Calvin Synod Herald, 1999 (99. évfolyam, 2-4. szám - 100. évfolyam, 9-12. szám)
1999-05-01 / 3. szám
CALVIN SYNOD HERALD- 11 -AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Egy jövőt alakító találkozó margójára Hetven év múltával Rév. Bertalan Imre D.D. Az Amerikai Magyar Szövetség tiszteletbeli elnöke Kodolányi János negyven éves volt, amikor megírta Süllyedő Világ című regényét. Élete csúcsa — gondolta — jó alkalom, hogy felszínre hozza egy emberöltő lassan feledésbe süllyedő, embersorsokhoz kötődő eseményeit, nagyon találóan: felszínre hozzon egy süllyedő világot. Az amerikai magyarok élet-története meghaladta a száz évet. Az új századforduló lelátója kínálkozó alkalom arra, hogy elmondjuk, milyen is ez a szívünkhöz nőtt, de lassan süllyedő világ, az amerikai magyarság első évszázada. Sok a felszínre hozandó érték. Most egyet említünk. A keleti partok magyarsága 1999 szeptemberében a New Jersey-ben fekvő Medowland-ban fog emlékezni az 1929 májusában Buffalo-ban rendezett Nemzetgyűlés néven számon tartott reprezentatív seregszemlére. A nemzetgyűlés megnevezés indokolt, ha meggondoljuk, hogy 272 egylet, 87 egyházközség, 41 hírlap, 974 delegátus vett részt, egy korabeli megállapítás szerint, egymillió amerikai magyar képviseletében. A beszámolók kiértékelésében ez nem jelentett kevesebbet, mint az amerikai magyarság egészének tanácsba hívását. Akkor az amerikai magyarok intézményes élete mintegy negyven évre tekintett vissza. Buffalo volt az első kísérlet arra, hogy a szerteágazó, eseménydús, de elszigetelt, vagy egyéni kezdeményezésekre épülő közélet valamennyire egyeztethetővé szerveződjék. Voltak ott katolikus, református, lutheránus, zsidó papok és baptista prédikátorok. Jöttek istenhívók és Isten nélkül élők. Akadtak köztük legitimisták és szabadkirály-választók, köztársaságiak és politikai szélsőségesek. Ott volta az értelmiségi és a gyári munkás. Voltak a nemzettestból alighogy kiszakadt, de a magyar nemzettel azonosságot vállaló vendek, szlovákok, ruténok, svábok. Mindnyájan megegyeztek abban, hogy az egykori közös nemzettestnek, mindnyájuk szülőföldjének segítése egyetemes feladat. Mi adta az indittatást a nagy összefogásra? Külső ösztönzésre történt, vagy belső parancsnak engedelmeskedve, ezt most ne elemezzük, csupán szögezzük le, hogy 1929-ben még eleven sebként sajgott az országcsonkítás, és az abból eredő feladatok közös cselekvést sürgettek. A szülőhaza hathatósabb támogatása érdekében létrehozták a feladatok koordinálását végző Országos Tanácsot, Kanadát és Kubát is beszámítva 14 körzettel, minden körzet élén egy-egy intéző bizottsággal. Kívánatosnak tartották, hogy Magyarország nemzetiségei képviseletet nyerjenek az Országos Tanácsban. A buffalói nemzetgyűlés hetvenedik évfordulóján felszínre kívánkozik néhány gondolat. Eleink Buffaloban már tudtak a nemzettest fogalmában gondolkodni. Ez a látás ma egyenes életparancs. Akkor Trianon volt a fájó kérdés, ma a három létezési formában, tehát az anyaországban, a Kárpát medencében és a szétszórtságban élő nemzettest együttes jövője a sürgető feladat. A diaszpóra magyarság az akkori szemléletben éppen úgy, mint a mai felmérésben, része a nemzettestnek. Ott úgy, ahogy akkor voltak, színtiszta magyarságukkal, most úgy, ahogy ma vagyunk, kétnyelvűségünkben, kettős kultúránkban. Adyval valljuk: Szebb dolog így meg nem halni, S kínoztatván is akarni: Magyarul... Ugyanakkor Végváryval mondjuk: Lassan eltemetjük minden holtunk. Csendes lesz a határ, De közben nemzünk, oltunk, Jönnek a gyermekek, unokák Valamit mindegyikbe beleoltunk. Ez a „valami", ködös származástudattól tudatos identitásig, a legutolsó népszámlálás adatai szerint töb mint másfél millió amerikai polgár élet-többlete. A buffalói nemzetgyűlés jól fogalmazott: „tanácsbahívás”! Ott a 272 egylet nem szűnt meg létezni, de elfogadta a tanácsbahívást, vagyis a feladatok egyeztetésének elodázhatatlan szükségességét. Ma országos intézményeink és helyi egyleteink legalább olyan számban léteznek, mint 1929-ben, csakhogy polarizált állapotban, bénító elszigeteltségben. A tanácsbahívás, a feladatkörök egyeztetése tehát időszerű feladat. Miért a New Jersey-i Medowland-ben? Azért, mert ez a konferencia- centrum fekvésénél fogva alkalmas a nagygyűlésre, továbbá azért, mert még szánkban van a hetvenes években a keleti parton rendezett, hétezres tömeget mozgósító, később New Brunswick-ban évről-évre megtartott magyar fesztiválok jóíze. Kik végezzék a tanácsbahívás munkáját? Azok, akik jelen voltak Buffaloban: az Egyház, a testvérsegítő Egyesület, az Amerikai Magyar Szövetség, a Sajtó. Végezzék annak hangsúlyozásával, hogy az amerikai magyar élet ma sokkal szélesebb mederben folyik, mint 70 évvel ezelőtt. Léteznek újabb keletű országos intézmények és helyi jellegű szervezetek, melyek bevonása nélkül nem teljes a tanácsbahívás. A találkozó kínálkozó mottója: amerikai magyarság nemzedékről-nemzedékre. Ez a nemzedékváltás a jövő évi nagygyűlésen megjelenítésre vár. A nemzetgyűlésről egy kortanú ezt jelentette: a buffalói tanácsbahívás jövőt alakító találkozónak bizonyult. Ez a tanítás is időtálló: mi, amerikai magyarok hangsúlyozottan emlékezés-közösség vagyunk. A közös emlékezés éltetett bennünket száz éven át. A nemzedéktől nemzedéknek átadott emlékezés közösségi életünk egyik tartóoszlopa. A közelgő századforduló kínálkozó alkalom számunkra, hogy emlékezésünkben megújuljunk: megálljunk, emlékezzünk, tisztelegjünk. Emlékezzünk, mert a közösségi emlékezés szenvedélyének gyengülése széthulláshoz vezet. Ugyanakkor, az emlékezés ne szolgáljon eszközül arra, hogy elvesszünk a múltban. Ne kérdezzük szüntelen, hogy régi dicsőségünk, hol késel. És ne csak történelmi tragédiákat emlegessünk, mert abból nem lesz élet. Múlton való elmerengés helyett előre nézni, jövőt formálni: önállóan és mégis együtt és egymásért — a három létezési formában élő, széttagoltságában is egységes magyarság jövőjéért. „Uram, Te voltál hajlékunk, nemzedékről nemzedékre" (Zsolt 90,1)
