Calvin Synod Herald, 1991 (91. évfolyam, 1-6. szám)
1991-07-01 / 4. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 11 — REFORMÁTUSOK LAPJA „Nagy vagy Te Isten! Nagy a Te hatalmad!” „Világteremtő” és korszakokat alkotó „a Te szózatod!” — Lezajlott a hatalmas világtalálkozó szabad Magyarország földjén — Magyar Reformátusok II. Világtalálkozója megtartatott 1991. június 21—30. között. Mottó: „Tebenned bíztunk eleitől fogva...” (90. Zsoltár) Magyarország. Emberek, kik e helyről indultak el valaha, sokáig éltek távol — innen és egymástól. De mindvégig összekötötte őket hitük, dicsőségeik és gyászaik közös öröksége. Most engedve az érzés szólító szavának... közel negyven országból érkezve ismét találkoztak. Megalakult a Magyar Reformátusok Világszövetsége Székhely: Budapest. Első elnök: a mi Bütösi Jánosunk! Örökös Tb. elnök: a mi Vassady Bélánk! Több mint öt évtizedet kellett arra várnia a református magyarságnak, hogy egybegyülekezhessék és hálát adjon megtartásáért, áttekintse jelenét és próbálja megfogalmazni törekvéseit jövője érdekében. A II. Magyar Református Világtalálkozó igen sok lelki, szellemi ajándékkal gazdagította az otthon és határainkon túl élő magyarság egészét. Üzenete kettős: rámutatott arra, hogy mennyire fontos a hitbeli háttér a kisebbségi és a szétszórtságban élő testvéreink megmaradásához és megtartásához. És mindennél szemléletesebben jelezte: legyenek közöttünk bármilyen válaszfalak, amelyeket a történelem sorsfordulói kényszerítettek reánk, ez a nép ki akarja, ki tudja fejezni együvé tartozását, melytől nem tántoríthatják el sem külső politikai közbevettetések, sem belső ellentmondások. A világtalálkozó rendkívül gazdag eseményeinek ismertetésére lapunk egy számban nem vállalkozhat. Rendszeresen viszszatérünk hát rá a következő számokban. A megnyitó színpompás eseménye a Kálvin-téri templomban a mi Ravasz László emléktábla-avatásunk volt; akinek személyisége „beleépült az amerikai magyar reformátusságunk történetébe” Erről vallott Bertalan Imre is, amikor megindokolta, miért akartak ők, Újvilágbéliek, Ravasz Lászlónak emléket állítani: „Mert ő foglalkozott a legtöbbet az utódállamok- és a diaszpóra-magyarsággal. Beleépült az amerikai magyar reformátusság történetébe. Mi mindnyájan az ő tanítványai vagyunk...” Olyannyira fontosnak érezte ezt a kérdést — mondotta Bertalan Imre —, hogy az 1938-as I. világtalálkozón is erről tartott előadást, átélve mindazok gondját, akik vállalták a beolvadás elleni küzdelmet. Sokszor úgy — hallhattuk Szűcs Zoltán igehirdetésében —, hogy előbb emeltek otthont a magyarul (később angolul, de a Ravaszféle ágenda szerint!) tartott istentiszteleteken Amerika szerte félévszázadon át. Hegedűs Lóránt, püspök, a Zsinat elnöke mondotta: „Ravasz László — jusson az eszünkbe, ha domborművére tekintünk — felsorolja a nemzeti öntudat erősítésének útjait: ,Első és legfontosabb feltétel a magyarság önismerete, nyelvének, történelmének, egész eddigi műveltségének, etnikai jellemének és etnográfiai mivoltának ismerete.’” Ha „csak” ez és ennyi volna a világtalálkozó programja, akkor is nemzedékeknek elegendő útravaló. Az ünnepélyes Nyilatkozat néhány mondata ékesen mindent kifejezett: „Mi, az egész világra szétszóródott magyar reformátusok Istennek adunk hálát, hogy több mint fél évszázados szétszórattatásunk után Isten kegyelméből a hit és a szeretet régi egységében találkozhattunk. Istennek különleges ajándéka, hogy erre a találkozóra 53 év után végre sor kerülhetett. Együttlétünk, és világszövetségbe szerveződésünk beszédes kifejeződése annak, hogy a földkerekségén bárhol élő magyar reformátusok hitük és nyelvük által egyek. A világ számos országában élő magyarságunk tekintetében valljuk a határok spiritualizálásának korszerű eszményét, a határok elválasztotta református népünk akadálytalan hitbeli, nyelvi és kulturális közösségét. Vallást teszünk róla, hogy Isten a történelem ura, hogy a sorsunk, jelenünk és jövőnk az Ő hatalmas és irgalmas kezében van. Hisszük, hogy az Ö akaratából történtek és történnek a keleteurópai változások is, amelyek által az Ö megpróbált népét az elveszíttetés mélységéből kivezette és kivezeti. Új helyzetünkben hitet teszünk amellett, hogy minden erőnkkel szolgálni fogjuk egyházunk és nemzetünk ügyét. Híveinket, egyházunk minden tagját kérjük: maradjanak a helyükön, ne hagyják el egyházukat, gyülekezetüket. Ahol élünk és vagyunk: oda állított mindanynyiunkat Isten, egymással közös sorsot vállaló, viharok elől nem megfutó, hanem nehéz években is helytálló, hűséges magyar reformátusoknak. Evangéliumi hitvallásként kinyilvánítjuk, hogy bennünket a legnehezebb időkben is a Szentírásra alapozott igehirdetés, a Szentlélek Istennek az evangéliumon át áradó ereje, Jézus Krisztusnak hatalma tartott meg. Vallást teszünk amellett, hogy ezt az Igét soha semmivel felcserélni nem fogjuk, és hozzá mindörökre hűségesek maradunk. Minden törekvésünk az, hogy egyházunkat ez az Ige tegye minőségi egyházzá, nemzetünket ezt tartsa meg, s a környező világot ez tegye a szeretet és kölcsönös megértés világává az élő Jézus Krisztus által. Tőle kérünk bocsánatot bűneinkre, Őt kérjük, hogy adjon új erőt. Segítsen bennünket megújulni a személyes elkötelezettségünkben, a saját gyülekezetünkhöz való ragaszkodásunkban a magyar református életforma újjáteremtésében. Életünket az Úr hatalmas és irgalmas kezébe tesszük, és hisszük, hogy megőriz és országa művelésében felhasznál minket, mert minden az övé: a múlt, a jelen, a jövendő, az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen.” A találkozóra, melynek fővédnöke Göncz Árpád köztársasági elnök volt, mintegy negyven országban élő, 3,500 gyülekezetbe tömörült magyar református jelent meg. A különböző eseményeket két fő helyszínen, Budapesten és Debrecenben rendezték. Ezenkívül Kecskeméten a magyar református iskolák, Nagykőrösön, Pápán, Sárospatakon az öregdiákok, Cegléden a
