Calvin Synod Herald, 2006 (107. évfolyam, 1-12. szám)
2006-01-01 / 1-2. szám
\ / AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A Kálvin Egyházkerület CALVIN urnAI h hivatalos lapja synod rlttyUU ___________________________________________________________________ 107-ik évfolyam 2006. január-február Alapítva 1900-ban _______/ 1-2. szám Kedves Testvéreim, Mögöttünk vannak a karácsonyi ünnepek, megérkeztünk egy új évbe. Isten ide vezetett, megengedte nekünk, hogy tovább is szolgáljuk Őt. Ezen a földrészen hideg van most, az időjárás miatt szokás panaszkodni. Nem lenne-e jobb inkább hálát adni Istennek, hogy az új évvel együtt mi is újra kezdhetjük életünket? Hiszen ez az Úr igazi ajándéka - amikor hozzá fordulunk, megbocsát és új lehetőségeket ad nekünk. Isten megváltó ereje nem csak a messzi jövőre vonatkozik, ebben az életben is tapasztalható. Ez talán a legnehezebb lecke, amit meg kell tanulnunk. Gyakran mi vagyunk a legszigorúbb bírók a saját életünkben. Nem vagyunk tökéletesek, hibákat követünk el, elpazarolunk lehetőségeket az életben, amelyeket nem tudunk jóvá tenni. Akarattal, vagy véletlenül megbántunk testvéreket, barátokat, és bár megbánjuk, fáj tőle a szívünk, de hordozzuk a fájdalmat magunkban. Ez a fájdalom sokszor akadályoz bennünket, hogy előre haladjunk életünkkel. Charles Dickens „A Christmas Carol” című regényében van egy jelenet, amikor „Scrooge”, a keményszívű ember, aki nem ünnepli a karácsonyt, álmában találkozik meghalt munkatársával „Marley”-val. „Marley” láncokat hordoz magával, láncokat, amelyeket ő maga szedett össze életében. Mi is láncokat hordozunk magunkkal, és mint „Marley”, mi is csak saját magunknak köszönhetjük a lelki terhet: nem tudunk megszabadulni bűneinktől. Ezért jött hozzánk Urunk, mint Megváltó, - hogy még ebben az életben megszabaduljunk azoktól a bűnöktől, amelyek vissza tartanak minket a boldogulástól. Addig, amíg nem fogadjuk el Jézus megbocsátását, addig nem szabadulunk meg lelki láncainktól. Most ünnepeltük Jézus születését, és készülődünk az elkövetkező böjti időszakra, amikor megemlékezünk Jézus haláláról és feltámadásáról, amivel megnyerte nekünk az örök élet lehetőségét. Számunkra azonban ez nem jelent semmit, ha Jézus nincs velünk mindennapi életünkben. Nélküle továbbra is bűnben élünk, és bűneink miatt nem látjuk a lehetőségeket, amelyeket Isten ad nekünk mindennap. Télen gyakran találunk kifogásokat, hogy ne menjünk el a templomba: rosszak az útak, sok a hó, nagyon hideg van, nem érzem magam jól, stb. Talán pont most nem a legszükségesebb az Isten dicsérete? Nem most kellene Istent dicsérnünk, nem most kellene Istenhez fordulnunk fájdalmunkkal, nehézségeinkkel, amikor legnehezebb az élet? Most lenne legszükségesebb Krisztus szeretete, ereje az életünkben, amivel keresztyén testvéreinkkel együtt lehetnénk, megosztva fájdalmukat segíteni azokat, akik talán még nehezebb helyzetben vannak. Ezért vannak keresztyén közösségek, ahol ha már ketten vagy hárman találkoznak az Ő nevében, Krisztus ott van közöttük, erősít, gyógyít, nem hagyja híveit egyedül. Megváltó ereje nem csak a jövőben lesz a miénk, most is itt van velünk. Isten áldását kívánom mindnyájuknak az elkövetkező napokban és hetekben, amikor előkészülünk a feltámadás megünneplésére, Krisztus Urunk dicsőségére. Ludwig Kálmán Károly, püspök Részlet Dr. Ravasz László HAZAFELÉ... Elmélkedések és Imádságok c. könyvéből Neki növekednie kell, nekem alábbszállnom (Újév) Akinek jegyese van, vőlegény az, a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve örül a vőlegény szavának. Ez az én örömöm immár betelt. Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom. János 3:29-30 Semmi sem bizonyosabb, mint az, hogy nekem alább kell szállanom. Ez azt jelenti: életünk, akár akarjuk, akár nem, mint a meggyújtott gyertya, elfogy. A zsoltáríró azt mondja: életünket megemésztjük, mint a beszédet. A megindított mondat lepereg, végére ér, elfogy; a megkezdett élet lepereg, végére ér, elfogy. Ezzel az új esztendővel is közelebb jutunk a sírhoz. Ez az új esztendő is hozhat számunkra betegséget, megpróbáltatást, dicsőségünk megfakulását, örömünk elharvadását, életünk elfogyatkozását, hozhat számunkra halált. Még ennél is szörnyűbb csapást hozhat rám: elhozhatja azt, hogy hitetlenségem növekedik, gőgöm felfuvalkodik, konokságom még jobban megátalkodik, elszántabb ellensége leszek Istennek, messzibbre vetődöm az atyai háztól, közelebb jutok a kárhozathoz, nagyobb hatalmat vesznek felettem a gonosz lelkek. Borzasztó dolog a Krisztus nélkül való alászállás. Ezért olyan csodálatos a Keresztelő János mondása, a (Folytatás a 14. oldalon)
