Calvin Synod Herald, 1992 (92. évfolyam, 1-6. szám)

1992-11-01 / 6. szám

CALVIN SYNOD HERALD-15-REFOMÁTUSOK LAPJA Dr. Medyesy László Budapesten. — A Connecticut állambeli wallingfordi egy­házunk kiválóan képzett lelkipásztorát vendég professzorként hívta meg a bu­dapesti Teológiai Főiskola ez év novem­berének hónapjára. Előadás sorozatát „Az Orosz Ortodoxia a XX. század­ban” címen mostani korunk egyik fö­lötte értékes és izgalmas téma-körébő tartja meg. Egyházkerületünk és la­punk őszinte büszkeséggel kíséri meg­tisztelő szerepét és későbbi számunk­ban megfelelő beszámoló közlését ígéri olvasóink számára. Nt. Bertalan Imrét beiktatták október 25-én a Toledoban (Ohio) lévő Kálvin egyház lelkipásztori tisztébe. A régi egyházához visszatérő új lelkész szolgá­latára Isten gazdag áldását kérjük. Nt. Dr. Harangi Lászlóné balesete. Ál­dott emlékű volt lapszerkesztőnk özve­gye Berea-ban (Ohio) súlyos autósze­rencsétlenség sérültje lett október köze­pén. Két heti kórházi tartózkodás után — Isten kegyelméből — a gyógyulás út­ján van otthonában. Imádságaink lába­dozásában vele vannak. „Akik az Istent szeretik azoknak mindenek javukra vannak!” Tóparti egyházmegyénk őszi gyűlése ok­tóber 27-ik napján tartatott meg colum­­busi (Ohio) egyházunk vendéglátásá­ban a szokásos keretek között. Emlék­ima hangzott el püspökünk édesanyjá­nak, Nt. Szűcs Árpádnénak, áldott em­lékére. A Szabadság forradalom 36-ik évfordulója alkalmávól Nt. Kálmán Szabolcs művészi módon szavalta el Il­lyés Gyula drámai költeményét először magyarul azután angolul. Javaslatokat szavazott meg a gyűlés jövő év májusá­ban tartandó Egyházkerületi Közgyűlé­sünkre és a UCC Egyetemes Zsinat jú­niusi gyűlésére. A választások eredmé­nyeként esperesnek visszaválasztotta a gyűlés Nt. Medgyesi Lajost, titkárnak Kaiser Raymond daytoni lelkészt, és vi­lági tagként Shupp Grace-t a fairporti egyházból. A beiktatást Dr. Szabó Ist­ván tb. elnök végezte. 65-ik Évforduló A Buffalo, N.Y. Magyar Reformá­tus Egyház 65-ik évfordulóját október 18-án ünnepelték az egyházközségben. Az ünnepi Istentiszteleten a következő lelkészek voltak jelen: a helybeli lelkész, Nt. Springer Czecze András, Nt. Adai Keresztury Lajos és Nt. Kántor Pál Ka­nadából, Rev. Merle Showers Buffaló­­ból, Rev. Stephen L. Phillips Roches­­terből, Fr. Szkrapics János plébános, s Medgyesi Lajos, esperes. Mr. Dale Suckon, énekes/gitáros, kitűnő hangjá­val ékesítette az ünnepi Istentiszteletet. Igét hirdetett Rév. Phillips angolul és az esperes magyarul; hangoztatták az hitbéli hagyományok megőrzését me­lyeket a reformátorok hangsúlyoztak mint azonosságunk elvét s a keresztyén egység megerősítését akárhol találja magát a magyar református ember. Az Istentisztelet után díszvacsorá­val fogadták a megjelenteket akik kö­zött szép számmal képviselték a katoli­kus egyházat is. Isten gazdag áldása le­gyen a Buffaloi gyülekezeten és lelki­­pásztorán. A XXXII-ik Magyar Kongresszus Cleveland-ban. November 27-29 között zajlott le gazdag tartalommal a 32-ik magyar kongresszus és Árpád Akadé­mia gyűlése. Ünnepélyes megemlékezés történt a nemrég elhunyt Dr. Nádas Já­nosról, aki 31-szer rendezte meg ezt a fényes tudományos és irodalmi találko­zót. Testvérei: Gyula és Rózsa a meg­szokott keretek között vezették le a klasszikus Találkozót. A protestáns is­tentiszteleten ez éven Főt. Dr. Vitéz Fe­renc, lapunk volt szerkesztője, hirdette az Igét és tartott irodalmi előadást a sok hasonlók között „Az Aranyhajú Lány” címen. „Vigyázat! Szektaveszély!” címmel dr. Bütösi János ny. püspök tartott elő­adást november 6-án este 6 órakor Be­rettyóújfaluban, a kórház kultúrtermé­ben. Nt. Szabó Dániel, a Tiszáninnei Egyházkerület elnöke, amerikai útján 3 napot töltött predikálásokkal és elő­adásokkal a clevelandi egyházak ven­déglátásában. (Nov. 21-23). Látogatá­sa a gyümölcstermés biztos jegyeit hor­dozta magában. Magyarok Világkongresszusa Az „oldott kéve” összefogása ,, Nagyobb az az erő, ami összeköt bennünket " Ötvennégy év után: magyarok világtalálkozója Az 1929-es és 1938-as világkong­resszusokat követő 54 esztendei kény­szerszünet után augusztus 19-én dél­előtt a Budapest Kongresszusi Köz­pontban ünnepélyes keretek között megnyitották a magyarok III. világ­­kongresszusát, amelyre az augusztus eleje óta tartó magyarok világtalálko­zója értelmiségi fórumait, szakmai ren­dezvényeit követően került sor. A 18 előrendezvényen mintegy ötezer vendég vett részt. A világkongresszus zsúfolt rendezvénysorozatába illeszkedik a már az első nagy „összehajoláson” kigon­dolt, majd 1938-ban életre hívott Ma­gyarok Világszövetsége tisztújító kül­döttközgyűlése. A nyitóünnepségen An­tall József miniszterelnök is beszédet mondott a nagyvilág 36 országából ér­kezett küldöttek és vendégek előtt; Göncz Árpád köztársasági elnök pedig fogadást adott tiszteletükre a Parla­ment kupolacsarnokában. Megtartatott az Amerikai Magyar Református Egyesület négyévenkénti alkotmányos Konvenciója Az Egyesült Államok minden részéből összegyűlt delegátusok részvételével tartotta szeptember 21-25 között a XXIV. konvencióját Washingtonban az Amerikai Magyar Református Egyesület. Az elmúlt évi munkát ismertető beszámolók után a konvenció megválasztotta az új tisztikart. Nt. Bertalan Imre visszavonult a vezetéstől, helyette az eddigi alelnök-főtitkár, DÓZSA GYÖRGY lett az elnök. Az ő helyére Csornán Endrét választották a küldöttek, míg a betegség miatt távozó Puskás Béla utóda Suzanne Virgulák lett. A konvenció gazdag műsorán a megnyitó ünnepi banketten az ünnepi imát Lapunk szer­kesztője, mint tb. örökös alelnöke, végezte; vala­mint az egyik gyűlési nap bevezető áhitati szolgálatát is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom