 4-én hunyt el Pennsylvaniában. t Béke poraikra! Willem Van'tSpijker: Kálvin élete és teológiája (Folytatás múlt [március - április] számunkból) 4. Kálvin mint írásmagyarázó Kálvin strasbourgi munkája nem korlátozódott a gyülekezeti igehirdetésre és telkigondozásra. Jacob Sturm - aki politikai vezetőként volt ismeretes - Bucerrel karöltve szervezte meg a közoktatást, és egyetem alapításán is fáradozott. 1538-ban azzal bízták meg Johannes Sturmot Párizsból, hogy vonja össze a strasbourgi iskolákat egy egységes szervezetbe. Ezzel megteremtődött a későbbi akadémia alapja. Sturm, szemei előtt a sapiens et eloquens pietas (bölcs és ékesszóló kegyesség) eszménye lebegett. Az ószövetségi írásmagyarázat tanítását Bucer és Capito vállalták. Capito javaslatára Kálvint nevezték ki Hedio társaságában az Újszövetség előadására. Kálvin más módon is részt vett az iskola életében. Disputákat vezetett, amivel jó nevet szerzett magának a diákok között. Sturm koncepciójának megfelelően elsőként János evangéliumát magyarázta, majd a Korinthusi leveleket. Ezt követte feltehetőleg a Római levél és a Filippi levél magyarázata, melyekről már Genfben is tartott előadásokat. Johannes Sturm telkesen dicsérte Kálvin akadémiai munkáját. A Római tevéihez írt kommentárjának kiadása kétségkívül strasbourgi munkájának egyik gyümölcse. Művét 1539. október 16-án írt ajánlásában Simon Grynaeusnak dedikálta, emlékeztetve őt azokra a bázeli beszélgetésekre, amikor az ideális írásmagyarázatról, a perspicua brevitasról folytattak eszmecserét. Müvét Melanchthonéval, Buliingerével és Bucerével vetette össze: közülük különösen is Bucert tartotta túlságosan terjengősnek, de hozzátette, senki nem magyarázza lelkiismeretesebb odaadással a Szentírást mint ő. Kálvin 1541 és 1551 között írt kommentárokat Pál további leveleihez, átdolgozott kiadásuk pedig 1556-ban jelent meg. Kálvin módszere valóban maga volt a tömörség. Bucer a Római tevéihez írt kommentárj ában(1536)nem takarékoskodott a hosszú kifejtésekkel, kitérőkkel, az apostoli atyákra való utalásokkal. Külön értekezéseket szánt néhány dogmatikai témának, úgyhogy műve tulajdonképpen egész teológiájának foglalatává vált. Kálvin az ige magyarázatára szorítkozhatott, mivel dogmatikai meggyőződéséről már korábban számot adott az Institutióban. Kálvin főművének második kiadása egy dologban mindenképpen jelentősen eltért az elsőtől. A szerző túllépett az eredetileg megfogalmazott célon, azon, hogy az alapelvek tisztázásával igaz kegyességet ébresszen olvasóiban. Az új kiadásban Kálvin annak a reményének ad hangot, hogy műve alkalmas tesz arra, hogy az egyház tagjai, s azon belül nem utolsó sorban azok, akik teológiát akarnak tanulni, megtanulhassák belőle, hogyan kell értelmezni a Szentírást. Már nem érezte kötelességének, hogy a loci communes (a „közös helyek,” azaz a keresztyén hit alapető igehelyei) részletes magyarázatára kitérjen, szemmel láthatóan szabad kezet kívánt magának az exegézisben. Kálvinnak az exegézis és a dogmatika közötti különbségtétele nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a református tradícióban a későbbiek során külön úton fejlődött a bibliamagyarázat és a rendszeres teológia.
