Calvin Synod Herald, 1995 (95. évfolyam, 1-5. szám)
1995-05-01 / 3. szám
CALVIN SYNOD HERALD .12. AMERIKAI MAGYARREFORMfÍTUSOK LAPJA A Denveriß vezető út HARCAINK - CSALÓDÁSAINK - GYŐZELMÜNK A U.C.C. megalakulása előtt Magyar Egyházkerületünk zavartalanul volt alkotmányos része az 'Evangelical and Reformed Church' egyházi közösségének, külön és egyenrangú szinódus volt az ország területén a közegyház 34 szinódusa között. Két évtizeden át ez az egyháztest soha sem volt akadályozója, sőt ellenkezőleg mindenkor minden erejével támogatója és megértő segítője volt nemcsak Egyházkerületünk külön életformájának és kormányzati jogkörének, hanem az angollal párhuzamosan használt magyar nyelvének és e nyelven szerkesztett lapjának a „Reformátusok Lapjának" is. Ez a helyzet hirtelen és súlyosan megváltozott. Az Evangelical and Reformed Church egyesülése a Congregational Christian Churches egyházközösségével új helyzetet teremtett. 1958-ban ugyan, az ú.n. csúcskonferencián közegyházunk akkori elnöke ígéretet tett arra, hogy Egyházkerületünk zavartalanul folytatja az új egyházban működését, mint magyar Egyházkerület hitvallásaink és jogaink csorbulása nélkül, mégis hitvallásainkért és kormányzati jogainkért való szakadatlan harcnak a szükségét kényszerítette reánk a történelem. Az 1959-ik év tavaszán bizony sürü és viharos felhők borították Egyházkerületünk égboltozatát. Közegyházunkkal szemben fennmaradásunkért szinte késhegyig menő és lankadatlan harcot kellett folytatni. A vonalvezetés egyenes, töretlen és határozott volt: a lehető legnagyobb gyülekezeti létszám megtartásával kiharcolni egyházkerületi fennmaradásunkat, hitvallási hűségünkkel és kormányzati formánk megőrzésével: ha lehet nagyobb magyar református egység létrehozásával párhuzamosan; ha nem lehet, anélkül: (mindenkor szemmel tartván azt az elvet, hogyha pedig sok-sok esztendős szétszakodottságunk után lehetetlen lenne létrehozni már nagyobb magyar református egységet, akkor legalább az együttmunkálkodásban teremtsünk egységet) a hátra lévő időre még, amit Isten kegyelme minekünk magyar harangjaink elnémulásáig megadott még. 1959 szeptemberében fokhegyre menő harcot folytattunk a United Church of Christ „Kilences Bizottsága" előtt az E. and R. Alkotmány 78. paragrafusának az új alkotmányba való átviteléért. Sikertelen volt. Az 1960-as U.C.C. General Synodja előtt megismételtük legfelső fokon újra a harcot. Szavazat többséggel elvették jogos követelésünket. Ennek következtében egyenes vonalunk irányát követve magyaros önérzettel az 1961-es Perth Amboy-i évi közgyűlésünkön „nem"-el szavaztunk a U.C.C. Alkotmánya ratifikálása kérdésében. Az E. and R. Egyház 34 szinódusa közül az egyetlen egy voltunk, mely negatív szavazatot mert beküldeni az új Közegyházhoz. Az 1961-es is 1962-es közgyűlések között azután lázas tárgyalások sorozatát folytattuk azirányban, hogy miként lehetne más egyháztestben helyezkednünk el, mint Egyházkerület összes egyházaink megtartásával és ha lehet más magyar egyháztestvérek bevonásával. A United Presbyterian Church vezetőivel kezdtük meg tárgyalásainkat, mely egyháztest hajlandónak mutatkozott békés elbocsájtóval átvenni bennünket, mint Egyházkerületet. Ez a legszebb amerikai magyar református álom azonban meghiúsult. Nem mi miattunk. Mi ebben a hármas egységben őszintén hittünk és érte őszintén munkálkodtunk és érte sok áldozatot hoztunk meg. Dióhéjban összefoglalva az eredmény az, hogy Közegyházunk Végrehajtó Bizottsága egyhangú szavazással jóváhagyta az Administrative Bizottság előzetes ajánlatát és azt - ha Egyházkerületünket kielégíti - hajlandónak bizonyult 1963 júliusában tartandó Denver-i General Synod elé vinni végső jóváhagyásra, mely Magyar Egyházkerületünknek megengedné, hogy a történelmi beolvadásig megmaradhasson Magyar Egyházkerületnek. Közegyházunk elnöke, Dr. Ben Herbster, külön írásbeli ígéretével el is kötelezte magát arra, hogy a Denverben tartandó General Synod gyűlésen az efelótti szavazást megelőzőleg, ó mint elnök felszólal és annak megszavazását személyesen is ajánlani és kérni fogja. Egyházkerületünk becsületes magatartással a denveri gyűlésig felfüggesztett minden további tárgyalást minden más egyháztesttel ugyanakkor a Végrehajtó Bizottság gyűlésén kerületünk elnöke bejelentette azonban, hogy amennyiben ha a 13-as bizottságunk ajánlatát egyházkerületi közgyűlésünk magáévá teszi és mindezek után Denver mégis elvetné a Végrehajtó Bizottság ajánlatát és nem emelné azt érvényre, akkor jogunk van folytatni tárgyalásainkat a Presbyterian Church vezetőivel, kik az esetben még mindig hajlandók lennének Magyar Egyházkerületünket befogadni saját egyházi közösségükbe, békés elbocsájtóval jogaink sérelme nélkül. A 13-as bizottságunk ajánlatát egyházkerületi közgyűlésünk magáévá tette és azt Denver életbe léptette. Egyházkerületünk tehát megmaradhat a történelmi beolvadásig és élete szabályozására meg kell, hogy alkossa saját egyházkerületi alapszabályát. Eddig mi részletesen tárgyaltuk mindig azokat a hátrányokat, amiket reánk nézve a U.C.C. Alkotmánya jelent. De nem mutattunk reá azokra az előnyökre, amit számunkra a U.C.C. Alkotmánya ad. Elsősorban: a U.C.C. egyházi közösségében minden egyházkerület maga szerkeszti meg a saját alapszabályát, amit ha az alkotó gyülekezetek jóváhagynak, senki meg nem változtathat. Mi lehetünk olyan kálvinisták, amilyenek csak akarunk, ha gyülekezeteink eléggé hűséges kálvinisták ahhoz, hogy egyenként és külön mind megszavazzák mindazokat a kálvinista hitelvi és egyházkormányzati elveket, amiket előbb az E. and R. Egyházban élveztünk, sót ha tetszik még annál többet is. Denver megerősítette fennmaradásunkat. Nekünk többé nem kell a kívülállóktól, hanem önmagunktól kell félnünk csupán. A U.C.C.-ban a Konferencia maga alkotja meg saját alkotmányát. Másodszor: vagyonjogunk kérdése. A U.C.C. Alkotmányában a vagyon kizárólagosan és korlátozás nélkül a gyülekezet tulajdona. Micsoda óriási erősség ez most a mi számunkra az örökös független kísértéssel szemben, mely különösképpen az ország egy részén állandóan zavarta a múltban egyházainkat. Melyik gyülekezet lesz ezek után annyira balga, hogy tőlünk a független közösségbe menjen át akkor, amikor abban a pillanatban mostani korlátlan vagyonát bevinné egy olyan egyháztestbe, amelyben az többé nem lenne korlátozás nélkül az övé, és azt onnan többé ki nem (Folytatás a 13. oldalon)
