Calvin Synod Herald, 1996 (96. évfolyam, 1-6. szám)

1996-11-01 / 6. szám

CALVIN SYNOD HERALD-1*-AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA BÁLINT ILDIKÓ BALESETE! - Erdélyből amerikai tanulmányúton itt lévő lel­készünket, aki jelenleg Grand Rapids-ben (MI) végzi tanulmányait a Calvin Seminary falai között, útkereszteződésnél súlyos baleset érte. Csonttöréssel most már a kórházból kikerült és a gyógyulás útján van. Imádkozó szeretettel kívánjuk mielőbbi teljes fel­­gyógyulását. TD PÜSPÖKÜNK FÉLÉVSZÁZADOS PAPI-JUBILEUMA. Ft. Dr. Vitéz Ferenc püspö­künket 1946 év szeptember 17-én szentelték pappá. Ez év október 20-ára gyülekezete Perth Amboy-ban országos ünneplést tervezett. Áldott hitvesének váratlanul jött súlyos szívrohama miatt az ünnepséget későbbre kellett elhalasztani. Heteken át tartó kórházi tartózkodása után - Istennek hála - Vilma Főtiszteletú Asszony már odahaza van és naponkánt látható módon nyeri vissza régi egészségét. Egyházkerületünk nagy családjá­nak minden gyülekezetében forró szívvel imádkoznak híveink. noa XXXVI. MAGYAR KONGRESSZUST, valamint az Árpád Akadémia XXXI. évi közgyűlését 1996. november 28 - december 1 között rendezték meg Clevelandban a Sheraton Cleveland City Centre Hotel termeiben. Egyházkerületünket Dr. Vitéz Ferencz püspökünk képviselte a nagynívójú évi találkozón, amint azt szokása szerint évről évre megteszi. Püspökünk az Árpád Akadémia szépművészeti díjjal való és arra méltó kitüntetettje. non KELETI EGYHÁZMEGYÉNK 100-IK ÉVFORDULÓJÁNAK ünneplése október 27-én volt. A Ref. Egyesülettel egyidóben és ugyanazon alkotókkal alakult párhuzamo­san az első egyház-megye, mely később Egyházkerületté terebélyesedett. non CLEVELAND NYUGAT-OLDALI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ október 27-én, vasárnap ünnepi, úrvacsorás, kétnyelvű istentiszteleten emlékezett meg fennállásának 90. évfordulójáról. A szertartásban közreműködtek a környék magyar lelkészei, vasárnapi iskolás gyermekeik, kórusuk a Mindszenty Kórussal és a Kegyelem Magyar Baptista Gyülekezet énekeseivel megerősítve (közel 50-en énekelték magyarul Liszt ferenc „Krisztus Oratóriumá"-ból „Az Egyház alapítása" tételt). Az istentiszteletet követően 6 órakor 90 éves Évforduló Bankett volt a Kálvin-teremben, Rózsahegyi Ida elkészítésében. A lelkészpár Reverend Kálmán Szabolcs és neje Zsuzsa közös vezetésével úgy az Istentiszteleti szertartás mint az ünnepi Bankett műsora felejthetetlen szépséggel folyt le úgy a templomban mint a zsúfolásig megtelt Kálvin Teremben. A jelenlévők hatalmas sora hosszú időn át fog hálásan emlékezni a fényes és páratlan ünnepi eseményre! txn Szathmáry Lajos AJÁNDÉK Válogatott Versek Szenei Molnár Társaság Budapest 1992. BÉKE Azt mondják, béke van, béke, Nincsen már háború, vége. Felnézhetsz nyugton az égre, Nem hullik bomba már végre. Teremnek újra a földek, Vetnek már eztán, nem ölnek. Nézd csak meg jobban, ez látszat. Romokká lettek a házak, S amitől még jobban félek, Rommá dőlt belül a lélek. Eddig még nincs béke, hidd el, Valami baj van a hittel. Áll még a harc itt, dehogy van vége. Mikor lesz ebből, - Teremtőm! - BÉKE? non A költő nekrológját jelen számunk közli. Dr. Szathmáry Lajos, Chicago országos nevű főszakács művész, volt pataki diák, kiváló költő, Lapunk hűséges olvasója, nagyrabecsült egyházi munkás és bőkezű segítője volt több egyházunknak és Lapunk­nak. Fenti, legjellemzőbb költeményét 1946- ban írta menekülésében, Bécs városában. TEREM-SZENTELÉS LOS ANGELESBEN. - Dr. Bonis Béla és neje vezetésével messze-nyugati egyházunk temploma mögé modern új Nagy-termet épített, melyet november 10-én felszentelt ünnepi keretek között Kálvin Egyházkerületünk püspöke. non AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET, egyházaink együtt ala­kult ikertestvére, a New Brunswick-ban (NJ) lezajlott fényes évszázados ünnepségét követő 35-ik konvencióján visszaválasztotta fótisztviselóit Dózsa György, Csornán Endre és Virgulák Zsuzsánna személyeiben az elkövetkező négy esztendőre. Az elkövetkező konvenciónak színhelyévé Toledo (OH) városát tűzte ki a négy év múlva 2000-ben megtartandó 36-ik Konvencióra. A legméltóbb helyen fog egybe gyűlni a delegátusok serege, hiszen Toledo volt az országos Egyesület bölcsője. A Világnak szüksége van az Egyházra, az Egyháznak szüksége vanReád, Neked pedig szükséged van a Reformátusok (apjára!

Next

/
Oldalképek
Tartalom