Calvin Synod Herald, 2006 (107. évfolyam, 1-12. szám)
2006-11-01 / 11-12. szám
18 CALVIN SYNOD HERALD Dr. Ravasz László HAZAFELÉ... c. könyvéből részletek Karácsonyi öröm És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus a Dávid városában. Lukács 2:10-11 Északról délre, sziklás Júdeábán ereszkedik alá egy férfi és egy asszony. Az asszony fiatal, halovány, fáradt és várja az ő idejét. Nehezen megy, többet ül, mint jár. Mellette egy komoly, gyöngéd férfi. Mindketten szegények; egy názáreti iparos és felesége ezelőtt 2000 esztendővel. Nemsokára megszületik a gyermek. Ki törődnék vele, hisz éppen ebben az órában legalább tízezer gyermek született a földön, s egyik sem volt ismeretlenebb mint ez. És ettől a perctől számítja a mívelt emberiség az időt. Ez a születés volt a világtörténelemnek legnagyobb eseménye. Felbuggyanó kicsi ér, s íme ma már beláthatatlan Amazonasképen hömpölyög tova a jövendők Óceánja felé. Akkor parányi kis mécsvilág, ma már biborfényével bevilágítja a földet, mint egy óriási északi fény. Mi mindent elkövettek, hogy nagyra ne nőhessen! Jött Heródes, Judás, Pontius Pilatus; jött Nero, Diocletianus s a népvándorlás. Jött Mohamed, Voltaira. Felemelte fejét Nietzsche és Marx. Mindenik ezerszer erősebb, mint a bethlehemi gyermek, s íme a mosolygó kis jövevény ma hatalmasabb, mint tegnap, holnap erősebb lesz, mint ma. „Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz marad.” Ez azt jelenti, hogy ereje nőttön nő. Most nézzük ugyanezt a történetet a másik oldaláról. Isten megteremtett egy világot és az bűnbe esett. Embert alkotott és az ellene fordult. A lehető legnagyobb kérdésről volt szó. Nemcsak arról, hogy a bűn egyre nő és átka reátelepszik erre a világra, mint egy kigyúlt kőszénbánya szájára a felgomolygó, egyre sűrűbb, egyre sötétebb fustterebély. Nemcsak arról volt szó, hogy az emberiség volt veszendőben, mert eredendő bűnben születnek és bűnben halnak meg embermilliók, s hiábavaló volt minden erőlködés, képzelődés, elmélkedés vagy önkínzás, az ember mássá lenni nem tudott. Nemcsak arról volt szó, hogy az emberi bűn megrontotta magát a világot, elvette értelmét, céltalanná és elviselhetetlenné tette a létet, hanem kockán forgott Isten teremtői méltósága és dicsősége. Mindegyre fel-felharsant ugyan az ígéret kürtszava, hogy még nem reménytelen a helyzet. Fog jönni valami édes, roppant változás, egy óriás forradalom, világunknak tűzből való dicsőségesebb támadása. Valami nagyszabású, hihetetlen megoldás, amelyik helyreállítja a világ és az ember elveztett tökéletességét, az ádventet éppen ez a sejtelem tezik, amelyik bizonyos ugyan a teljesülés felől, de azt olyan nagynak tartja, hogy minden ízében remeg tőle. És mikor felfokozódott a vágynak óriási crescendója és szétzúgott, mint egy kozmikus orgona, a próféta beszéde: vajha megszakítanád az egeket és alászállnál; mikor a lelkek megértek a legnagyobb dolog elkövetkezésére; s megállott a történelem lélekzetvétele, mert itt volt az idők teljessége: a világ legfélreesőbb zúgában, jászolban, rongyok és könnyek között megszületett egy kis gyermek. És ez volt a nagy megoldás. Mosolygó kis gyermek ott a jászolban. Körülötte csodás fényesség: az ég óriás mosolya hullott le reá és betakarja, mint egy aranyszámyú bogarat a ráhullott rózsalevél. Felette új csillag gyűl ki az égé, mint rég várt isteni jeladás: távol napkelet sötét, bús kebele, a vágyak és epedések örök hazája megremeg s királyi küldötteit útrabocsátja napnyugat felé, ahol az Egyetlen Öröm született. Soha olyan ujjongást, mint az angyali karok éneke; szinte hallom, amint meg-megújulva önmagát szárnyalja túl. Soha olyan édes örömet, mint amilyen a pásztorok együgyű arcát hasogatja. Lehullott egy darab az Isten legbensőbb lényegéből, mint a fáklyáról a lángbojt, a földre és itt libegve-lobogva ég tovább. Megtartó született. Ez az öröm Isten örömének a visszfénye, hogy szeretet és kegyelme eddig elrejtett dicsőséggel lesugározhatott a földre. Ez az öröm minden emberek és hívők öröme. És azért olyan csodálatos, hogy ez a két öröm itt és most találkozott először a teremtés óta. Ott alszanak e bölcsőben majdan felröppenő hálaadások aranytollú madarai, szárnyra kelő boldog dicséretek pillangói. Tele van az a böldcső évezreded és embermilliók mosolyának rózsaleveleivel, elsírandó örömkönnyek gyöngyszemeivel, elkövetkezendő jócselekedetek nagy aratásainak aranybúzájával. Szinültig van a jászol szikrázó rubinkövekkel: boldog mártírok elhullatandú vércseppjeivel. Tele van a megváltott emberi élet szépségeivel és csodáival. Eredj és keresd ki onnan a magadét. * Mennyei Atyám, megindul a lelkem és édesen remeg áhitatomnakés hálámnaksúlya alatt, mikor szemlélem atyai szíved mélységeit, abban fogant boldog tanácsaid értelmét. Mikor látom szeretetednek nagyságát, kegyelmed mélységét és magasságát, s mindezt úgy, amint az testté válik egy kis gyermekben, aki anyja ölén édesen szendereg. Nem tudom, mit csodáljak a Te isteni felségedet, amely e kicsiny embersziromban testesül meg, vagy pedig ezt a parányi edényt, ezt a virágkelyhet, mely dicsőségedet magában foglalja. Mit csodáljak, mérhetetlen gazdagságodat-e, amely elfér e jászol-bölcső rongyai között, vagy örök végzésednek rejtelmes titkát, amely nyilvánvalóan itt mosolyog előttem e gyermek arcán? Úr Jézus, Megváltó Istenem, áldalak és szeretleg Téged gyermekségedben, mert erőtlenségedben érzem erődet, hallgatásodban minden Igédet, örömödben minden szenvedésedet és zsenge életeben halálod nagyságát. Ezt a Te kezedet fogják átszegezni, ezt a Te szívedet járja át a dárda, erre a Te homlokodra kerül a töviskoszorú s a Te drága tetemed roskad meg bűneink súlya alatt a Kereszten. Azért születtél s állasz elém gyermekül, hogy jobban szeresselek és imádjalak. Azért vagy ilyen fényes arcú gyermek a böldcsöben, hogy a Golgothán jobban vádolj és szeretetedet jobban megmutasd. Hódolok Neked, én Királyom, testté lett Ige, Atyőám örök szerelme és veszem kezedből minden ígéretedet, biztatásodat, igaz és ámen tanításodat. Elveszem, mint a naponénti kenyeret, mint az ítélet ostorát, mentő csónakot az élet-halál harcban és egykor a királyi koronát odafenn. Légy áldott, örökre áldott, adj nekem itt lenn ma igaz karácsonyt és adj nekem egykor örök karácsonyt oda fenn. Amen. Azért szükséges a keresztyén embernek imádkozni, mert ez a legfőbb része annak a háládatosságnak, amelyet Isten tőlünk kíván. Továbbá: mert Isten a Ő kegyelméből Szendéikét csakis azokkal közli, akik ezt Otőle őszinte fohászkodásban szüntelenül kérik és ezért Neki hálát adnak. Heidelbergi Káté
