Calvin Synod Herald, 2007 (108. évfolyam, 1-12. szám)

2007-11-01 / 11-12. szám

20 CALVIN SYNOD HERALD Tomasicsot félelem öntötte el. Ismét ígéretet tett Szent Antalnak. Mikor a kutya körmeit koppani hallotta a szomszéd szoba padlóján, nyílsebesen kiugrott az udvarra, a kulcsokat ráfordította a két zárra és futásnak eredt. Az utcakaput becsapta maga mögött. Ismét futott. Néha visszanézett, majd megállt és erős fogadalmat tett, hogy nem marad adósa Szent Antal perselyének. Lajkó lecsillapodott lassan. Zoltán az ablak elé állt. A lámpa­fény megvilágította a ház előtt a távozó lábnyomait, melyre fehér hallgatással szitált havat az ég. Minden titokzatos volt és szent. Zoltán érezte, hogy sebesen ver a szíve. De annyira elbűvölő és szépséges volt a világ kívül is belül is, hogy mosolyognia kellett. Messze a város felett a székesegyház tornyában éjfelet vert a harangozó, hogy a békesség muzsikáját öntse végig a völgyön: megszületett a Megváltó. ( Á Patakfalvi Anna Adventben 1993. december 5. New York Közeleg a Karácsony. Fényben pompázik a nagy város. Sárga -piros - zöld és millió színek Világítanak az utakon. Vár - vár e világ, Uram, Téged! Adventben él a rabló is, Les, figyel a fényes utakon. Hol jön a Világ Megváltó? Lehet, hogy késik őnála, Lehet, hogy szeretetét sose érzi - Csak vár, egy boldogabb, Gazdagabb holnapot A Messiástól, az Égi királytól.- Oh, nyisd meg szemeit a Vaknak - oldozdfel a sötétből, Hogy mindnyájan boldogok legyünk A szeretet nagy Ünnepén. V___________________________) r á FÉNYES CSILLAGOK Fényes csillagok az égen, Isten trónja közelében. Óh, ti ki nem alvó lámpák, Világító fénybogárkák, Tanítsatok, tanítsatok, Imádkozni. Patakfalvi Anna J 2008 - ZWINGLI ÉV 2009 - KÁLVIN ÉV Kálvin korai fejlődése Kálvin János 1509. július 10-én született Noyonban, Pikárdia (la Picardie) püspöki városában. Apja Gérard Cauvin, anyja Jeanne Lefranc voltak. Anyja korai halálának köszönhetően leginkább édesapja nevelésében részesülhetett, bátyjával, Charlessal, öccseivel, Antoinenal és Francoisval, valamint leánytestvéreivel együtt. Édesanyja istenfélő asszonyként maradt meg Kálvin emlékeiben. Kisgyermekként gyakorta elkísérte őt a körmenetekre; különösen emlékezetes maradt a számára, mikor Noyon közelében. Ourscamp kegyhelyén csókkal illette Szent Antal relikviáját. Édesanyjától örökölhette azt a tiszteletet, ami sokáig az egyházhoz és az egyház tekintélyéhez kötötte: csatlakozása a reformációhoz talán édesanyja emléke miatt is nehéz lehetett számára. Más oka is volt egyházi kötődésének. Édesapja - aki első felesége halála után újra megházasodott - sikerrel teremtett anyagi bázist gyermekei számára: Kálvinnak is így nyílt lehe­tősége tanulmányai elvégzésére. Gérard Cauvin megszerezte neki a székesegyház La Gésine kápolnájának (formális) kápláni tisztét (Kálvin ekkor 12 esztendős volt), 1527-ben pedig elérte, hogy St. Martin de Marteville lelkészévé nevezzék ki fiát, ugyan­abban az egyházmegyében. Ezek az egyházi javadalmak bőven fedezték tanulmányainak költségeit. 1. ELŐKÉSZÍTŐ TANULMÁNYOK Kálvin édesapja a lelkészi hivatást szánta fiának. Kézműves család tagjaként küzdötte fel magát az adminisztrátori és jegyzői állásig; a dómi káptalan pénzügyeinek kezelőjeként dolgozott. Püspöki titkárként közvetlen kapcsolatban állt a de Hangest család egyes tagjaival. Általában ebből a nemesi családból kerültek ki Noyon püspökei. Ezeknek a kapcsolatokank köszönbhetően János együtt nevelkedett a de Hangest család egyik ágát képező de Montmorts család gyermekeivel. Első iskolája a noyoni székesegyház káptalanjának felügyelete alá tartozó College des Capettes volt. Kálvin ennek ellenére sosem felejtette el a társadalmi különbségeknek köszönhető helyzetét: Seneca De dementia című művéhez írt kommentárját (1532) Claude de Hangest-nek úgy ajánlotta, mint aki „alacsonyabb származású.” Részben ezeknek a kapcsolatoknak, részben pedig természetes adottságainak volt köszönhető, hogy a későbbiekben is könnyedén forgolódott a felsőbb körökben. 1523-ban Kálvin a de Montmorts család néhány sarjával együtt Párizsba utazott, hogy ott folytassa tanulmányait. Szállást először egyik nagybátyjánál kapott. Tudományos képzésének első színhelyei a College de la Marche, majd a College Montaigu voltak. Tanulmányainak nem minden állomását tudjuk időben pontosan meghatározni. Hasonlóan nehéz megállapítani azt is, hogy kik lehettek rá döntő hatással ebben az időszakban. A College de la Marche-t Kálvin csak három hánapig látogat­ta: a de Montmort gyerekek tanulmányi vezetője átirányította V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom