Calvin Synod Herald, 2005 (106. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-01 / 1-2. szám
16 CALVIN SYNOD HERALD (Folytatás a 15. oldalról) ő megcsinálja, és nekikezdtünk a munkának. Először a fedélnek, mert az nagyon rossz volt. Azt lobontatta, leszedetett egy sor követ a régi templom faláról, mert igen magasnak találta. Újból szarvaztatta a fedelet is. Amikor bontottunk, már jelezte, hogy a régi cserép nem lesz jó, és nem is jó akármilyen. Menjek el Kibédre, mert onnan kell hozni hódfarkú cserepet. Elmentem oda, megegyeztünk és el is hoztam, mert amikorra megígérték, meg is lett. Egy kicsit drága volt és a hívek is sokallották. Még azt is mondták, hogy a miénk különb, de most már nem bánják, mert jó, hogy be van fedve. A befedés után a vakolás következett, de még azelőtt a torony. Ehhez egy sajátos kis tervet készített, népi hangulatút. Szép, karcsú épület lett belőle, még a vonatból is látszik, ahogy jobbra nézel Szamosújvár fele jövet. Aztán először a külsővel törődtünk, hogy az legyen minél hamarabb meg, hogy ne ázzon és valamennyire mutasson is, de a híveket inkább az érdekelte, hogy legyen meg a belseje, hogy tarthassunk benne istentiszteletet, mert nem vették már jó néven, hogy házaknál kellett olyan sokáig összegyűlni. Hát még oda gyűlnek ma is. Minden részletre, apróságra vigyázott. A belsejéhez is egy különös tervet dolgozott ki, amit azután el is mulasztottak a kérőiek, hogy itt aszfalttal rakatta le a templom alját. Na de hát ide már nem érkeztünk el, mert nekem nyugdíjba kellett mennem, ott kellett hagynom a dolgokat, bár még azután is sokáig dolgoztunk, de később ő is kivonult a munkából, mert nagyon kritizálták, mert nagyon igényes volt, meg aztán beteg is lett.- Laci bácsi nemcsak tervező volt.- Nem bizony, hanem építő is. Éppen ezt vetették a szemére, hogy nagyon aprólékosan dolgozott, mindent megmért vagy háromszor, dirigált: ez nem elég pontos, ez nem jó! Ő mérte, ő vágatta, ő mondta, hogy ide tedd, most már szegezheted, és csak akkor szegezhették, itt vágjátok, itt szabjátok, ide tegyétek. így csinált mindent aprólékosan. Minden területen és minden munkában benne volt, mindent irányított, mindenbe beleszólt. Fenn volt a tetőn, és onnan rendelkezett.- Milyen gyakran járt ki Szilvásra?- Hát, amíg a munkálatok folytak, hetente többször is. Volt, amikor ott is hált, de legtöbbször idejött át hozzánk Kisiklódra, mert én már a munka nagyobb részénél itt voltam mint nyugdíjas, és együtt mentünk át hozzánk Kisiklódra, mert én már a munka nagyob részénél itt voltam mint nyugdíjas, és együtt mentünk át a munkásokkal a hegyen reggel, és estére ugyanott vissza. Mi aztán ebben a nagy munkában ott testi-lelki jó barátok lettünk, együtt jártuk a hegyet, és is állandóan ott voltam, de hát ez nekem kötelességem volt. Az az érdekes, hogy munkájáért nem vett el semmit. Az útjait, azokat megtérítettük, de azon kívül a szilvásiaktól semmit el nem fogadott. O lelke mélyén kötelességének érezte, hogy ennek meg kell lennie, és egyházi és magyar érdek is mindez, mert nagyon lelkesedett. Aztán nagyon egyszerű ember is volt, és ami a kosztozását illeti, nagyon igénytelen is. Amit kapott, azt megette, de igényeket, azt nem támasztott, és mi is kedveltük. A munkások, azok nem, hogy miért olyan igényes és lassú. Egy másik mérnök már rég megcsinálta volna, hogy miért nem engedi a betont, hogy azzal dolgozzanak, de hát neki ez volt a módszere, és háromszor is megmért egy dolgot.