Calvin Synod Herald, 2007 (108. évfolyam, 1-12. szám)

2007-11-01 / 11-12. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A Kálvin Egyházkerület hivatalos lapja __________________________ CALVIN SYNOD Alapítva 1900-ban / 108-ik évfolyam 2007. november-december 11-12. szám Karácsonyi üzenet - 2007 Pásztorok voltak azon a vidéken, akik kinn a mezőn tanyáztak, és éjszaka is őrködtek nyájuk mellett. És íme, az Úr angyala hozzájuk jött, és az Úr dicsősége körülvette őket, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek! íme, nagy örömöt hirdetek nektek, amely az egész népnek öröme lesz. Mert Megtartó született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig nektek a jel: egy kisgyermeket találtok bepólyálva feküdni a jászolban.” És hirtelen az angyallal mennyei seregek sokasága jelent meg, akik Istent dicsérték, és ezt mondták: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” És történt, hogy amikor elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok ezt mondták egymásnak: „Menjünk el egészen Betlehemig, és lássuk meg, ami történt, amit az Úr tudtul adott nekünk.” Elmentek azért nagy sietséggel, és megtalálták Máriát és Józsefet és a kisgyermeket, aki a jászolban feküdt. (Lukács 2: 8 - 16) Az első karácsonyi emlékezetem talán három éves koromból van, egy karácsony estéről. Menekültek voltunk Ausztriában, szüleim szerencsére találtak egy házat, ahol lakhattunk a hideg téli napokban. Karácsony estén be volt csukva a nappali szoba, nem szabadott bemennem, nem értettem miért. „Az angyalok díszítik a karácsonyfát,” súgta nekem a nővérem. Nem tudom hogy történt, de évekig biztos voltam benne, hogy én láttam azokat az angyalokat! Már tudtam, hogy a kis Jézuska hozza az ajándékokat, de azt nem hogy angyalok díszítik a karácsonyfát. Csodálatos Karácsony volt! Jézus sokkal többet kíván adni, mint csak egy ajándékot a fa alatt: egy életre szóló ajándékot hozott nekünk. Nem becsomagolt, dobozban található emberi ajándékot, hanem egy olyant, ami nem csak karácsonykor a miénk hanem életünk minden napján. Ez az ajándék isteni szeretetből fakad, és csak erre méltó teljes szeretettel lehet elfogadni. így fogadtuk Jézust szivünkbe, mint kis gyermekek, ezt próbáljuk tanítani gyermekeinknek ma is. Ebben az évben, amikor ünnepeljük Jézus születését, próbáljuk újra átélni azt a csodálatos érzést amit éreztünk azon az első karácsony estén. Engedjük meg, hogy a kis Jézuska olyan örömet és boldogságot hozzon szívünkbe, hogy ez a karácsony is olyan emlékezetes lehessen, mint az első. Nyissuk ki lelki szemeinket arra a csodára, amely karácsony estén vált életünk örök ajándékává: a Megváltó Krisztus az örök életet hozta nekünk, mint ajándékot. 2007. december Ludwig Kálmán Károly, püspök / Dsida Jenő Karácsonykor \ Találjátok ki: mire gondolok? Arra, hogy ottkünn hófehér a táj és közeleg a szép mesés karácsony, - s valami fáj. Azóta már másképp látom az angyalok szerepét az életemben. Most is biztos vagyok abban, hogy vannak angyalok, de azt is tudom, hogy nem csak karácsonyfát díszítenek, hanem itt vannak velünk az életben, mint Isten kiküldöttjei az emberek között. Most is nagyon fontos hivatást töltenek be a földön, mint azon a karácsony estén annak a kis hároméves gyermeknek a képzeletében, akinek akkor a legfontosabb a világon az a csodálatos fa volt. Akkor még nem tudtam, hogy az angyalok mindig velünk vannak, vigyáznak a családunkra minden nap. A hároméves eszemmel nem értettem, milyen nagy szerepet adott Isten nekik az életünkben. Jézus teljes ajándékát sem értékeltem még akkor, csak a kis Jézuskát ismertem. Ahogy másképp értem ma az angyalok szerepét az életben, ugyanúgy másképp ismerem ma Jézust is. Most már tudom, hogy Sok-Sok testvérre gondolok, kik görnyednek az átoksuly alatt és velem együtt nézik a karácsonyt és a havat. Az élet sürgős utain be mennyi minden tarkaság elér és milyen ritkán jün egy igazi ünnep, ami fehér! Azután arra gondolok, hogy hoz-e most a kis Jézus fenyőt? és jaj, de máskép írnám ezt a verset - tíz év előtt... \_______________________________________________/

Next

/
Oldalképek
Tartalom