Calvin Synod Herald, 2008 (109. évfolyam, 1-10. szám)
2008-05-01 / 5-6. szám
s a tekercs mellé tette az asztalra. A többiek némán felállottak. Akkor felállott ő is, és az égnek emelt arccal imádkozni kezdett. A többiek lecsüggesztett fejjel utánamondták az imádságot. A vén Nagy Balázs ajkai hang nélkül mozogtak, és szemei nagy könnycseppeket eregettek le arca barázdáin. A pap elvégezte az imádságot. Egy pillanatig maga elé nézett, aztán a pergamentekercshez nyúlt, kihúzott egyet, kigöngyölte és olvasni kezdett: „És kömyül járta vala Jézus mind az városokat, mind az falvakat, és tanít vala azoknak zsinagógáikban, és hirdeti vala mindenféle nyavaljákat és mindenféle erőtelenséget a nép között. Mikor pedig látta vala a sokaságot, könyörületességre indula rajtok, mert valának elgyötörve és szétszórva, mint az őröző nélkül való juhok. Akkor mondta az O tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” Letette a pergament, és felemelte szavát, mely mélyen búgott és mégis harsogott, mint titokzatos havasi kürt.- Gyermekeim, legutolsó, de igaz szolgája a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak, a szegény Újlaki Bálint, íme elindult megint az ő útjára. Kétszer tölt meg az hold, mióta Móduvábul kijövék. Les feljártam vala az országot, s láttam az szegény népeknek nagy nyomorgattatásokat. Az ebek fogára való gyalázatos érdégfia Marchiai Jakobusz és fertelmes fiókái, az franciskánus fráterek, undok szájuk pokolbeli nyálát ráköpdösték testvéreinkre, s azokon fogott az ördög varázslata. Esmént az ostyás papok templomaiba járnak, és tűrik, hogy az telhetetlen farizeusok és gyehenna tüzére való társaik, az főemberek s az gazdag nemesek szívják ártatlan vérüket, mint a vampirusók. De a népek kínnal töltek már, mint homokkal az időmutató. Az Úr igazsága most fordít az órán. Ami feljül volt, most aljul kerül, visszaömlik az szenvedés az pokolbeli fajzatokba, és jaj lészen nékiek az földön, és kínoztatni fognak az pokolban minden ördögök által, és fogaik csikorgatván nézik, hogy az igazak mint ülnek az paradicsomban! A három idősebb borzongva és majdnem önkívületben nézett a pap lábai elé, mintha várták volna, hogy megnyíljék a föld, s kicsapjanak a pokol kénköves lángjai. A hadnagy arcán inkább türelmetlenség látszott. Egyik sárga csizmás lábát előrenyújtotta, s vassarkantyújával felkarcolta a földet. Újlaki elvégezte a beszédjét, aztán rövid imát mondott, a kenyér után nyúlt, és annyi darabocskát tört belőle, ahányan voltak. A házigazda kiment, s kis idő múlva visszatért. Sötét violaszín bársonyból kicsiny ezüstkelyhet takart ki, s az asztalra tette. Újlaki megint imádkozott, felvette az asztalról a nyakáról leoldott bőrtömlőcskét, megnyitotta, s néhány csepp bort töltött belőle a kehelybe, azután egy telt kupát fogott, és színültig töltötte belőle borral a kelyhet. A háziak arca átszellemült, a hadnagy éles vonásain is valami lágyság ömlött el, valami olyan kifejezés, mint mikor a rajogó szerelmes imádottjának első csókját érzi közeledni homloka felé. így fogadták Újlaki Bálint kezéből két szín alatt az Úr CALV IN SYNOD HERALD_____________________________ vacsoráját. Mikor Nagy Balázs ajkai közé tette a kenyere, a pap ismételte, amit Máté evangéliumából olvasott: Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” A hadnagynak folyton szeme közé nézve, ezt mondta:- Megmondta a mi Urunk? „Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.” Az ifjú szemei tágra nyílva, tiszta nézéssel mélyedtek vissza tekintetébe. Mikor a borral telt kelyhet emelte szájához, folytatta az evangéliumot: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássák a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet bocsássák, hanem hogy fegyvert.” Megint imádkoztak, azután letelepedtek az asztalhoz, s enni kezdtek, és Újlaki derekasan kivette részét ételből és italból. Kérdezősködések özöne indult meg, s ő lassan és megfontoltan válaszolt mindenre, aztán szavait a hadnagyhoz intézve, így kezdett beszélni:- Fiám, az idők megteljesednek. Mostan rád néznek testvéreink szemei, véneknek keserves szüvei és árváknak nyomorult ihai, megsanyargatottaknak óhajtó lelkei. Módovátul Biharig elbéjártam az országot, ide jöttem utoljára. Az pór olyan, mint száraz szalma, kicsi szikra belé, és lángot vet minutum alatt, de az szegény nemesség is csak csépölt pélyva, felgyűl az is a másik tüzétől. Vajda uram s az többi nagy urak sanyargatása már magasabbra növekedőnek az hegyeknél. Az szegény pórt, mint az ebet megkötik, nyomorúságából odébb menni nem engedik, mindenét el szedik az püspök és az papok zsákjába, s az szegény nemesről az utolsó csizmát lehúzzák a hatalmaskodók. És szent hitünkért nemest és pórt egyformán máglyára hurcolnak az ördögfiak! Zsigmond királ, az agg kurafi, Prágában végét járja, az seregek az csehekre vágynak küldve. Havasföldjin az török áll, vajda uram, püspök uram tőle rekennek most. Végig a Maros mellett, Küküllő mentén, Zolnukban, Fejérben, Tordában el Kolozsvárig készen áll az szegénység. A test megvan, csak fej kell, aki mozgassa! A hadnagy bal karjára könyökölva hallgatta. Flullámos, finom szőke hajába veres csíkokat vont a szunnyadni készülő tűz, kis szőke bajsza néha megmozdult, amint arca megremegett az izgalomtól. Várta ezt a napot, mikor Újlaki eléje tárja a kérdést. Sokat beszéltek erről, most itt volt a döntő pillanat. Mint elszabadult harciparipák, tomboltak fejében a gondolatok. Apja, egész rokonsága s ő maga is híve volt a megégetett Húsznak. Mióta a legszigorúbb büntetések és máglya várt a kelyhesekre, benne is keserű elszánás forrt minden ellen, ami hivatalos hatalom volt Transsylvaniában. Mikor látta, hogy a püspöknek járó tizedekért a katonák hogy megsanyargatják a pórt, aki mozdulni sem tud helyéről, mert földesura, fittyet hányva a királyi dekrétumnak, nem engedi portájáról elköltözni, hanem mint az igás jószágot, kényszeríti, hogy húzza a jármot, míg meggebedve kiadja páráját, düh vei szorongatta csákánya nyelét. A pór helyett, egy ütés vele Csáki vajda úr fejére - ez járt az eszében. Apja, testvérei, rokonai nemesek voltak, de éppen úgy túrták a földet, mint az utolsó ____________________________________________________21
