Calvin Synod Herald, 2001 (102. évfolyam, 1-12. szám)
2001-11-01 / 11-12. szám
10 CALVIN SYNOD HERALD A mennyek országa titokzatos ködbe burkolózó fogalom, senki nem látta, senki nem tudja, hol van és milyen! De a szíve mélyén mindenki keresi. Egyszer az emberek úgy döntöttek, hogy saját erejükből eljutnak Isten Országába. Felmásznak Istenhez. Ezért építették a Bábel tornyát. Mi lett az eredmény. 90 méter magasságig elkészült a torony. A torony tövében állók büszkén néztek föl a szédítő magas épületre. És Isten? A Biblia azt írja, hogy Isten leszállt megnézni. Ez az egyik legmegalázóbb történet a Bibliában. Isten leszállt megnézni, mert onnan, ahol 0 van, nem is látni rendesen mi az a nagy sürgés-forgás odalent. Az embernek azt az építményét, amellyel Istenhez akart eljutni, Isten nagyítóval vizsgálgatja, hogy hol van. Ezek a toronyépítők végtelenül messze voltak Isten Országától. Hát Isten Országa ilyen távol van? Ennyire megközelíthetetlen? Igen, NEKÜNK megközelíthetetlen. De ami lehetetlen az embernek, az lehetséges az Istennek! Az ember nem tud eljutni Istenhez, hogy vele együtt éljen. De Isten el tud jönni az emberekhez, hogy közöttük lakjon. Óriási jelentőségű tehát ez a rövid mondat: ELKÖZELÍTETT AZ ISTEN ORSZÁGA. Az az Isten országa, amely elérhetetlen messzeségben volt, most elközelített. Közel jött. Ide jött a földre. Isten Országa itt élt közöttünk. Itt járkált Jeruzsálem utcáin, meg lehetett szólítani, meg lehetett érinteni. Jézus Krisztus volt az, Akinek személyében közel jött, KÖZÉNK JÖTT az Isten Országa. Megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. A kegyelem Isten lényege, mint a szeretet, Istennel együtt öröktől fogva létezik. És most ez a kegyelem Isten lényege - megjelent. Az Ige testté lett és itt lakozott közöttünk. Megjelent Isten kegyelme emberi testben. Eljött, elközelített, elküldetett. „Ördögcsalta bús szívünket menny-magasból látni jött.” Jézus Krisztus, Isten üdvözítő kegyelme megjelent. Megjelent Józsefnek és Máriának. Megjelent a pásztoroknak, a napkeleti bölcseknek és az agg Simeonnak. De megjelent Jézus Krisztus Heródesnek is. És nem mint ítélet, hanem mint kegyelem. Nem maradt titokban. A betlehemi csillag fénye messze napkeleten is fénylett. Mindenkinek megjelent a kegyelem, mert mindenkinek szüksége volt és van rá. Nemcsak Heródesnek, hanem az egyszerű pásztoroknak, meg azoknak is, akik a légynek sem tudnának ártani. Megjelent gazdagnak és szegénynek, zsidónak és pogánynak, szelídnek és gonosztevőnek. Mindenkinek egyformán. Isten felhozza napját mind jókra, mind gonoszokra. Ifjúsági órán egyszer megkérdeztem a fiatalokat: Szerintetek, mi lenne most itt, ha a nap csak a jó emberek fölött sütne? Azt válaszolták: teljes sötétség. És mégis azt látjuk, hogy mindenki fölött egyformán süt a nap. Ez a kegyelem. Közeljött Isten Országa minden emberhez. Ahogy a nap egyformán süt mindenkire, úgy jött közel mindenkihez Isten Országa. De csak elközelített. Csak közel jött. Nem költözött a szívünkbe azonnal. Csak megállt a szíved ajtaja előtt, és elkezdett rajta zörgetni. Isten Országa, ahová te is szeretnél eljutni, most ott áll a szíved ajtaja előtt. Jézus Krisztus a te Megváltód csillagvilágokat átlépve eljött közénk, eljött hozzád, hogy megállhasson melletted. Közel jött hozzád. Ott van egy lépésnyire tőled. De ezt az egy lépést neked kell megtenned. Jézus megtette az út legnagyobb részét. Tőled egy lépést vár. Az utolsó lépés a tied. Az egész üdvösséged ezen a lépésen múlik. Hogyan döntesz? Jézus kész téged elfogadni. Akarsz-e belépni Isten Országába? Mert lehet. Egy lépés kell csak, hogy szíved ajtaját megnyisd előtte és beengedd az életedben. „íme az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő énvelem.” Ilyen közel van hozzád az Isten Országa minden karácsonyon. Bárcsak ne zörgetne hiába a szíved ajtaján. Minden kedves testvéremnek szeretettel kívánok Istentől megáldott, boldog karácsonyi ünnepeket! Rév. Géczy István Szépséges karácsonyi énekünk Dicsőség mennyben az Istennek. Ugye mennyire ismerős a szöveg, és máris fülünkben cseng az ismerős dallam is. Gyermekkorom karácsonyának éneke. Az a dallam, amit már gyermekként megtanítottak szinte mindannyiunknak és tesszük ezt ma is. Szinte nincs olyan istentisztelet, melyen ne énekelnénk ezt a gyönyörűségesen szép magyar református énekünket, karácsonyi műsor, melyben ne fordulna elő. Én már az adventi időben is hallgatom kazettáról, dúdolgatom a dallamot és közben gondolatban imádságos lélekkel mondom én is a szöveget: „Dicsőség mennyben az Istennek. Békesség földön az embernek. Dicsérjük a szent angyalokkal. Ó Jézus! Ne vess meg bennünket, hallgasd meg buzgó kérésünket! Jászolodnál fogadjuk, hogy a vétket elhagyjuk. Ó Jézus ne vess meg: hallgass meg!” Mi történik? Aktív szereplője vagyok az éneknek? Mert, hogy az angyalok, a pásztorok, a bölcsek igen, az oly természetes a karácsonyi események során. De azt mondjuk, énkeljük, hogy most fogadjuk a jászolnál, azaz Krisztus előtt szinte mellünket verve „fogadjuk, hogy a vétket elhagyjuk.” Mi; és ebbe beletartozók én is és te is kedves testvérem személy szerint. Most, két évezreddel Krisztus születése után is fogadjuk, azaz ígéretet teszünk, teszek, teszel. Én is, te is és mindannyian, akik éneklik az éneke. „Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó!” - mondja a közmondásunk és sugallja az énekünk is. És mit fogadunk? „Hogy a vétket elhagyjuk” - ugye milyen komoly szavak ezek, amik elhagyják ajkunkat. És most gondoljuk végig csak az adventi időszakunkat. Mit jelentett ez számunkra? Rohanás, intézkedés, aggodalom, és hiányzik a 1
