Calvin Synod Herald, 2008 (109. évfolyam, 1-10. szám)
2008-03-01 / 3-4. szám
meredekre vetődő árnyékokat.- Édesapám! De ez tudja, hogy olyan, mint az Egyiptomba menekülés! Csakhogy itt nem Szűzmária néni viszi a kicsi fiát, hanem Jézus bácsi a kicsi leányát. Most kaptak ki a martra. A felhő összeforrt, hirtelen sötét támadt. Az állat megsiklott és térdre esett. Talpra állván makacskodott egy keveset, nem akart indulni. Ismét később nyihogni kezdett.- Imént nem tudhatom, mi állt beléje, de most farkast érez- mondta a paraszt közömbösen.- Fegyver van nálam - nyugtatta meg a pap s te bizonyosan hoztál fáklyát.- Minek, uram?- A farkaszt ijeszteni. A paraszt szeme kitágult a sötétben.- Te tréfálsz, uram. A szentségvivőket a farkas még soha meg nem támadta. A hó nagy, lepke foszlányokban kezdett szakadni, az út nemsokára elveszett. Most már az állat vezetett csupán, gazdája is csak az ő ösztönéhez igazodott. Meredek oldalon, hegynek fel kanyarogtak.- Jó, hogy egészen sötét van - magyarázta a paraszt. - Mert az ember, s az idegen kivált, elszédül, ha lenéz a szakadékba. Hurubákhoz értek, amelyek egybe voltak építve az istállóval, a tyúkóllal, mint a földből együtt kivetődő gombák. Az alacsony falakra óriási mokánysüveg alakban volt ráhúzva a tető. Kerítésnek, udvarnak, utcának még nyoma se. Háztól házig negyedórákat tartott. És sehol semmi világosság. Az öszvér hátán előrecsúszott a nyereg. Az ülés igen kínossá vált. Ereszkedtek le a Gaurába. Fél tojás alakú óriás holypadás volt ez a kőborított oldalban. Vöröses csillag derengett elejökbe. Egy messzi kerek ablak küldte a beteg, elfúló fényt. Olyan alacsony házból jött, hogy elejébe kerülve a vastag szalmaeresz a pap homlokáig ért. Igaz, hogy mélyen meghajtotta a homlokát, hálaadásul, hogy megérkezhetett az üdvösséggel. A paraszt reáborult az állatra, és gyötrődő hangon vádolta be magát előtte.- Te... igen! Te mondtad nekem, amikor nem mozdultál!- Uram a kosár elveszett! 0 szentséges Istenem! Mit tudjak mondani a szegénynek! Mind a két kezével fogta a fejét, és imbolygott jobbra-balra. Az ablak elsötétült, éppen akkora fej takarta el pillanatra, amekkora a falba tapasztott üvegdarab. Topogó bocskorban szaladt ki a suhanc.- Apám drága! - A hangja zokogott, mint aki szörnyű szorongásból szabadul.- Eridj vissza, mondd anyádnak, hogy itt vagyunk.- Hogy áhította pedig - panaszkodott a pap felé. A pap tudta jól, hogy errefelé a kenyeret és a bort jóformán nem is ismerik az emberek. Száraz kín szorította el a torkát. Kutatón, esdeklőn tört fel tekintete az egekbe. De csak a végtelen és irgalmatlan sötétség feszült felette. Nem volt szemrehányásban, csak megalázott szégyenkezésben, hogy az Ég méltatlannak ítélte a jó cselekvésre. Szeme elfordult a magasságokról, és reáóvakodott a parasztra, aki olyan egyszerűen mondta útküzben:- A szentségvívőket a farkas még nem támadta soha. 22____________________________________________________ Az életviselt arc várakozón meredt rá vissza. Nem, ez nézés nem volt remény evesztett! Ebben a szemben az a félénk és mégis erőteli lángocska lobogott, amleynek annyi szegény szempár volt már a mécsestartója. A hitnek tüze: „Ha te akarod, akkor csuda történik.” A pap összefogta, tördelte a saját kezét. Az egyházi bölcsekre, a nagy tanítómesterekre gondolt. Viharban nyargalt át tanaikon, de egyetlen virágot,, lombot nem tudott tépni magának, amely ez órának próbálásában haszonhoz segítse. Szinte követelőén fordult tőlük vissza, önmagába - hasztalan. Tömpe kétújjú kesztyűbe bújtatott kezecske fogódzott most a karjába. Hogy egy percre el tudott róla felejtkezni! Új sajdulás járta át a lelkét. Még a gyermeke is tanúja lett a szégyenének!- Hol volt az eszem, hol volt az eszem, hogy jobban fel nem kötöttem - kesergett a paraszt.-Az Úr nem téged... akart leverni véle... rebegte a pap. Úgy szeretett volna gyerekké változni, akitől nem vár senki semmit, aki kedves Isten előtt! Vézna, riadt hangocska tüprengő komolykodásban súgta fel hozzája:- Édesapám, hiszen mi a kosarat még azelőtt elvesztettük, hogy a farkas jött volna. És a farkas mégse mert bántani minket! Nem értette meg hirtelen, hogy mit akar mondani ez a szó. Lehajtotta a fejét, és megadta magát a sivár gondolatnak, hogy Isten kegyelme elhagyta.- Menjünk be - mondta végtelen szomorúsággal -, legalább imádkozom felette. Nehezen, vontatva indult meg, kezén a gyermekkel. Benyitott a jéghideg, nyílt kéményű pitvar fekete boltja alól az előszobába. Füstös, szemrágó, tüdőfojtó levegő csapta meg. Az alacsony gerendák alatt mindenen ott volt az asszonytalanul maradt ház gondozatlan szennye. A föld tapasztalatlan, sárdudoros. Az asztali abrosz, a fal kendői mosatlanok, a cserépkorsók, a képek portól homályosak. Az egyetlen ágy a bal sarokban állott: püffedten, tehetetlenül, szőttes, tarka párnákon, újjiros színű, lombos pokróc alatt feküdt az asszony. Ez az ágynemű bizonyosan büszkesége volt a háznak. Az ágy mellett, kis padkán egy csuporka aludtej, benne fakanál. Azzal hűsítette a suhanc a beteg lázas ajakát. Az ágy felett, a bizánci Szűzanya és Szent Miklós között a pap megismerte az asszony konfirmációs emléklapját. Mint a többi képhez, barkaág, bazsalikom volt melléje tűzve. Ez a kép, amelyen írva állott arany betűvel az ige: „Légy hiv mindhalálig,” és a torz öregasszony alatta: utolsó elvesző hulláma volt a magyarságnak a végtelen havas felé. A pap szeme elhomályosult a szenvedéstől. Odalépni a haldoklóhoz, aki - úgy tetszett - a világ végén várt reá e pillanatig - várt húsz, vagy még több esztendőn keresztül, míg a nehéz és keserű halálll érdemelje ki, hogy eljöjjön hozzá az úrvacsora! És most ágyához lépni üres kézzel, üres kehellyel.- És a farkas mégse mert bántani minket! - bukott fel benne ismét a szó, mint a kapkodó előtt a gyönge ág. Zokogás rázta bensőjét, megtorpant. Szeme belemélyült a beteg malasztra éhes tekintetébe. Elfelejtette a magára szakadt szégyen nagyságát.- 0 Istenem! - kiáltotta a lélek hangain -, ne érettem sugallj csodát, hanem őérette, a haldokló szegényért küldj egy cseppnyi _____________________________CALVIN SYNOD HERALD
