Calvin Synod Herald, 1988 (88. évfolyam, 1-5. szám)

1988 / 2-5. szám

CALVIN SYNOD HERALD-27-Floridába. Pálmát 1987 augusztusában szólította magához az Úr. György Árpádot az év augusztus 7-én temetők élettársa mellé a ligonieri temetőben. Áldott legyen emlékezete! Bertalan Imre HÁLAADÁS ÉS SZÁMADÁS A REFORMÁTUS EGYESÜLET KONVENCIÓJA Az Amerikai Magyar Református Egyesület szeptember 19. és 23. között tartotta négyévenként esedékes közgyűlését Ligonierban, az észak-amerikai magyar reformátusok szeretetmunkája központjában, a Bethlen Otthonban. A kis templom harangja ez alkalmmal nemcsak a megnyitó istentiszteletre, de római katolikus misére is hivogata a delegátusokat és az Otthon lakóit. Az elmúlt négy év lelki eredménye, hogy - mint történelmünk során oly sokszor - a kálvinista kezdeményezés egyetemes keresztyénivé mélyült, szélesedett. A Református Egyesület ma már közös kincse az észak-amerikai egyetemes magyarságnak. A katolikus Mustos Atya, a református igehirdetők mellett az ünnepi köszöntést a lutheránus Brachna Gábor esperes mondta. Már a megnyitás napját átjárta a zsoltáros Szenczi Molnár örvendzése: Mily nagy gyönyörűség az atyafiak között az egyesség. Első szentéletű királyunkra való emlékezés esztendejében hálát adtunk népünk dicsőséges történetéért. Könyörögtünk az elszakított országrészekben, különösen Erdélyben élő, létében, évszázados lakótelepeiben veszélyeztetett magyar véreinkért. Hálát adtunk az isteni ondviselés által megtalált új hazánkért, az Egyesült Hámokért és Kanadáért, ahol 92 évvel ezelőtt gyökeret eresztett, és az évtizedek során áldások terebélyes fájába növekedett az egyetemes magyarságszolgálat legszebb intézménye, a Református Egyesület. A számadás során a főtisztviselők és pénzügyi tanácsadók jelentéséből örömmel hallhatták a delegátusok, hogy Egyesületünk az elmúlt négy év során vagyonában növekedett, fizetőképességünk soha nem tapasztalt magas pontot ért el. A felmutatott eredményt nem pénzéhes ügynökök mesterkedésével, hanem saját tagjaink osztálykezelöink hűséges szolgálata árán értük el. A Közgyűlés megkülönböztetett szeretette! tüntette ki a régi munkásokat, példájukkal buzdította az újakat. Rendkívül nagy nyereségnek említhettük, hogy Kossuth Ház - amerikaiak és magyarok nagy örömére - ismét zászlót bontott a főváros szivében, és hogy a magyar falvak eltűnésének tragikus időszakában a székelykapu előtt megállva felszentelhettük a Kalassay út mentén felépült magyar falut. Magyarságszolgálatunk folytatására a Közgyűlés fel­hatalmazta az igazgatókat. Jóváhagyta a Múseum és Levéltár gazdag anyagának végleges elhelyezésére tervezett épületet. Megszavazta az ohioi Bethlen Otthon módosított tervét. Kivitelezésére felhatalmazta a ligonieri Bethlen Otthont, azon keresztül a ohioi bizottságot. Idős testvéreink szolgálata mellett hangsúlyt nyert a református egyházakon belül és azokon túlmenőleg végzett minden ifjúsági munkának, főleg a magyar cserkészek magyarság­szolgálatának fokozott támogatása. A jövőben is végzi magyar testvéreink segítését Erdélyben, részt vesz a letelepítési szolgálatban Magyarországon és az Egyesült Államokban. A tagság figyelmébe és szerető támogatásába ajánlja a magyarországi református egyház ősi kollégiumai újraindítása terén felmutatott örvendetes kezdeményezését. A Közgyűlés foglalkozott az amerikai magyarság összefogására hívatott Amerikai Magyar Szövetség megoszlásával. Egyesületünk, mely a Szövetség célkitűzéseinek munkálásában kezdettől élen járt, annak a reménységének adott kifejezést, hogy a minden amerikai magyart egybefogó Szövetség egysége mielőbb helyreáll. A Református Egyesület jól tudja, hogy legnagyobb erőssége az amerikai magyar élethez való kötődöttségünk. Ez főleg egyházainkon, de azokon túlmenőleg az egyesületeken, társadalmi szervezeteken és a magyar sajtón keresztül történik. Intézményeink egymásra utaltságának felismerése felsorolhatatlan áldások forrása volt a múltban, s lehet jövőben. A Református Egyesület magáévá teszi ezeknek a kapcsolatoknak a kiszélesítését. A Konvenció határozatainak végrehajtása az igazgatóság hatáskörébe tartozik. A Közgyűlés feladata magaslatára akkor emelkedett, amikor tisztviselőket és igazgatókat választott. Közfelkiáltással újraválasztotta Bertalan Imre elnököt, miután alapszabályából törölte a tisztviselők és igazgatók választását korlátozó korhatárt. Hasonló módon újraválasztotta pénztárosát, Puskás Bélát. Alelnök-Titkár Dózsa György. Maradtak tisztségükben Ft. Ábrahám Dezső és Virgulák Zsuzsánna alelnökök, Csordás Gábor, NY., Hunyady Piroska, NJ., Lipóczky László, NJ., Nt. Novák Miklós, PA., Tóth János, Kanada, igazgatók. Tisztségben újak: Csornán Endre alelnök, PA., Csikesz Klára, PA., Nt. Medgyesi Lajos, OH., Solymosi Aladár, OH., és Kovács József, IN. Hisszük, hogy az Amerikai Magyar Református Egyesületnek Istentől rendelt feladata van Amerika és Kanada felé, az ott élő magyarság, de azon túltekintve az egyetemes magyarság felé. Hogy eszközi szerepünket hathatósabban betölthessük, a nevében és célkitűzéseiben egyedülálló leslvérsegítö egyesület hívja és várja tagjai közé azt az amerikai és kanadai magyarságot, melyei semminému választófalat nem ismerve több, mint kilenc évtizede szolgál és anyagi erejénél is jelentősebb erkölcsi súlyával, tettekben megmutatkozó szeretetével a jövőben is szolgálni kíván. Bertalan Imre, az AMRE elnöke. REFORMÁTUSOK LAPJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom