Calvin Synod Herald, 1987 (87. évfolyam, 1-5. szám)
1987 / 3. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 12 — REFORMÁTUSOK LAPJA STICKELBERG EMANUEL: DAT IST MIJN PAARD A gályarabok megszabadítása (Részlet) A zászlóshajó fedélzetén csibéit etette az admirális. Ez volt reggeli foglalkozása. Egy küldönc jött: — Kegyelmes uram, a svájci ifjú, akinek kihallgatását méltóztatott ígérni, itt van. — — Olyan nagyon siet? Jöjjön délután! — Én is mondtam már neki, de két óra múlva indul a hajója Batáviába. — Jöjjön hát — dörmögte az admirális. Pár pillanat múlva feszes, katonás tartásban állott előtte a bejelentett, szerényen várva a megszólításra. — Hogy is hívják? — Von Alimén vagyok, kegyelmes uram — Zürichből? — Nem, a berni vidékről — Szóval református? — Igenis — Mi a kívánsága tőlem? — Kegyelmes uram, a nápolyi gályákon kemény robotmunkát végez 61 prédikátor, 39 református és 22 lutheránus. Embertelenül bánnak velük. — Az admirális tekintete elsötétült. Fölpillantva a hajó farára nézett, ahol egy tengerészapród a kötélzet körül foglalatoskodott. Dühösen kiáltott rá: Ki tanított téged arra, hogy ezt így kell csinálni? — Majd a lentebb álló kötélzetmesterhez fordult: — Tanítsd meg a fiút, hogyan erősítse a vitorlarúdhoz a kötelet! — Némán figyelte ezután a kúszó matrózt. A látogató nem tudhatta, hogy vajon egyáltalában meghallotta-e szavát. Minden átmenet nélkül megszólalt azonban az admirális: — Mindnyájan egy gályán vannak? — Nem! Hármon. Törökökhöz és elvetemült gonosztevőkhöz vannak láncolva. Őket azonban sokkal keményebben tartják, mint a többit. — — Tudja-e a nevüket? — A gályák nevét? Igen. Sőt a prédikátorokét is. Van egy névsorom — táskájából kivett egy ív papírt. Az admirális elhárító mozdulatot tett: — Hagyja! Jelentse az indiai csapatnál, hogy nem megy vele. Átlép az én szolgálatomba. — A svájcinak tátva maradt a szája, de az admirális faképnél hagyta. Öt héttel később Nápoly előtt a hajnali ködből egy holland hajóraj bukkant elő, élén a „Hét Tartomány”-nyal. Hosszú vonalban, mintha csak az otthoni Zuider tavon lenne, vetett horgonyt a kék öbölben. Egy fiatal tengerésztiszt fogadta a spanyol ezredest, aki a zászlóshajóhoz eveztetett, hogy megtudja a szokatlan látogatás okát. — Az admirális még alszik. Két óra múlva azonban a fedélzeten megad az alkirálynak minden felvilágosítást. A spanyol ezredes nagyot nézve köszörülte a torkát: — Ő királyi fensége, Astorga márki úr, hm, kissé gyengélkedik. De ha őkegyelmessége az egyesült németalföldi köztársaság első admirálisa tiszteletét akarja nála tenni, bent a palotában, szívesen megteszek minden tőlem telhetőt, ennek a kihallgatásnak a kieszközlésére. — A minden lehetőt ne tegye meg, Colonello. Az admirális úr szintén gyengélkedik. Mindnyájunknak van valami baja, különösen sok a baja kilenc hajónk új ezer ágyújának. Tudja. kegyetlen északi köhögés jött rájuk. Jámbor tekintettel nézett a spanyol ezredes a simára súrolt ágyúcsövekre, amelyek nagyszerű rendben várakoztak az előfedélzeten, s véletlenül mindegyik a városra volt irányítva. — Meg is fogják mindegyiket tölteni? — akart bizonytalan hangon tréfálkozni az ezredes. A másik megnyugtatta: — Meg vannak ezek már töltve, mind az ezer. Akar talán egy próbát? — Hagyjuk... Hm. Talán megtehetné Őfensége, hogy szárnysegédjét ideküldené... — Ne tessék tréfálni. Ám e nagy betegsége mellett, amelyben az ezer... — ...vagy talán első miniszterét? — Nem tudhatni, hogy milyen köhögési inger vehet erőt