Calvin Synod Herald, 1997 (97. évfolyam, 1-6. szám)
1997-01-01 / 1. szám
CALVIN SYNOD HERALD-12-AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A III. MAGYAR REFORMÁTUS VILÁGTALÁLKOZÓ Lapunk több beszámolót közölt már és közöl még a fölötte jelentős világeseményről. Az alábbiakban lerövidített formában közöljük a legilletékesebbnek, Dr. Bütösi János volt elnöknek, hivatalos beszámolóját. □ Két meglepő tény előzte meg a Találkozót. Első, hogy öt év tapasztalatát sikerült alapszabály módosításokban rögzítenünk, a második meglepő tény - az elnökség jelölte a tisztségviselőket, akiket a közgyűlés egy kivétellel meg is választott. így lett elnök: Tőkés László (Nagyvárad), alelnökök: Erdélyi Géza (Komárom), Márkus Mihály (Tata), Szabó Dániel (Miskolc). Vitéz Ferenc (USA), főtitkár: Bodnár Ákos (Nyíregyháza), jegyző: Papp Csaba (Debrecen), pénztáros: Csécsi István (Decs), számvizsgálók: Korsós István, Barcsa Katalin, Gyenge János, Gábor Lajos és Dávid Lajos, (póttagok: Balogh Bálint, Szabó Gábor, Póznán Béla). Bütösi János leköszöntő elnököt örökös tiszteletbeli elnök címmel tüntette ki a közgyűlés. Vagyis belső meghasonlás nélkül indulhattunk neki a Világtalálkozó főrendezvényeinek, melyek Romániában kerültek megrendezésre, augusztus 3-10 napjain. „És jöttek rendjei a csodának" Szükség is volt az „egy szív-egy lélek" indulatára, mert mind belülről, mind kívülről megindult a gonosz ármánykodás. Ahogyan olvassuk Ezsdrás könyve 4. részében minket is ily módon igyekeztek eltéríteni feltett szándékunktól. Először jött a félelemkeltő megnyilatkozások sora: „Ha tovább folytatják szándékukat, magukra vállalnak minden felelősséget a romániai jogrend áthágásából fakadó következményekért... Nem maradunk tétlenek. Titkos terveink vannak... Bomba fog robbanni..." A vallásügyi államtitkár és három megye prefektusa is megpróbált ráijeszteni a szervezőkre, noha mindnyájan tudhatták, hogy e törvények értelmében nem tilthatják le a világtalálkozót... Aztán vége nem volt a hamis vádak fokozatainak. Mindenképpen politikai síkra akartak terelni egy vallásos eseményt: azzal vádoltak bennünket, hogy a világtalálkozó vallásos mezbe bújtatott sovinizmus, Nagy-Magyarország jelképes visszaállítása, politikai célú kongresszus, mely a magyar jelöltek választási esélyeit van hivatva szolgálni, a baj csak az volt, hogy ezeket a vádakat tények sehol sem igazolták... De nem riadtunk meg a karhatalom beavatkozásának kilátásba helyezésétől sem. A Voca Romonie című napilap megkérdezi a román ortodox egyházat, mely megakadályozta Bukarestben a Jehova tanúi nemzetközi konferenciáját: miért hallgat a magyarok erejét bemutató, sokkal ártalmasabb Református Világtalálkozó kapcsán? Ilyen gyanúsítások, vádak, fenyegetések villámcikázásai közepette érkeztünk a határállomásokhoz augusztus első napjaiban. S ott mit tapasztaltunk? Mind a magyar, mind a román határőrök a legnagyobb udvariassággal, szinte kivételes tapintatossággal kezeltek bennünket. (Néhány kivételtől eltekintve.) Mi történt? A magyar Népszava ezt írja: „Valakik - nyilvánvalóan Ungurnál és Fontánál lényegesen magasabb szinten - rádöbbentek arra, hogy nem vetne jó fényt az EU-ba és a NATO-ba törekvő Romániára, ha betiltaná a világ egyik legjelentősebb protestáns felekezetének rendezvényét. Szinte kihallható a fogcsikorgatás, amellyel a bukaresti hivatalosság a józan ész szavának engedett." Én a Szentiélekre gyanakszom! A mi Urunk Istenünknek, aki nem személyválogató, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli ót és igazságot cselekszik (Ap.Csel. 10:35), tetszett úgy irányítani a mi szívünket és román testvéreink szívét, hogy most ne a természetes ellenségeskedés útját járjuk (Róm 3:15-18), hanem az erő, szeretet, józanság keskeny ösvényét (2 Tim. 1:7). Mert a csoda tovább folytatódott a nagyváradi nyitó ünnepélyen. A stadion, melynek használata még napokkal azelőtt is vitatott volt, megnyílt előttünk és a Csodálatos Nagy Mágnes (Ján. 12:32) vonta, húzta, formálta a föld minden tájáról érkező magyar reformátusokat. Mire megkezdődött az istentisztelet, becslések szerint együtt voltunk vagy 15000-en körülbelül 40 országból, akik vállaltak kockázatot, gúnyt, megvetést, fizikai törődést, de történelmet formáló keresztyén lelki örömöt, testvéri közösséget és életre szóló tapasztalatokat is. így lehetne csokorba kötni a romániai főrendvezvény. Szatmárnémeti, Temesvár, Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy eseményeit: mindegyik az isteni ígéret szivárványívének egy-egy ragyogó színét villantotta fel. Akik erre vakok voltak, azoknak meg kellett elégedniük a nagyon szűkös olcsó szenzációval, mint pl. a Lorántffy szobor felállításához szükségs formális pecsét, vagy a Farkas utcai incidens. Ezeknél azonban sokkal szenzációsabb volt Mob Vasile Surdu román vallásügyi államtitkár-helyettes beszéde a kolozsvári fogadáson, amikor Ilié Fonta államtitkárral ellentétben gratulált a Világtalálkozó ökumenikus szelleméért, az események vallásos jellegéért és a törvénytisztelet példás gyakorlásáért. Valóban csodák csúcsain járatott bennünket az Úr. Hiányos lenne azonban a kép, ha csak a hat demonstratív fórendezvényről szólnánk. Mert a Világtalálkozó másik szárnya a gyülekezetek találkozója volt. A Romániai Református Egyházban mintegy 500 gyülekezet szervezett világtalálkozói napot, amelyen több ország testvérgyülekezetei vagy tájegységek egyházai jöttek össze bizonyságot tenni közös hitükről, reménységükről és szeretetükről. Nem túlzás azt mondani, hogy a gyülekezetek ilyen találkozója sokkalta több embert mozgósított, mint a demonstratív gyűlések és átfogta a Kárpátmedence szinte minden területét. Szeretnénk hinni, hogy az ilyen fajta találkozások nem váratnak magukra a jövő világtalálkozóig, hanem a javasolt évi református napokba bekapcsolódva egyre hasznosabb eszközeivé válnak a „tagjaiban és tagjaiért" élő Világszövetségnek. A főrendezvények két szárnyán repülve úgy éreztük, mintha egy hosszú vasárnap derült volna ránk. Ez a benyomásunk nem változott, amikor a szerbiai utórendezvényen vehettünk részt Omoravicán, vagy az Első Magyar Református Diaszpóra találkozón Bácsalmáson. De amikor a Kárpátaljára készültünk, mintha eltűnt volna az ünnepi hangulat. A hétköznapok kemény valóságával kellett szembenéznünk, amikor jöttek a hírek: „Magyarellenes hisztéria alakult ki a Kárpátalján", „Sem emlékmű, sem istentisztelet nem lesz a Vereckei-hágón a honfoglalás évfordulója alkalmából", „Ukrajna nem engedélyezi a vereckei emlékművet" stb. Itt is meg kellett harcolnunk a hit harcát. Volt abban valami szomorúan szimbolikus, hogy „Verecke híres útján" nem állíthattuk fel az Isten-magasztalás emlékoszlopát, mert csak a magyar Holocaust áldozatainak a csontjai felett sírhattuk el könnyeinket. De itt sem szabad hitetlenül reményt vesztenünk. „Nem a félelemnek, hanem az erőnek, szeretetnek, józanságnak lelkét adta nekünk az Isten" (2 Tim. 1:7). A szlovákiai két rendezvény, valamint a Budapesti Kálvin téri istentisztelet zárta a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozóját. Pácin, Nagykövesd, Komárom, Budapest már visszahoznak a IV. Világtalálkozó közelébe. Kívánjuk, hogy a 2001-ben megrendezendő magyarországi világtalálkozó tovább építsen bennünket a Krisztus-test valóságában. Isten nagy neve dicsőségére és népeink javára. Az Ezsdrás-féle építkezések, melyre a beszámolóban utalás történi, szüneteltek egy ideig a karhatalom hatására. Hogy indultak meg újra? Úgy, hogy Haggeus próféta és Zakariás próféta prófétáit a Judában és Jeruzsálemben levő zsidóknak, Izráel Istenének nevében, aki fölöttük volt (Ezsdrás 5:1-2). Akkor polgári és papi vezetők elkezdték Isten házának építését Jeruzsálemben. Velük voltak Isten prófétái... Imádkozzunk, hogy ilyen tapasztalattal folytatódjék a III. Világtalálkozó is! i
