Calvin Synod Herald, 1986 (86. évfolyam, 1-6. szám)
1986-06-01 / 3. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 15 — REFORMÁTUSOK LAPJA AZ IGE ÚTJÁN SÁNTIKÁLVA Dr. Vassady Béla legújabb könyvének ismertetése A szerző arra kért, hogy a Calvin Synod Herald — Reformátusok Lapja olvasói számára készítsek ismertetést legújabb könyvéről. Ez a tény meghatározza e sorok célját és természetét: felsorolok néhány okot, melyek e könyv elolvasását fontossá teszik amerikai magyar református népünk számára. Lássunk vagy négyet ezekből! Az első az, hogy a könyv betekintést enged egy olyan professzor életébe, aki több itt élő lelkipásztorunkat tanította a különböző teológiai főiskolákon. Például e sorok írójának professzora volt Debrecenben is, Princetonban is; Debrecenben még szeminaristája is lehetett, vagyis olyan kiváltságos személy, akinek szabad bejárata volt a rendszeres teológia könyvtárba, s így 1939—43 között közelről szemlélhette az ambiciózus professzort, ahogy tanított, írt, vitázott, utazott, szervezett, rohant. E könyv feltárja e lázas élet megvallott motivációit és formáló forrásait. Mélyen megindító például arról olvasni, hogy miként tette szülei vegyes házassága őt ökumenikus úttörővé; a szülői ház kétnyelvűsége hogyan segítette két kontinens teológiai tanulóját pályadíjnyertes teológiai profeszszorrá válni anélkül, hogy valaha is szolgált volna gyülekezetben; a humor és hála nyíltságával ír arról, hogy milyen módon lelt rá predesztinált feleségére, aki pótolhatatlanná lett számára, mind a teológiában, mind az életben... Aztán fontossá teszi a könyv azt, hogy benne egy egyházi vezető ír olyan eseményekről, amelyek a magyar nemzet és a magyarországi református egyház egyik legkritikusabb időszakát ölelik fel. Dr. Vassady akkor lett “gyakorló teológus”, és “csaknem püspök a tiszántúli egyházkerületben”, amikor a nemzetet és egyházat külső és belső erők egzisztenciálisan fenyegették. Bár a szerző többet ír az egyház élet-halál küzdelméről, visszaemlékezései mégis forrás-értékűek különösen abból a szempontból, hogy hogyan látta és élte át egy ökumenikus egyházi vezető a nemzeti veszedelem e tragikus időszakát... Még közelebb hozza hozzánk a könyvet az, hogy Dr. Vassady kendőzetlenül feltárja itt egy emigráns testi-lelki kínjait is. Nem mindenki hagyta el Magyarországot, amikor a németeket oroszok váltották fel. Dr. Vassadyék azok közé tartoznak, akik elhagyták, bár nem azzal a gondolattal, hogy Amerikában telepedjenek le. Hogyan történt az meg, hogy az, aki lelkésztársait arra bátorította, hogy maradjanak népük mellett Magyarországon a Krisztusért, a végén mégis Amerikában kötött ki? Dr. Vassady gyötrelmesen küzd e kérdéssel, és bárki, aki lelkileg érzékeny, feszült érdeklődéssel kísérheti nyomon e küzdelem pszichológiai-lelki folyamatát. Az sem lehet közömbös a Reformátusok Lapja olvasói számára, hogy miért végezte Dr. Vassady és felesége ökumenikus szolgálatát itt Amerikában nagyrészt azonkívül az amerikai magyar reformátusság szervezeti formáján. Bár a könyv erről kifejezetten nem ír, de a sorok között felteszi a súlyos kérdéseket: miben különbözik a magyar református kegyességi stílus az amerikai fundamentalizmustól vagy olcsó liberalizmustól; milyen színekkel gazdagíthatjuk mi az amerikai protestantizmus szivárvány képletét; mi a hídépítő szolgálat elkötelezettsége és veszedelme itt és az óhazában; melyek az ökumenikus munka új feladatai mai világunkban? stb. De talán legérdekesebbé és legértékesebbé a szerzők keresztyén vallomásai teszik ezt a könyvet számunkra, összehasonlítva Ágoston Vallomásaival, a “Zarándok teológus vallomásai” nem imádságok, de a szerző teljes tudatában van annak, hogy a vallomás szónak kettős értelme van: bűnvallás és hitvallás. Ezzel kezdi, ezzel végzi munkáját. Már a címben is kifejezésre jut e látás, amikor Kálvin János megállapítá-Ne engedjétek ide a gyerkeket, mert megzavarják az áhítatot. Bizony mondom nektek, aki nem úgy közeledik Istenhez, mint komoly felnőtt, annak nincs helye a templomban. * Ugye bután hangzik ez a nem-idézet. Pedig sajnos gyakran ez a szomorú valóság. A felnőttek hanyagsága miatt a gyerekek nem jutnak el a templomba. Mert a felnőttnek nincs ilyesmire ideje. Na, meg a gyerekek még úgysem értenek semmit az istentiszteletből, mondja a felnőtt logika, nem fontos, hogy elvigyük őket. Jézus másképp gondolkodott. “Engedjétek hozzám jönni a gyerekeket, mert ilyeneké a mennyek országa.” Természetesen Jézus nem arra gondolt, hogy a gyerekek majd a teológiai fejtegetésekben fognak résztvenni, hanem arra, hogy megtalálják helyüket Istennél. A templombajárást nem lehet túl korán elkezdeni. Először azért nem, mert ami nem válik szokássá gyermekkorban, az valószínűleg később sem lesz szokása az embernek. Másodszor meg addig kell a gyerekeket elvinni, amíg természetes az, hogy mindenhová együtt mennek a szülőkkel. sából veszi a címet: “Jobb Isten Igéje útján sántikálni, mint bármily gyorsan futni ezen az úton kívül.” De leghitelesebben az utolsó fejezetben gyakorolja a szerző e bűnvalló hitét, ahol megvallja Isten szerint való szomorúságát ilyen fejcímek alatt: “Az az uralkodó személytelenség”, “A két én bennem”, “Az énközpontiság verme,” “Ingadozó családi áhitatok”, “A balhiedelmű imádságok”, “Felhalmozott teológia”. Itt jönnek a szerzők legközelebb hozzánk. Mert amikor Vassadyék meggyőző erővel tesznek bizonyságot a magyar református lelki ébredésről, a szívünk velük együtt ujjong; de amikor református ízű bűnbánatban merik gyakorolni a Lélek erejét, ugyan ki ne érezné azt, hogy itt nem csupán professzor, egyházi vezető vagy emigráns honfitárs szól hozzánk, hanem Krisztusban testvérünk. (Talán helyesebb lett volna már csak ezért is többes számban írni az alcímet, “Zarándok teológusok vallomásai”, hiszen az ajánlásban maga a szerző írja feleségéről: “Ez a mi könyvünk, nemcsak az enyém”) * A hibátlan angolság, a költői fordulatok, a szellemes címkék, a tiszta nyomás élvezetes olvasmánnyá is teszik e könyvet. Azért melegen ajánljuk! Megrendelhető a kiadónál: Wm. B. Eerdmans Publishing Co., 255 Jefferson Ave., SW., Grand Rapids, Ml 49503 ($13.95). Dr. Biitösi János Hamar elérkezik az a kor, amikor csak oda mennek el, ahová maguk akarnak és többé nem tudjuk befolyásolni őket. A legtöbb szülő gondosan ügyel arra, hogy a gyerek megkapjon mindent, ami testi és szellemi fejlődéséhez szükséges. Éppen ilyen szükség van arra is, hogy lelki életük kifejlődésére gondot viseljünk, hogy megismerjék az istentiszteletet és otthon érezzék magukat a templomban, ahol természetes módon jelentkeznek az első kérdések Istennel és a vallással kapcsolatban. Vannak persze szülők, akik a vallásnak nem tulajdonítanak jelentőséget, akik az egyháztól távol, Istenbe vetett hit nélkül élnek. Ehhez mindenkinek joga van. De van-e joga ezt a felfogást gyermekeinek továbbadni anélkül, hogy megadná nekik a lehetőséget a hittel és egyházzal való találkozásra? A keresztség alkalmával minden szülő megígéri, hogy a gyermeket keresztény hitben neveli fel. — Ez templombajárás nélkül természetesen hiányos, hogy ne mondjuk, lehetetlen lenne. Ezért a gyerekeket templomba elvinni a szülőknek, nagyszülőknek, keresztszülőknek kötelessége! Knuth Attila Gyermekekről