az ezer... Egy óra múlva az alkirály és miniszterei a szokatlan ételektől gyomorfájást kaptak és nagyon nehéz lett a fejük. Az alkirály már alig tudta fékezni türelmetlenségét: — Még mindig nem tudom, mi az oka a mi vizeinken való tiszteletteljes látogatásának. Úgy tudom, tájékoztatni akar erről. — Éppen ezt akarom. — Az admirális eddigi jóságos arckifejezése hirtelen eltűnt. Szája körül elszánt vonás jelent meg, tekintete, melyre mindenkinek szeme függesztve volt, acélkeménnyé lett: — Az önök gályáin az evangélium magyarországi prédikátorai húzzák az evezőket! - Erre az alkirály összeszedte magát és hanyag arckifejezéssel válaszolta: — Lehet, hogy vannak páran! Nem tudom biztosan. Annál biztosabban tudom én. Harminckilenc református lelkész. Ezeket kívánom vendégajándékul. A miniszterek eddig alig vettek részt a beszélbetésben. Most az asztal végén ülők közül megszólalt egy, akin a Jézus-társaságnak ruhája volt: — Ez nem fog menni! Államellenes gonosztevőkről van szó, akiket Lápót császár büntetés végett bízott ránk. Bujtogatók, akiket jogerős ítélettel élethosszig tartó gályarabságra ítéltek. — Kérdeztem őt? mordult fel az. admirális. önnel beszélek márki úr! Az alkirály zavartan fordult meg. — Minden jóakarat mellett is, hogy önnek kedvében járjak, megértheti kegyelmes uram, a császári kormányzat beleegyezése nélkül nem teljesíthetem kívánságát. De majd megkérdem Bécsben — fűzte hozzá gyorsan — amint az admirális szemöldöke fenyegetően felhúzódott. Az admirális fenyegetően rámordult: Azt hiszi, hogy nekem olyan sok időm van az önök öblében várakozni? Ne értsen félre, az én akaratom nem hajtás csupán! — Utána kell járnom, hogy melyik gályán vannak az eret... bocsánat!, a lelkipásztorok. Némelyik gálya kint van a tengeren. — Megkímélem a fáradságtól. Mindnyájan a Don Pedro Toledo, a Gonsalva da Cordova és a San Jago gályákon vannak. Az első kettő ezek közül itt horgonyoz a kikötőben. Hol van a harmadik? — Nem tudom biztosan. Lehet, hogy útban van India felé. — Nem tesz semmit. A hiányzók helyett túszokat ad nekünk. Itt van egy lista az ön embereiről, önnel van hat minisztere. Csak háromra tartok igényt. Hozzájuk jön még az érsekük, egy pár apát, tíz jezsuita és egy csoport a nemességből. Az alkirály letörölte a fagyos verítéket homlokáról: Hadd tanácskozzam meg a dolgot bizalmasaimmal. — Zavartalanul tanácskozzanak — mondá az admirális. Vele együtt fölkeltek tisztjei is. Hirtelen ágyúlövés zavarta meg a tanácskozókat. Rémülettől^halványan, megdermedve álltak — Ruyter máris náluk volt: — Bocsánat uraim, egy kis tréfa csupán! Katedrálisuk keresztvirága korhadt volt. A mi lövésünk nélkül idővel letört volna... — Carramba, kegyelmes uram, a hóhér vigye el az ön tréfáját! Rettegés fog el minden csontomban. Még ma megkapják a prédikátorokat. A harmadik gálya Beneventben van. — Helyes — mondta az admirális és helyet foglalt. - Ezenkívül van még egy másik listám is. Ezen viszont 22 magyarországi lutheránus prédikátor van. Ugyanazokon a gályákon vannak. Ezeket is kívánom. A jezsuita közelebb férkőzött. — Bocsánat, kegyelmes uram! Tudja-é, hogy a lutheránusok és a reformátusok semmiben sem akarnak közösködni?... — Várjon, amíg kérdezik! — förmedt rá az admirális. És az. alkirályhoz fordult: Kíván mégegyszer tanácskozni minisztereivel márki úr? — Hogy azalatt székesegyházunk tornyát teljesen rommá lője? Vigyék a huszonkettőt is, minél hamarább, annál jobb! — Hadd rendezzünk el mindent szépszerével. Önök í