- De a 30 lelkes gyülekezet biztosan nem akart teljes átalakítást és toronyépítést.- Nem akart ilyen nagy munkát, de ő mindjárt elkészítette a terveket. Mi csak azt akartuk, hogy készítsen restaurálási tervet és vezesse le a munkálatokat. És aztán egy nagy építkezés lett belőle.- A gyülekezetei nem torpantotta meg, hogy egy kis templomjavításból hatalmas építkezés lett?- Hát nem volt nagy kedvük, amikor meglátták, hogy milyen sokáig tart, de látták, hogy ő is állandóan közöttük van, rengeteg segítséget is kaptak, látták, hogy én is viszem a kisiklódiakat, és kedvet kaptak, jöttek, közmunkáztak.- Mi lehetett az oka, hogy nemcsak javított, hanem szinte újat épített?- Mintha érezte volna, hogy itt hagyja maga után az utolsó templomot. Pedig itt csak egypár lélek van, nem volt, amiért építsen. O itt csak a templomot nézte. Szinte omlik szét az egész, a harangot is csak egy rossz harangláb tartja, el fog rothadni. Csináljunk egy olyat, hogy legyen a templomhoz illő, és engem is meggyőzött. A hívek lehet, hogy a tánunk megett vartyogtak, de szemünkbe nem mondtak semmit. Még koszttal is elláttak illedelmesen. Hát meg kell mondjam, hogy nagyon fárasztó volt, de azért engem is nagyon kellemes emlékek fűznek a szilvási templomhoz és Lacihoz. Jöttünk a hegyen át, én mentem előre, ő lassabban jött, maradozott le, és ez engem egy kicsit idegesített is, mert ment le a nap. Annyi idős volt akkor majdnem, mint én most. Mentem előre, aztán megsajnáltam, megvártam, hogy még egy kicsit diskuráljunk is.- így emberileg, barátilag hogy jöttek ki egymással?- Nagyon jól. Hát én már ismertem és tiszteltem őt régebbről is. Ismertem az Erdélyi Fiatalokat, tudtam, hogy nagy ifjú-barát volt. Járta a vidékeket is, de hozzánk akkor már nem jutott el. Idősebb is volt nálam nyolc évvel, de ez a templom minket jól összehozott, bár azelőtt nem ismertük egymást személyesen. Amikor először mentem el hozzá, nagyon boldog volt: hogyne, hogyne, megyek. Kijött Szilvásra, nekifogtunk. Esténként idejött hozzánk, diskuráltunk, beszélgettünk, emberileg is nagyon jóba kerültünk. A magándolgok nem nagyon kerültek szóba a beszélgetésekkor, mert ő nagyon hallgatott a személyes dolgairól, de éreztem, bántotta őt, hogy nem méltányolták igazán. De szakmai dolgokon kívül nemigen foglalkoztunk egyébbel. Persze csendben gyakran politizáltunk.- Ezt a nagy munkát hogy bírta fizikailag? Hát már nem volt fiatal. 75-76 éves volt, amikor elkezdődött a nagy munka 1978- 79-ben.- Bírta, bírta, ő sokat gyalogolt fiatalkorában, és nagyon szeretett még akkor is gyalogolni. Csak néhányszor fordult elő, hogy szekeret küldtek eléje Szamosújvárra, de legtöbbször gyalog ment ki Szilvásig és együtt jöttünk haza ide, Iklódra. CSak a hazajövetel volt nehezebb, egy kicsit engem is idegesített, mert a két falu között a hegyen elfáradt: - Na, jössz már Laci?! - És aztán megvártam, és nagyon sok kedves diskurálás volt közöttünk. Áldott jó ember volt. De láttam, hogy nagyon nehéz körülmányek között él. Amikor csak a városban jártam, mindig felkerestem a Horea úti lakásán, de láttam, hogy ott a konyhájában egy asztal volt, ott kellett szegénynek mérni, számolni, csinálni a terveket az edények között. De volt türelme szegénynek. Az
