Calvin Synod Herald, 2003 (104. évfolyam, 3-12. szám)
2003-11-01 / 11-12. szám
14 CALVIN SYNOD HERALD (folytatás a 13. oldalról) Az első a szenvedés jegyeit hordozta, a másodikon az isteni dicsőség fény essséget ölt magára, miként egy köntöst. Az elsőn elviselte a keresztet, és nem védekezett az Ót gyalázok ellen; amikor másodszor érkezik, angyalok serege veszi körül és dicsőíti Ót. Ezért ne érjük be az Ó első eljövetelével, hanem várjuk a másodikat! Es amint az elsőnél kiáltottuk: „Áldott, aki azúr nevében jő!” - úgy teszünk majd a másodiknál is, mikor az angyalokkal együtt vonulunk az Úr elé. Egykor jóságosán, üdvözítő szándékkaljött el az Úr, hogy az embereket szelíd rábeszéléssel tanítsa. Akkor azonban uralmának lesznek alávetve, akár akarják, akár nem. Ezért mondja aránk hagyományozott hitvallás, hogy higgyünk abban, aki felment a mennybe és az Atyának jobbján trónol, újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége. AZ ÜR ÉRKEZÉSE Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten. Nem harsonával, Hanem jött néma, igaz öleléssel, Nem jött szép, tüzes nappalon, De háborús éjjel. És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, De őt, a fényest, nagyszerűt, Mindörökre látom. Ady Endre ^ Az ajándékozó szeretet Karácsonykor szoktuk a legtöbb ajándékot adni és a legtöbb ajándékot kapni. Az ajándékozás gondja megkeserítheti az ajándékozás örömét. A sokszor anyagi erőnket meghaladó ajándékozás növeli mindennapi gondjainkat. Nehezen tudunk attól a téves szemlélettől szabadulni, hogy az ajándék értékét annak pénzben kifejezhető értéke határozza meg. Az ajándékozás mármár elfedi a karácsony lényegét. Ez azért visszás, mert karácsony lényege valóban az ajándékozás! Ajándék és ajándék között óriási különbség van, nem anyagi értelemben véve. Mit ünnepiünk karácsonykor? Jézus születését. Jézusban Isten az embernek ajándékozta magát. Az ajándék a szeretet kifejezése. „Isten szeretete abban nyilvánul meg, hogy egyszülött fiát küldte a világba, hogy általa éljünk'’ (Unj, 9). 0, a gazdag, érettetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok. (2Kor 8,9.) Mit jelent meggazdagodásunk? Egyértelmű, hogy nem anyagi javakban való dúskálódást. Ennél sokkal többet! Részesedést Jézus isteni életében. Isten az embernek ajándékozta magát, hogy az ember az Istené, létének részesévé lehessen. Álljunk meg itt egy időre, és gondolkodjunk el Isten szeretetének elménket meghaladó, nagylelkű ajándékán. Mi lehet a mi válaszunk? Köszönet és hála. Ezek érzelmek - de mit tegyünk? Adjuk magunkat Istennek! Hogyan adhatjuk magunkat Istennek? Ha Tőle kapott, szabad akaratunkkal elfogadjuk ajándékát. Csak látszólag ellentmondás, hogy a mi ajándékunk Istennek, ha elfogadjuk az 0 ajándékát. Mit tegyünk ennek érdekében? A válasz elméletileg egyszerű: „csak” meg kell valósítanunk Jézus tanítását. Pál apostol szerint Krisztus misztikus testének vagyunk tagjai. A testben a különböző szerveknek különböző feladatokat kell teljesíteniük. Mi orvosok vagyunk - mit jelent részünkre, hogy Istennek ajándékozzuk magunkat? Az odaadás a szeretet megnyilvánulása. Már az Ószövetség két alaptörvénye is az Isten és ember szeretete volt. Jézus új tartalommal bővítette a szeretet parancsát. Mit jelent nekünk, keresztyén életre törekvő orvosoknak, az ember szeretete? Szeressük betegeinket. Ajándékozzunk nekik életünkből, amennyit csak tudunk! Tudásunk állandó gyarapításával eredményesebben tudjuk az organikus beteséget gyógyítani. Ez azonban korántsem elegendő! Példaképünk Jézus. Ő nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon. Nekünk is szolgálnunk kell a reánk bízott betegeinket. Mit igényelnek a gyógyszeres kezelésen kívül? Megértést, együttérzést és időt. Időt, hogy elmondhassák panaszaikat, hogy beszélgessünk velük betegségükről, gondjaikról, hogy érezzék: értük vagyunk. Jézus azt mondta, hogy tanuljunk Tőle, mert szelíd és alázatos szívű. Elég szelídek vagyunk-e betegeinkhez? Nem éreztetjük-e velük kiszolgáltatottságukat? Meg tudjuk-e érteni részben betegségükből adódó türelmetlenségüket? Szeretettel felelünk-e néha indulatos vádaskodásaikra? Meg tudjuk-e érteni, hogy számunkra nem megfelelő magatartásunkért csak részben felelősek? Nem tudhatjuk, milyen tulajdonságokat örököltek, milyen körülmények között nőttek fel, mindennapi gondjaik mennyire riasztják őket. A tíz meggyógyított leprás közül csak egy ment vissza megköszönni a gyógyulást. A hála nem általános emberi tulajdonság. Ne várjunk
