Calvin Synod Herald, 2008 (109. évfolyam, 1-10. szám)
2008-09-01 / 9-10. szám
CALVIN SYNOD HERALD 19 2008 BIBLIA ÉV Tőkés István Református keresztyén tanítás A SZENTÍRÁS Krisztus igaz egyházának és az egyház tagjainak egyedüli zsinórmértéke a Szentírás. Anyaszentegyházunkat ezért így is szokták nevezni: A Szentírás alapján reformált egyház. Nyilvánvaló tehát, hogy a Szentírásnak, vagy más kifejezéssel a Bibliának páratlan helye és jelentősége van. Krisztus gyermekei hozzá mérik - mint zsinórmértékhez - beszédüket és cselekedeteiket, egyszóval egész életüket. A zsinórmérték azt jelenti, hogy amiképpen a hosszúságnak mértékegysége a méter, a súlynak a kiló, ugyanúgy a keresztyén élet mértékegysége a Szentírás. Ez állandó, emberek által meg nem változtatható mértékegység, mely iránt hűségre és alkalmazkodásra van kötelezve a hívő ember. Mindig mérhetelen kár és veszedelem származott abból, ha az egyház nem tudott vagy nem akart megmaradni az engedelmesség kötelékében. Kérdezhetük és kérdezzük is: miért éppen a Szentírás? Olyan A döntésekben a politikai szempontok továbbra is jelentős szerepet játszottak. Legfontosabbá a Bemhez fűződő viszony vált: ők léptek a püspök és a savoyaiak helyébe. Ugyancsak politikai megfontolások alakították át a genfi pártok közötti régi erőviszonyokat. Bem terjeszkedő politikája nemcsak a savoyai herceg vaudi (waadtlandi) territóriumait érintette, hanem Genf érdekeit is sértette ugyanezen a területen. A genfi egyház is többször került a későbbiekben konfliktusba a zürichi, tehát zwingliánus irányt követő berniekkel, mivel Genf másik utat választott a reformáció megvalósítására. Már Kálvin érkezése előtt jelen voltak azok a konfliktusforrások, melyek genfi tartózkodásának hirtelen véget vetnek majd. 4. Zűrzavar Nehéz megmondani, hogy a nagy elhatározásnak (fogadalom „Isten segítségével... a szent evangéliumi törvény” szerinti életre) mik lehettek a tulajdonképpeni indítékai. Vajon tényleg egységesek voltak a genfiek ebben a kérdésben? Némelyek úgy gondolhatták, az újítás segítségével megszabadulhatnak mindenféle törvénytől és tekintélytől. Kálvinnak hamarosan „libertinistákkal” és „epikureusokkal” kellett vitába szállnia, akiknek mindenféle törvény, így az evangélium tekintélye is terhes volt. Ez nem kizárólag a genfiek helyi problémája volt: Zürichben, Bázelben, Strasbourgban hasonló volt a helyzet. Az egyház reformációja nem csak egy gyülekezet életének a megújítását jelentette; Kálvin számára az is megoldandó problémát jelentett, hogyan lehet érvényesíteni evangéliumot és törvényt egy olyan társadalomban, mely nem ismeri már el a pápai, püspöki vagy hercegi tekintélyt, a királyét azonban annál inkább. Az ebből adódó bizonytalanság még megoldatlan volt. Faréi az első órák embereként, lendületesen, feltartóztathatatlanul, lelkesen munkálkodott. De képes lehetett-e arra, hogy meg is szervezze a genfi egyházat? Következő számunkban folytatjuk sok pompás könyv van a világirodalomban, vagy közelebbről a theologiai iratok között, amelyek rendszeresebbek, világosabbak, időszerűbbek, érdekesebbek, és mégis miért marad zsinórmértéknek pontosan a Szentírás? Hiszen tudjuk, hogy a Biblia nem létezett mindig. Kezdetben közvetlenül szólott Isten a paradicsomban az első emberhez, majd ugyancsak Szentírás nélkül beszélt a pátriárkáknak és a prófétáknak. Ez igaz, de bizonyos az is, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus ideje előtt már leírták azt, amit Isten közvetlenül szólott korábban az atyáknak és a prófétáknak, s az ily módon írásban foglalt isteni beszédből alakult ki az Ótestamentum, vagyis a Bibliának az a része, mely a Jézus születése előtti időből származik. Ha Jézus eldobta volna ezt a könyvet, akkor mi sem ragaszkodnánk hozzá. O viszont nem dobta el, hanem elfogadta és mint zsinórmértéket használta. Halála és feltámadása után hasonlóképpen írásban foglalták egyfelől az ő beszédeit és cselekedeteket, melyeket az ő megbízásából a tanítványok, vagy más szóval az apostolok végeztek az őskeresztyén egyházban. Ezekből az iratokból alakult ki az Új testamentum. Isten Szentleikének vezetése mellett a keresztyén egyház a kettős könyvet saját életének kizárólagos zsinórmértékévé tette. Tehát nem az egyház alkotta, készítette a Szentírást, hanem amit Isten elkészített, azt engedelmesen elfogadta. Vagyis azért éppen a Szentírás, és nem más könyv, mert egyedül ezt hasznája fel Isten arra, hogy szent beszédének hordozója legyen. Ma is szólhatna ő angyalok hangján; ma is megjelenhetne személyesen, és közvetlenül adhtná tudtul akaratát, de ehelyett a Szentírás egyszerű történeti leírásait, elbeszéléseit méltatja arra, hogy beszédének tolmácsolói legyenek. A „miért” kérdésre ilyenképpen nincs más felelet, mint az, hogy Isten így akarja. Ez némelyeknek nagyon kevés, Isten gyermekeinek azonban bőségesen elegendő. A mértéket természetesen használni kell. Hiábavaló a legjobb mérték is, ha azt akár nem használják az emberek, akár hamisan használják. Évszázadok, vagy ha tetszik évezredek történetének az volt egyik legnagyobb vétke és szégyene, hogy emberek és népek saját mértéket állítottak fel, és azzal is szüntelenül úgy mértek, hogy lehetőleg maguknak hasznuk legyen, a másiknak pedig kára származzék. Sajnos, az egyházba is befurakodott időről időre és helyről helyre ez a visszaélés, jóllehet mindig, minden időben voltak engedelmes szolgák, akik a Szentírás előtt meghajoltak. Ezeknek a nyomdokában járunk, amikor szüntelenül küzdünk a Bibliában szóló Igének az uralmáért. Amiképpen a mérőléc vagy zsinór mellé áll az ember, ha magasságát akarja megmérni, ugyanúgy kell használni a Szentírást is. Ez nem külső magasságot vagy mélységet, nem külső súlyt vagy térfogatot mér, hanem az életet a maga egészében: mélységében és magasságában, hosszúságában és szélességében, súlyosságában és könnyűségében. Világos, éles fényképet nyújt az emberről az embernek, és eligazítja, utat mutat az élet szövevényes kérdésvilágában. Amint már említettük, a Szentírás két részből áll: Otestamentumból és Újtestamentumból. Az Ótestamentum, vagy más szóval az Ószövetség 39 rövidebb-hosszabb könyvet foglal magában. Régi szokáshoz képest ezeket a könyveket három fő csoportra osztjuk: Elsőbe tartoznak a történeti írások, amelyek főképpen történeteket tartalmaznak a választott nép életéből;
