Calvin Synod Herald, 2002 (103. évfolyam, 1-10. szám)
2002-03-01 / 3-4. szám
CALVIN SYNOD HERALD 15 A KERESZT A falu határa délkeleti részében, a délről északra vezető országút jobb oldalán, a Csapiga fele, állott egy kőkereszt. Állította valaki földje végén Isten dicsőségére és szerettei emlékére. Mikor katolikusok mentek el mellette, keresztet vetettek, a reformátusok elnéztek a kereszt felett a magasba, ahonnan várták több mint egy félezredéve sorsuk jobbra fordulását... A kereszt senkinek sem volt útjában a második világháború végéig. Akkor más világ kezdődött odahaza. Voltak, akiket felkapott a könnyű érvényesülés szele, és mindenen, ami eddig volt, megütköztek. így került vita és ellenállás útjába a kereszt. Az egyik helybeli legényke, aki szegény, de másképpen tisztességes családból származott, iskolánkban nevelkedett, egyszercsak megütközött a kereszten. Elég mersze nem volt hozzá, ezért jóváhagyás képpen a városba ment, hogy az ottani hatóságokkal megbeszélje a kereszt ledöntését. Már hideg, téli idők jártak. Négy kilométert ment gyalog a vasútállomásra, nem túlságosan melegen öltözve. Visszajövet a szél északról dél felé végigsüvöltött a völgyön galuska nagyságú hópelyhekkel, s gazdagon terítette le előtte az útat. Kétoldalt hajlongva, bókolva, a szélnek engedelmeskedve álltak az almafák, melyek már téli, fehér bundába voltak öltözve. Az út, a fák, az éggel együtt fehér volt, kihalt, s csak az erős északi havas szél pásztázott végig a keskeny Osva völgyön... Barátunk összehúzta kabátkáját, szemébe húzta sapkáját, s kezeit zsebébe rejtve bandukolt a duzzadó hószönyegen, agyában hozva a kereszt ledöntése engedélyét. Ez a tudat sarkallta, vitte tovább hazafelé... Lehet, hogy egész úton azon gondolkozott, miként fogja majd ledönteni a keresztet, vagy egyedül, vagy némi válogatott társaság közepette, hogy szemtanúi legyenek hazafias cselekedetének, s a falusi névtelen, s a városi neves krónikák hírül adják, s örök időkig emlékezetessé tegyék kétes szolgálatát... Amint bandukolt hazafelé a szembefúvó szélben, időnként megállt, megfordult kicsit pihenni. Kellett is, mert a vihar egyre erősödött, tombolt, s alig lehetett fölismerni a leszálló alkonyaiban a fák között az útat. Valahogy úgy történt, hogy elfordult, és ment tovább, észak helyett nyugat felé, a már-már térdig érő hóban. Csak ment, ment tovább, mert mennie kellett; hajtotta a hideg, és buzdította a jóváhagyott terv véghezvitele, no meg a dicséret, a dicsőség, az elismerés a kereszt ellen vívott harcában... Ment, ment, mendegélt, egyszercsak lebukott a nagy hóba, s ott maradt... Otthon várták már, de csak nem jött. Talán majd a következő vonattal..., de azzal sem érkezett meg... Talán a városban maradt, látva, hogy a zord időben nem tud hazamenni... Pedig már otthon volt... A keresztet ugyan nem döntötte le, de meglátta a kereszt átszegezett kezű hősét, aki dermedt, fagyott testét kiemelte a hóból, és szelíden szólt hozzá: Fiam, úgy látszik, nem tanultál felőlem eleget apádtól, anyádtól s az iskolában, ahol én is tanítottalak... Harmadnapra találták meg, messze a határban..., nyugatfele az országúttól... Megvolt a nagy hivatalos temetés. Hirtelen lett uracskák dicsőítették a fiatal, gazdag jövendőbe tekintő párttag életét, a kereszt ellen vívott diadalmas harcát, s a közösségért hősi halált halt ifjú áldozatát. Az övéi siratták, sajnálták, hogy így elhajlott, de nem merték mondani. Voltak, akik judiciumát kérdőjelezték, s olyanok is voltak, akik azt mondták, hogy úgy kell neki, ha nem fért a bőrébe... A kereszt nem bántotta őt, mért nem hagyott békét a keresztnek...? Még most is élhetett volna... A tél elmúlt, a hó elolvadt, kizöldült ismét a határ. Új, üde, tavaszi fűtakaró leple borult a nemrég ásott sírra..., de a fergeteg még nem múlt el, és még most is ott áll tavaszi, tűző napsütésben és „zsoltáros éjben a kereszt... ” Vitéz Ferenc N How Great Thou Art Milyen nagy vagy Én Istenem, milyen csodálva nézem Szent kezedet, a világ alkotást, A kék eget... Vizek zúgását hallom... Hatalmadat: ez élő látomást... így énekel a szívem, jó Atyám: Milyen nagy vagy, milyen nagy vagy...! így énekel a szívem, jó Atyám: Hatalmas vagy, hatalmas vagy...! Ha erdeid, mezeid járva érzem: Be' szépen szól, dalol a kismadár... Ha lenézek a magas csúcsról, hallom: Zúg patakod, és hús szellője vár... Elmélkedem: Isten Fiát küldötte, Elküldte Őt, érettünk halni meg... A kereszten értem vérezve múlt ki, Hogy elmossa tengersok bűnömet... Ha visszajössz majd, Úr Jézus, érettem, Hogy felvigyél, óh, mily boldog leszek...! Leborulok, s alázatos imával:- Milyen nagy vagy...! - Rólad vallást teszek... Perth Amboy, NJ 2001. dec. 1. Angolból fordította: Vitéz Ferenc V____________________________________________________)
