Calvin Synod Herald, 2005 (106. évfolyam, 1-12. szám)
2005-05-01 / 5-6. szám
22 tekintettel nézegetve a leányt, s bement a sötét szobába, hátat vetve a megvetett ágynak. Mikor a bakter künn hangosan elnyújtva kiáltotta ki a tíz órát, Marci indulatosan rászólt a leányra:- S másnak ígérted magadat, Eszti? S nincsen egyéb szavad hozzám ezentúl, Eszti?- Azt hiszi, félek magától?- Utolsó szavad?-Az., az., nó... - köhögte az apó.- Az utolsó? Hát elmegyek innen, de elviszek valamit innen... a te jóhíredet... Gyere, Eszti, utána. Megtalálod nálam... És amíg beszélt, gyors fogással megnyitotta az utcára nyílt ablak szárnyát, s felugrott a párkányára. A leány rémülten rohant be a szobába, s megfogta a legény szokmányát.- Mit akar, az Istenért, csak nem szökik ki az ablakon?- Hagyj békén... Kihajtottál, kimegyek...- Mit akar? Ha meglátják az emberek, mit mondanak rólam?- Mondtam... jössz utánam - kiáltotta, és kirántotta magát a leány kezéből, s kiugrott. A bakter csak alig haladt el a ház előtt. Marci halkan rászólt:- Csapj lármát, Boldizsár... Tátsd ki a szádat... A vén paraszt tele torokkal üvöltötte:-Tolvaj... tolvaj... fogjátok meg! Az utcán szaporán egy csomó ember verődött össze. A mely sötétben mindenfelől szállingóztak egymásba ütődve, zavart kiabálással, „Fogd meg!” - kiáltották. „Kit?” „Fogd meg’” A megnyitott ablakokból hallatszott: „Tolvaj, tolvaj!” A bakter ordította: „Állj meg, hová futtok? ne félj, amíg engemet láttok...- Mit fogott meg kend? - cibálták a baktert mindenfelől. Az utca megnépesedett, a kapuk csikorogtak, a kuvaszok ugattak dühösen. Boldizsár túlharsogta az egész lármát: - Ne kiabáljatok... Nincsen baj, ha engemet láttok.- Mit vittek el? - kérdezték mindenfelől. Lovát?- Semmit...- Hát mit üvölt kend?- Üvöltök, mert az a regula... mikor valaki az ablakon ugrik ki... Hát akkor mit csinálna kend?- Kinek az ablakán ugrott ki?- Ott ni! A Virág Eszti ablakán szökik ki... vagy mi a csoda. Egyszerre megcsendesedtek. Valaki azt kiáltotta: „Nézzük meg, mi baj van ott.” S arra mind a ház felé fordultak. Addig néhány fehémép cihelődött fel akkorra, kérdezősködve, kiabálva. Valaki átugrott a sövényen: kitárta a kapu mind a két szárnyát. Egy asszony átesett a szilfatönkön az udvaron, és szitkozódva jajgatott a sötétben. Az Eszter kis pitvarában pislánkolt a lámpa, s az öregember ijedten állott az asztal mellett. Zavart kiabálással szólingatták. Az elesett asszony rákiáltott:- Mi az istenyílát áll ott kend, vén szamár? Mi történik itt? Már becsületes nem lakhatik itt a kend szomszédjába. Részeg kend?- A kisasszony cicázott, nem az öreg...- Hát cicázzék a tüzes pokolban, ahova való, de ne itt, éjszaka idején. Mit csinál kend?- Állok itt, látod, ha szemed van.- Bár lenne szeme kendnek inkább, hogy ne szégyenkedjenek a kend orra előtt... Nem szégyelli magát kend, hogy orcátlankodjanak a fedele alatt. Az unokáját szépen nevelte fel, megfordulhat tőle az anyja a sírjában. S arra körülnézett tágas csípőjére tett kézzel.- Hát te hol vagy a sötétségben, szépséges virágszálam, Eszti, mert nem látlak. Hol bujkálsz az emberek szeme elől? A te ablakodon szökdösnek ki a legények? S botránkoztatod az egész sort...- Héj - kiáltotta-, ha van itt még tisztességes leány... hazatakarodjatok... Itt nincs helye becsületes leánynak, ahol az ablakon szökdösnek ki a legények... Ki tudja, minden szegeletben hány van eldugva, kibe botoltok... Hazamenjetek... Az öregember zavartan dadogta:- Nem tudod, mit beszélsz.- Én nem tudom? Én csak azt tudom, hogy fölvernek tolvaj kiabálással az ágyamból a kend unokája mián... Hát kend mit tud? Mi? Az emberek széledezni kezdtek az ajtó körül. A harcias hölgy fújt mérgében, s abban a pillanatban a sötétből egy sugár legény bukkant ki.- Te is itt vagy, Sándor? Éppen te hiányzol.- Félre innen - kiáltotta a legény, kört írva a karjával. - Mi történik itt?...- Lassan - szólt a megütött. A sötétből valaki ráfelelt:- Csak házsártoskodjék... mert az ő bőrére jár a játék... Ha nem ő védelmezi a jegyesét, hát ki a tömlec ügyelje? A legény rekedten kiáltotta:- Hazatakarodjék mindenki, akinek kedves az élete... S a következő percben a sötétben ráugrott Sándor a bakterre s torkon ragadta:- Kend beszéljen...- Én? Hogy szólhatok, Sándor, ha torkomat szorítod?... Tízen kiáltották: „Ne bántsd Boldizsárt.” „Az ablakon szökött ki valaki.” „A házat őrizte.”- Ki szökött ki az ablakon? - kérdezte magából kikelve. A bakter nyögve felelt:- Marci... Az emberek megfogták a legényt, hogy kiszabadítsák a baktert, de otthagyták mindjárt, mert az udvar végéből, a víz partjáról zavart zaj hallatszott... Aztán valaki elkiáltotta magát: „A vízbe ugrott valaki.” „Ne hagyd!” ordította tíz torok. „A leány ugrott a vízbe... Eszter, jaj...-A szégyene kergette - mondta az asszony, de ő is arra rohant. Minden kar a víz felé meredt. A fekete tükrön a vaksötétben is látszott, mint bukkant föl egy fej, s mint tűnt el viszont. Egyszerre több ember ugrott be utána... A bakter torkáról lehanyatlott a legény karja, s mind a két tenyerébe szorította a fejét rettenetes ijedelmében. Mindjárt körülnézett, mintha álomból ébredt volna meg, és a kerítésből kifacsarta egy rettentes fogással a támasztóbunkót. Elfordult a víztől, hanem rekedten mondta:- Megkapom én ebben az éjszakában... a másikat... ha Isten van az égben... És előrerohan a hegy ellenében, ahol a Marci háza áll... _____________________________CALVIN SYNOD HERALD
