Calvin Synod Herald, 2004 (105. évfolyam, 1-12. szám)
2004-03-01 / 3-4. szám
CALVIN SYNOD HERALD 13 VI. századi úrvacsorái ezüstkehely, felirata: „Egyetlen szent, mindenható és halhatatlan Isten, Könyörülj rajtunk!” Úrasztali terítő a tizenegy tanítvánnyal. Az áruló Judás az asztal alatt kuporog. Tahitótfalu, 1824. (Dr. Takács Béla - bibliai jelképek a magyar református egyházművészetben, 35. oldal) egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek. Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. így egyétek meg: legyen a derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az ÚR páskája ez. Mert átvonulok ezen az éj szakán Egyiptomföldjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött - én, az ÚR. De az a vér jel lesz házaitokon, amelyekben ti laktok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét. Tartsátok emlékezetben ezt a napot, és ünnepeljétek meg az ÚRnak nemzedékről nemzedékre. Örök rendelkezés ez, hogy megünnepeljétek!” Jézus új jelentéstartalommal töltötte meg ezt az ünnepet, rámutatván, hogy az 0 vére kiontása okán kímél meg minket Isten az ő haragjától és 0, Jézus maga az, aki miatt Isten kész új szövetséget kötni mindazokkal, akik hiszik, hogy Isten Krisztus áldozatáért megbocsátotta bűneinket. Erre az „utolsó” ünnepi vacsorára egyébként - a szinoptikus evangéliumok szerint - a fiatal Márk édesanyjának házában került sor nagycsütörtök estéjén Jeruzsálemben. A városba egyébként azokban a napokban tízezrek zarándokoltak, mert a páskabárányt a Templom udvarán kellett leölni és Jeruzsálemben kellett elfogyasztani. „Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Leikével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira. ” (2Kor 3,3,) Aid osztozott Krisztus Urunk nagypénteki halálában Amint tudjuk, nagy fejedelmünk, Rákóczi Ferenc a törökországi Rodostó városában, száműzetésben távozott el az élők sorából. Nagypénteken ment el ő is. Erről így ír két levelében a hűséges Mikes Kelemen: 112. levél-Rodostó, 8. április 1735. Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüliünk a mi édes urunkot és atyánkat, három óra után reggel. Ma nagypéntek lévén, mind a mennyei, mind a földi atyáinknak halálokat kell siratni. Az Isten mára halasztotta halálát urunknak azért, hogy megszentelje halálának áldozatját annak érdemével, aki ma megholt érettünk. Amicsoda életet élt, és amicsoda halála volt, hiszem, hogy megmondották nékie: ma velem lész a paradicsomban. Hullásuk bővséggel könyveinket, mert a keserűségnek ködje valóságosan reánk szállott. De ne azt a jó atyánkat sirassuk, mert őtet az Isten annyi szenvedési után a mennyei lakadalomban vitte, ahol a gyönyörűségnek és az örömnek poharából itatja, hanem mi magunkot sirassuk, kik nagy árvaságra jutottunk. Ki sem lehet mondani micsoda nagy sírás és keserűség vagyon itt miközüttünk mégcsak a legalábbvalón is. ítéld el, ha lehet, micsoda állapotban írom ezt a levelet, de mivel tudom, hogy örömest kívánnád tudni, mint esett szegénynek halála, mind téntával, mind könnyhullatásaimmal leírom, ha szinte azáltal megszaporítom is keserűségemet. Úgy tetszik, hogy az utolsó levelemet az elmúlt holnapnak 25-dik napján írtam vala. Azután szegény mind nagy bágyadtságokat érzett, igen keveset, de másként mindent a szokás szerént vitt végben, abban a gyengeségiben is az estergáhában dolgozott első áprilisig. Aznap pedig a hideg erősen jött reá, és annál inkább meggyengítette. Másnap jobbacskán volt.Virágvasárnap a gyengeség miatt nem mehetett a templomban, hanem a közelvaló házból hallgatta a misét. A mise után amely pap odavitte neki a szentelt ágat, térden állva vette el kezéből, mondván, hogy talán több ágat nem fog venni. Hetfün jobbacskán volt, kedden hasonlóképpen, még a dohánt is megkívánta, és dohányzott. De azt csudálta mindenikünk benne, hogy a ő semmit halála órájáig a háznál való rendben el nem mulatott, se meg nem engedte, hogy őérette valamit elmulassanak. Mindennap szokott órában felöltözött, ebédelt és lefekütt, noha alig volt el, de mégis úgy megtartotta a rendet, mint egészséges korában. Szerdán délután nagyobb gyengeségben esett, és csak mindenkor alutt. Egynéhányszor kérdeztem, hogymint vagyon, csak azt felelte: én jól vagyok, semmi fájdalmat nem érzek. Csütörtökön igen közel lévén utolsó végihez, elnehezedék, és az urat magához vette nagy buzgósággal. Este a lefekvésnek ideje lévén, kétfelől a karját tartották, de maga ment a hálóházába. A szavát igen nehéz volt már megérteni. Tizenkét óra felé étszaka (Folytatás a 1). oldalon)
