Calvin Synod Herald, 2004 (105. évfolyam, 1-12. szám)
2004-07-01 / 7-8. szám
CALVIN SYNOD HERALD 15 KELETKEZESTORTENET A korinthusiakhoz írott első levél Korinthus tengerparti kikötővel rendelkező világváros volt. Magánhordoztaakikötővárosok sok idegent befogadó kicsapongó életformáját. A kikötő miatt a lakosság nagy része az áruk mozgatásával foglalkozó rabszolga volt. A város lakói, szabadok és rabszolgák azonban egyaránt gyökértelen, otthoni környezetből kiszakított, a birodalom minden részéből és minden emberfajtából összeterelődött népből tevődött össze, és mint ilyen hasonlítható korunk nagy világvárosaihoz. A város felett, mintegy 600 m magas hegyen állt Aphroditénak, a szerelem görög istenének a temploma, ahonnan esténként levonult a városba ezer papnő, a szent prostituáltak. A szerelem istenén kívül imádták a hajózás, a zene, a tánc istenét is. Ez a romlott, pogány világ tárult fel Korinthusban Pál előtt. Nehéz körülmények között munkálkodott a városban. Olyan virágzó gyülekezetét alapított azonban, ahonnan az evangélium Akhája tartomány más részébe is terjedhetett. Pál kezdetben a sátorkészítést, a tanult szakmáját űzte, és mellette először a zsinagógában hirdette az Igét, majd később a zsinagógával szomszédos házban. Akvilla és Priscilla, a hívő házaspár adott szállást az apostolnak és segítette szolgálatában. Később Szilász és Timóteus is csatlakozott hozzájuk. Pál a más gyülekezetekből kapott adományokra tekintettel később teljes idejét az evangélium szolgálatának szentelte. Az apostol Korinthusból másfél évi szolgálat után Efézusba távozott. A korinthusi gyülekezet tévelygéseiről és bűneiről az apostol a hozzá írt levélből (1 Kor 7,1), az eljuttatott híradásokból és hallomásokból értesült. Klóé nevű korinthusi nő küldöttei meg is látogatták és tájékoztatták Pált a gyülekezetben kialakult pártoskodásról. Apollós nevű, ékes beszédű tanítót sokan csodálták Korinthusban és tanítványainak tekintették magukat. Pálhoz hü atyafiak viszont Pál tanítványainak vallották magukat. Később egyesek Kefas (Péter) tanítványainak vallották magukat, mert szerintük Péter különb apostol volt, mint Pál. Krisztus tanítványai vagyunk - nem hitvallásként, hanem újabb csoportosulás jelszavaként hangzott el. Pál a pártokra szakadást a gyülekezet egységét zavarónak, vaszedelembe sodrónak ítélte. Eljött a híre, hogy valaki mostohaanyjával él együtt (1 Kor 5, 1-2). Némelyek a gyülekezet tagjai közül hitetlen bírák előtt törvénykeztek(l Kor 6,1-8). A kor ízlését figyelmen kívül hagyva egyes nők fedetlen fővel jelentek meg az istentiszteleten (1 Kor 11,3-15). Az úrvacsoraosztást megelőző szeretetvendégségen mindenki a saj át ételét fogyasztva, egyesek éheztek, mások dőzsöltek (1 Kor 11,17-22). Némelyek a bálványáldozati húsból ettek (1 Kor 14. 1-40). Voltak, akik tagadták a halottak feltámadását. (1 Kor 15, 1-58). Ennyi tévelygésre és romlottságra tekintettel kényszerült az apostol levélírásra. Pál leveleiből a gyülekezet egységéért aggódó, a mindennapi élet dolgaira vonatkozó útmutatást nyújtó lelkigondozóként ismerthető meg. A bibliatudósok megítélése szerint az általunk ismert két koringhusi levél nem meríti ki az apostol korinthusi levelezése teljes tartalmát. Találkozunk (1 Kor 5,9) korábbi levélre utalással, amely azonban nem maradt fenn. A koringhusi első levél tartalom szerinti felépítése: 1. Pál küzdelme a korinthusi pártoskodók ellen (1,10-4,21) 2. Pál küzdelme a korinthusi erkölcstelenség ellen (5, 1-6,20) 3. Felelet a gyülekezetben felvetődött kérdésekre (házasság, bálványáldozati hús fogyasztása) (7, 1-11,1) 4. Pál rendelkezése az istentiszteleti rendről (11, 2-14,40) 5. A halottak feltámadása (15, 1-58). Korinthusban tanulta meg az apostol azt a leckét, amelyben összefoglalható levelének fő tanítása: „...legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban (1 Kor 15,58). A „szép virágos” búzamezőről ... szól az az anekdota, amely a szocializmus hajnalán játszódott le. Akkoriban, amikor országunkba beköszöntöttek a három és ötéves tervek, amikor a mezőgazdasághoz hasonlóan minden szocialista átszervezésen ment keresztül, nagy fővárosunk egyik vezetőjének fiából rádióriportért akartak faragni. Annak rendje s módja szerint felvételt is nyert a nagyreményű riporteijelölt a megfelelő helyre, de valahogy nemigen tudta a helyét megállni. Sebaj, gondolták a főnökei, ha nem megy neki a nagyvárosi nyüzsgő élet mindennapjainak műsorrá alakítása, akkor elküldik nyugalmasabb vidékekre, amúgy is olyan időket élnek, amikor nem árt a vidéket felzárkóztatni a fővároshoz. Barátunkat kinevezték tehát vidéki tudósítónak. Első riportútja az Alföldre vezetett, ahol nem csak Petőfinek, de neki is börtönéből szabadult saslelke, ha a rónák végtelenjét járta. Jól is érezte magát a csendben, a nyugalomban, olyan emberek között, akik még sokat őriztek a tisztességből és becsületből. Első útjának feladata az volt, hogy látogassa meg a termővidék legnagyobb állami gazdaságát és számoljon be a fővárosiaknak mindarról, ami a Közért polcain sorakozó liszteszacskók és illatos kenyerek mögött van, vagyis riportjával engedjen bepillantást a falut, földet, parasztot sose, vagy ritkán látóknak abba a világba, ahol a búza terem és kenyér útjára indul. Júliusi nyár, hőség és új kombájnok fogadták a tsz-állomáson. Hősünk felgeijedt jókedvvel követte az agronómus elvtársat ki az aranysárgán viliódzó búzatenger partjára és hallgatta, amint a hozzáértő aprólékosan elmondja a búzatermezstés ábécéjét. Minden új volt neki, érdekelte, feszülten figyelt. Lenyűgözte, hogy a táj szépségébe milyen jól beleilleszkedik a megszelídített földparcella, hogy milyen tudomány szükségeltetik a modem gépek és permetszerek megfelelő alkalmazásához, hogy micsoda termésátlag várható akkor, ha minden és mindenki a maga helyén népünk nagy vezére kedvére végzi a munkáját és akkor épül a szocializmus, szépül az ország. Áldotta főnökeit, amiért (Folytatás aló. oldalon) Korinthus az ókorban
