Calvin Synod Herald, 2002 (103. évfolyam, 1-10. szám)
2002-03-01 / 3-4. szám
12 CALVIN SYNOD HERALD Húsvéti népszokások - folytatás a 11. oldalról törlik, s a helye sárgásfehér marad. Ezt esetleg másfajta színnel színezik. Karcolással készülnek a vakart vagy kotort tojások; a díszítőmotívumokat éles szerszámmal kotorják a tojásra. Még nagyobb ügyességet kíván a patkóit tojások készítése. Húsvéti szokás volt Erdélyben a kakaslövés is. Régen élő kakasra lövöldöztek régies íjjal és nyílvesszővel, újabban már csak festett céltáblára. A célba lövést tréfás rigmus kíséri. Először perbe fogják a kakast, majd elmondják a kakas búcsúztatóját. Ha a nyíl pontosan a kakas szívébe fúródik, véget ért a játék. A szokást kakasvacsora fejezi be. már nem él. Az a sokszor falusias, magyar közösségi élet, amely az évszázadok során szülte, alakította e szokásokat, az emigráció évtizedei alatt felbomlott, s új, lazább szövetű közösségek jöttek létre. E mai közösségekben élő gyülekezeteinknek is érdemes a hagyományok gazdag tárházából meríteni, akár csak ötleteket ünnepeinkhez, s újra megeleveníteni az előttünk járt nemzedékek életét! Rév. Géczy EMBERILEG ÉRTHETŐ... Húsvét legnépszerűbb szokása a locsolkodás. Falu vagy város, a locsolkodás népszerűsége változatlan. Szerkesztőnk gyermekként nagy lelkesedéssel mondta el a locsokodó verseket: Jó reggelt, jó reggelt, Kedves liliomszál Megöntözlek rózsavízzel, Hogy ne hervadozzál. Kerek erdőn jártam, Piros tojást láttam, Bárány húzta rezgő kocsin, Mindjárt ideszálltam. Nesze hát rózsavíz, Gyöngyöm, gyöngyvirágom. Hol a tojás? piros tojás? Tarisznyámba várom! Kerek erdőn jártam Kék ibolyát láttam. El akart hervadni Meg szabad-e locsolni? Én kis kertész legény vagyok, Rózsavízzel locsolkodok. Úgy locsolom a lányokat, Mint kertész a virágokat. A vers végeztével kölnivel alaposan megöntöztük a lányokat, akik viszonzásul süteménnyel kínáltak, majd egy kosárból kivehettük a legszebb hímestojást. A gyerekekkel versenyeztünk, ki kapott több hímestojást a locsolkodás fejében. Nagyszüleink beszámolója szerint régen a kútból húzott vízzel öntötték le falun a leányokat, de bizony ma már szagos vízzel, kölnivel locsolkodnak ott is. Érdekes módon néhány észak- és nyugat-magyarországi faluban húsvétkor locsolkodás helyett a vesszőzés van szokásban. A locsolás és a vesszőzés egyaránt a jelképes termékenyítést és a rituális megtisztítást célozza. A locsolkodás vagy megöntözés pogány és keresztény mondanivalót egyaránt tartalmaz. Népünk lelkében, képzeletében, s kivált gyakorlatában nem különül el egy-egy szokás kapcsán, hogy amit tesz, az mennyiben archaikus és mennyiben keresztyén gyökerű. Az öntözködés például természetes kapcsolatban áll az ősi termékenységkultusszal, s ugyanakkor a vízzel való meghintés utal a keresztség jelére és tartalmára. Húsvéthétfő délelőttjén a gyermekeket az édesapák viszik el a lányos házakhoz öntözködni, délután pedig a legények, a házosulandó fiatalemberek mennek a lányokhoz szomszédolni, öntözködni. Húsvéthétfő inkább a világias, s nem a liturgikus, egyházi ünneplésnek a napja. Amerikai magyar életünkben e népszokások nagy része Sokunk szerint, emberileg érthető, hogy...-hitünkön hajlandók vagyunk sokat igazítani, csakhogy mindenki számára elfogadható legyen;- vasárnap vagyunk keresztyének, mert hétfőtől az már kissé kényelmetlen lenne;- időt kell szakítani sok fontos dologra, ezért nem érünk rá Bibliát olvasni és imádkozni naponta;- úgy élünk, mintha az igazi élet a pénztől függne- nem adunk a szükséget szenvedőknek, hiszen áldozatunk úgysem lenne több, mint csepp a tengerben;- ha másokat igazságtalanul vádolnak, hallgatunk, de hibáikról és gyengeségeikről készségesen szólunk;- a gyülekezetben eiállunk a szolgálattól, mert óvni akarjuk magunkat minden csalódástól;- ebben a világban vannak fontosabb dolgok, mint amit Jézus mondott. Emberileg érthető. De vajon mit szól ehhez a Teremtő? Esti imádság Olvasóink közül sokan ismerik ezt a régi imádságot, amelyet most a 63 éves Jakab Árpádné Kacsó Elza néni visszaemlékezése szerint adunk közre: „Ezt az imádságot még nagyanyámtól tanultam, az öreg Kendeinétől, így hívták a faluban, hogy Kendeiné. A rendes neve Kacsó Lídia volt. Még kicsi, egészen kicsi leányka voltam, amikor tanítgatott rá.” Én lefekszem én ágyamba, Minden esti koporsómba. Ördög tőllem távol járjon, Engem meg ne háborgasson, Angyal álljon fejem felett, Őrizze az én lelkemet, Vigyázza az életemet, Édes drága jó Istenem, Hallgasd meg a könyörgésem. Ámen. ooo I
