Calvin Synod Herald, 1993 (93. évfolyam, 2-6. szám)
1993-05-01 / 3. szám
EGY VÉGZETES TÖRTÉNELMI ÁLOM A „csoda-szarvas" álom részlete, Dr. Szabó István „March of Truth " című angol nyelvű könyvéből. CALVIN SYNOD HERALD ___- 11 - ________________ REFOMÁTÜSOK LAPJA „Nekem bizony rossz előérzetem van! Attól félek valami váratlan bal-fordulat jön!" súgta csendesen rejtelmes hangon az idős Madam Belsius. „Édesanyám! Csak nem láttál megint valami vészes álmot, mint mindig?" „Bizony láttam! Erzsébet lányom! Az elmúlt éjjel prófétai álmot láttam!" folytatta a hófehér-hajú asszony mereven leánya szemébe nézve. „Szeretném, ha nagyobb tiszteletben tartanád álmaimat! Amelyik nemzetnek nincsen látomása, elpusztul - mondja a Biblia. Emlékezz csak most, hányszor vált valóra álmom!" Kommentár Folytatás a 10. oldalról lásilag egyetlen táborhoz sem tartozik. Érdeke, fennmaradása azt kívánja, hogy semleges kívülálló maradjon a körülötte zajló háborúban, ami egyre nehezebb. A háborúnak áldozatául esett már több délvidéki gyülekezet és templom. Sőt provokációk is érik, amikor gonosz kezek gyújtogatással próbálják értékeit, múltját elpusztítani. Veszélyeztetett, védtelen helyzetükre emlékezett a torontói nemzetközi református gyűlés. Igaz, hogy földrajzilag távol esnek az észak-amerikai és karibi egyházaktól, de mint a „globális falu" megbecsült lakosai, a református ökumené családjának tagjai, a delegátusok imádkozó, aggódó figyelmébe kerültek. Az a meggyőződés alakult ki, hogy a délvidéki, volt jugoszláviai reformátusok törékeny helyzetét a világ nyilv;ánossága elé kell hozni, ezzel is segíteni fennmaradásukat. A résztvevők ezért egy szolidaritási nyilatkozatot fogalmaztak meg. Az állásfoglaláson túl anyagi segítség módjairól is tájékozódtak a résztvevők és első lépésként a gyűlést bezáró úrvacsorái istentisztelet perselypénzét eljuttatták a volt Jugoszlávia magyar református egyháza számára. Forrongó világunkat tépő, háborúra úszitó indulatok között az egyház missziója foglalja magába a „globális falu" utcáin és terein a békesség, a megbocsátás, a szeretet szolgálatát. Dr. Medyesy László (Walingford, USA) Az idős nő erre hátrahajolt a karszékben, szemeit lezárva halk és kísérteties hangonkezdte elbeszélni elmúlt éjszakai rejtélyes álmát. A holdnak a sugarai bágyadtan vetődtek arcára és játszottak ott kitartóan, amíg álmának meséjét visszhangozta beszéde. „Az álom, mit éjjel láttam, inkább látomás volt, mintsem álom. Látomás volt!... jelképes, baljós Látomás! A csodaszarvas ősi legendája öltött élő formát álmomban. Mintha csak eleven szemekkel láttam volna. Láttam a csodaszarvast... mint sebes szél rohant hegyeken, völgyeken, árkokon-bokrokon át. Láttam a két legendás hőst, amint lovaikon ülve kergették a szarvast szörnyű sebességgel nappalon, éjjelen, tűzön, vízen át. Sokszor azt hitték, hogy kilőtt nyilaik elérték a szarvast, de nem érték el. Többször kiáltottak fel örvendező ujjongással:,miénk a szarvas, de nem volt az övék. Egyszer csak rádöbbentem, hogy a két lovas nem is a legenda két ős lovasa, Hunor és Magyar, hanem Bocskay fejedelem, fején a gyémánt koronával, és a fiatal Bethlen Gábor." „Anyám! Édesanyám! Hagyd abba! Az Isten szerelmére elég volt már jelképes álmaidból! " kiáltott fel leánya látható felháborodással. „Erzsébet! Az álmok közelebb vannak az élethez, mint sokszor hisszük, vagy hinni szeretnénk", válaszolt tüstén az idős nagyasszony szemeit felnyitván egy percre. Majd ismét lezárván szemeit folytatta tovább álmának meséjét: „Ismét éjszaka lett. Az erdő korom-sötét lett. A sárga félhold rosszindulatúan vigyorgott a felhők között. És íme, a csodaszarvast kergető két lovas mögött két madáralakú szönyeteg repült a levegőben kergetvén őket, a szarvast kergetőket. Az egyiknek sasalakja volt két fejjel a nyakán: a másik nagy fekete, vérszomjas sólyom. Mindkettőnek félrőf hosszúságú előrenyult éles karmai voltak. A lovak a lejtőn lefele vágtattak... hirtelen gyorsfolyású patakhoz értek. Óh, Én Istenem! A patakban, ami folyt, nem víz volt az... hanem vér: vérpiros, gőzölgő, gomolygó vér. A csodaszarvas hatalmas ugrással átszelt a patak felett. De a lovak mögötte megtorpantak. A hirtelen megállásra lezuhant a gyémánt korona a fejedelem fejéről és belegurult a gőzölgő véráradatba. Erre a két véres szörnyeteg: a kétfejű sas és a sólyom hosszú karmaikba ragadták a fejedelmet. Az ifjú Gábor lova erre ij edten átugrott a patakon és tovább üldözte a csodaszarvast, mely hirtelen eltűnt az erdő bozótjában. Erre felébredtem!" „Borzalmas! Rettenetes!" súgta Madam Alvinczy reszketve mint a nyárfalevél. „Semmi magyarázat! Semmi jelkép! Anyám! kiáltott fel az elképedt leány. „Nincs itt szükség külön magyarázatra, lányom! Ez az álom magában hordj a magyarázatát," mondotta hangosan szemeit felnyitva az álomlátó. „A jelkép pedig könnyen megfejthető!": „A csodaszarvas: a Szabadság, a félhold: a török, a kétfejű sas: Bécs, a fekete sólyom: Róma. A leesett korona... Istenem! ez az, ami megrémít engem... Óh, vajha ezt az álmot sohasem álmodtam volna!" „Az álmok semmit sem jelentenek, Anyám! Az álmoknak nincs köze az élethez." „Az én álmaim, lányom, sohasem hazudnak! habár most szívből kívánom, hogy ez az egy hazudnék. Az a leesett korona... az a kétfejű sas... az a nagy fekete sólyom... Óh, vajha ezeket sose láttam volna." Ebben a pillanatban felcsendült az ősi zsoltár az öreg Erzsébet templom falai között és végig zúgott a piactéren. A kilencvenedik zsoltár, a magyar kálvinisták himnusza zengett a levegőn át hatalmas erővel: „Tebennek bíztunk eleitől fogva., Uram! Téged tartottunk hajlékunknak. Mikor még semmi hegyek sem voltának, Hogy még sem ég, sem föld nem formálva Te voltál és Te vagy erős Isten! És Te megmaradsz minden időben." A nemzet protestáns rendjei énekelték a zsoltárt egy lélekkel lelkesülten, mint egy erőteljes nagy ünnepi gyülekezet. Micsoda hihetetlen történelmi változás? Zsoltárt éneklő országgyűlés annyi elnyomás, üldözés, véres harcok után. A templom körül kívül várakozó tömeg mérhetetlen örömmámorban tört ki. A diadalmi zsoltár a várvavárt örömhírnek volt a drámai bejelentője: a bécsi béke jóváhagyását megszavazta az országgyűés.
