Calvin Synod Herald, 1992 (92. évfolyam, 1-6. szám)
1992-05-01 / 3. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 13 — REFORMÁTUSOK LAPJA A protestáns szó eredeti jelentésében hitvallót, bizonyságtevőt jelent. Magunkra alkalmazva azt jelenti, hogy nekünk bizonyságot kell tennünk a mi református hitünkről. Jó minekünk önvizsgálatot tartani. Él-e még bennünk „atyáink ősi szent hite”? Hívek vagyunk-e hit- és életelveinkhez? Református keresztyénségünk tud-e korszerűen teremtő lenni? Hitünk alapelvei ismerősek előttünk. Minden protestáns hitnek közös alaki alapelve a szentírás-szerűség, ami egyedüli zsinórmérték az igaz és hamis keresztyénség megkülönböztetésére^ lényegi alapelve a hit által való mégigazulás tana, mely tartalmat, lüktető valóságot ad a protestáns ember hitének. Akinek élet-stílusát, hitének élet-feszültségét, irányát, alap-lojalitását ez a legösszefoghatóbb, egyetemesen elfogadott protestáns döntés adja meg: A KERESZTYÉNSÉG EREDETI TISZTA LÉNYEGÉHEZ VALÓ HŰSÉGÜNK. E közös protestáns alapelveken kívül minden reformátusnak illik tudnia a mi kálvinista hitünk sajátos állító tételeit. Ezek az Isten abszolút felséguralma, amiből folytak felőlünk és a világ felől hozott végzései, amik az O csodálatos terveszerűsé-Távol-nyugati messzelátóról „ Őrzök, kik vagytok megfogyva, árván, Őrzők! Vigyázzatok a strázsán!” (Ady) INTELEM A TORONYBÓL-----------Paál Gyula rovata-----------A Kálvinizmus élet-mérő, élet-sürgető hajtóereje géről tesznek bizonyságot. Szabad akarattal teremtette meg az embert, de tudta, hogy bűnbe fog esni, ezért gondoskodott olyan féltő szeretettel váltságáról, aminek elvégzésére odaszánta egyszülött Fiát. így minden az Ő atyai kegyelméből történik; a teljesen megromlott embernek nincsen semmi érdeme; Isten Lelke hozza megtérését és újjászületését, ennek eredménye a mégigazulás, a megszenteltetés és az ebben való álhatatosság. Hogy mindez csak a kiválaszottaknak jut osztályrészül, az természetes: másképp a kegyelem nem volna kegyelem. Egyetemes bűn nem nyerhet egyetemes szabadulást és megdicsőülést. Jézus életét adta váltságul — sokakért! Ezek a kemény kálvinista alaptételek építettek bevehetetlen fellegvárat a keresztyénség számára. Várható volt, hogy ez sem kerüli ki a modern századok ostormát. A kálvinizmus nem való nagy tömegek számára, mik gondolkozni nem szeretnek vagy nem is tudnak. A gépek és a technikai haladás elvonták a tömegember figyelmét a lélek nagy problémáitól és más, „új utakra” terelték érdeklődését. Nemcsak a kálvinista, hanem még a protestáns öntudat is meghasadt, kettéhasadt. Úgy hogy ma már külön kell beszélnünk az úttörő (primér) és a másodlagos (szekunder) protestántizmusról. Az úttörő protestánsok számára — és ebben felülemelkedtek felekezeti megoszlottságukon — az élet zarándok-út, lelki tusakodás, bibliai dráma. Ezek közé az úttörő protestánsok közé számítjuk az elő- és a nagy reformátorokat, a 16. és a 17. század holland és skót, francia és magyar hithőseit, az amerikai pilgrim atyákat. A hugenották és magyar gályarabok kemény nemzetségét az él-sorba kell állítani. Ezeknél az úttörőknél kezdetben nem számított az, hogy lutheri vagy kálvini tanokat követnek-e; még kevésbé számított az, hogy skótok vagy franciák, hollandok vagy magyarok. Zarándokok ők, akiknek útját megjárni, nyomdokaiba lépni ma is felfrissülés számunkra. Ennek a kezdeti protestáns örökségnek lelki tartalma izmosodik ki az ősi zsoltár-fordításokban, az angolszász világban pedig Bunyan és Milton költészetében. A másodlagos, szekunder, protestáns lelkiségben „a keresztyénség eredeti, tiszta lényegéhez való hűség” elsorvadt, mert sorsát kulturirányzatokhoz kötötte. Egymás után öltötte magára a racionalista észimádat, majd a német idealizmus és bősz romantika cifra, de nagyon is merev és hamar elavuló ruháit. A pietizmus és történelmi protestántizmus különböző formáiban kovász szeretett volna lenni, de eredeti robosztus erejét veszítve, ahelyett, hogy ezeket a kultúr-irányzatokat saját képére szülte volna át, inkább lett ezeknek az irányzatoknak az uszály-hordozója. A magyar protestánizmus későbbi századai, sajnos, teljesen a racionalizmus, idealizmus, romantika, sőt barokk-romantika jegyében folytak le. A protestáns egyházaknak úgy a régen elavult romanticizmussal, mint a tartalmi liberalizmussal le kell számolni. Ez az átöröklött tehertétel teszi szinte lehetetlenné a modern lüktető élettel való dinamikus kapcsolat felvételét.
