Calvin Synod Herald, 1992 (92. évfolyam, 1-6. szám)
1992-09-01 / 5. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 10 -REFORMÁTUSOK LAPJA Jelentés lapunk 1991. júl. 1-től 1992. jún. 30-ig terjedő működési évéről Kezdem a Reformátor worms-i Birodalmi Gyűlés előtti szavaival, itt a mi saját Birodalmi Gyűlésünk színejava előtt. „Itt állok, másként nem tehetek!” Egyház-Kerületünk 54 évi Közgyűlése sorában 53-madszor itt állok! Csak azért nem 54-edszer, mert az elsőn még nem voltam itt az Óceánnak ezen a partján. Isten külön kegyelméből az elsőtől végig, sohasem mint hallgató és szavazó tag, hanem minden esetben mindig mint munkás, valamelyik élenjáró hivatalból. Korom ide — korom oda: így diktálta és még mindig diktálja történelmünk parancsa. Olykor úgy érzem, hogy jómagam mindenestül történelemmé jegesedtem. Szerkesztői-kiadói minőségben — ez ízben — harmadszor; igazában nyolcadszor. „Isten kezembe adta — ezt — a Tárogatót!” (Kossuthunk szavaival élve). Először 1963-ban, mikor Közegyházunk visszavonta lapunkat támogató járulékát visszaütésként kiverekedett önállóságunkért. Másodszor 1989-ben, mikor lapunk pontatlan megjelenése miatt a U.S. Postahivatal az Engedély visszavonási eljárást folyamatba vette. Mindkettő megmentői lépés volt a pontosan most 93. évébe lépő lapunknak, mely az egész világon az egyetlen ily hosszú életű nyomtatványunk magyar életünk síkján. Katonai kötelességként értelmezve történelmi parancsot, engedelmeskedtem. Határtalan hála azért, hogy lapunk még mindig két nyelvű, akárcsak egyházaink élete. Amíg lapunk él — Kerületünk él! Amikor kimúlik — lélekharang kondul meg amerikai magyar református életünk felett. Lapunk párhuzam! Lapünk tükör! Tökéletes tényező. Nem kívánok kérkedni, hogy hatalom; de kívánom hirdetni, hogy életben-tartó erő. Lapunk életben-őrzése Egyház-Kerületünk lét-érdeke. Istennek hála a mi lapunkat életben-tartókért; Kerületünk támogató járulékáért; Ohio Államában lévő egyházainkért, melyek példányaink négy-ötödéért fizetnek; Dr. Piri Józsefért, aki csaknem két évtizede bejelentette, hogy míg él 100 példányra az Első Egyházban előfizet. (ígéretét nemcsak megtartotta, többször megduplázta.) Nemes tettéért lapunk , ,életreszóló” előfizetővé léptette. Hála Volosin Lenkének, ki magyaros szívével lapunkat többször piros-fehér-zöld színekben járatja. A szerkesztés és kiadás kettős és mérhetetlen munkájáért az igazi elégtétel az Óceánon-innenről és az Óceánon-túlról jövő levelek sorozata, melyek a történelem nagy változásai korszakában szivtől szívhez jönnek az elszakíttatás hosszú időszaka után magyar reformáusainktól hivatásunk betöltéséért. Lapunk fenntartása nemcsak művészet, hanem bűvészet. Mikor más lapok megszűnnek, (szomorú, legújabb példa a gyönyörű „Hungarian Review”) mi még mindig élünk! Keresztúton járás újabban nyomdaváltoztatást is reánk parancsolt — Isten kegyelmével — vagyunk és leszünk. És a dicsőség mindezekért nem a szerkesztőé, nem is a Kerületé, hanem — kálvini hitünk szerint — Istené! És egyedül az Istené! Hűséges Olvasóink T engeren-inneni és Tengeren-túli táborához Lapunk századunkkal született és a jelenlegi utolsó évtized időszakában — Istenünk kegyelméből — rekordot ért el. Két nyelven, két havonként 2200 példányszámban jelenünk meg. Történeli időkben, történelmi küldetést töltünk be. Az Óhazába és a megszállt A Magyar Messiások Sósabbak itt a könnyek S a fájdalmak is mások. Ezerszer Messiások A magyar Messiások. Ezerszer is meghalnak S üdve nincs a keresztnek, Mert semmit se tehettek, Oh, semmit se tehettek. Endre Ady A Sirató Siralma (Mit tehetnék?) Egy kis hlállal, Kit lelkem oly örömmel vállal, Csúnyákat letörölnék? Borzasztóan sok a csúnyaság S mindegy: halnék vagy ölnék. (Mit futhatnék?) Egy-két határt tán, S aztán caslódottan megállván Szidnék föl az egekre S mégis torpannék hasztalanul Őrjöngve és nevetve. (Mit sírhatnék?) Amit szabad volt, Már elsírtam, ekkor és akkor S ne is beszéljünk róla: Én vagyok a magyar bánatok Legvertebb siratója. területeken élő testvér-egyházainkhoz 400 példányban jutunk el, a végre nyílt kapukon keresztül. (Onnan viszont amerikai dollárokat nem várhatunk.) Hitünk és hagyományaink hűsége „külmissziót” parancsolt reánk! Ha a század végével kimúlni nem akarunk, mindannyiunk példás összefogására van szükség. A Szerkeztei