Calvin Synod Herald, 1984 (84. évfolyam, 1-6. szám)

1984-06-01 / 3. szám

CALVIN SYNOD HERALD — 15 — REFORMÁTUSOK LAPJA Az Amerikai Magyar Tanárok Egyesülete 9. konferenciája Ohio State University volt a színhelye az Ame­rikai Magyar Tanárok Egyesülete kilencedik évi konferenciájának 1984. május 3 és 6 között. Az Egyesület a magyar nyelv, irodalom, történelem, néprajz, művészetek és természettudományok ta­nítóinak, tanárainak, művelőinek, terjesztőinek és kutatóinak tudományos társasága, amely 1975 óta mozdítja elő konferenciákon és kiadványokon keresztül, valamint amerikai, kanadai és magyar­­országi fórumokon a magyarságtudományok mű­velésének ügyét. Az Egyesület kilencedik konferenciáját Peresz­lényi Pintér Márta, az Ohio állami egyetem nyelv és irodalom professzora, a konferencia szervezője nyitotta meg, valamint a házigazda: Leon I. Twa­­rog, az egyetem Szlavisztikai és Kelet-Európai Tanulmányok Központja igazgatója és tanszéké­nek vezetője, és Horváth János, az Indianapolis-i Butler Egyetem közgazdász professzora, az Egye­sület 1982—84 elnöke. A konferencia amerikai, kanadai, magyaror­szági és más országokból jött résztvevői csütörtök estétől szombat estig sok jelentős magyar témát vizsgáltak, vitattak meg. A megnyitó kerekasztal beszélgetést Bíró Béla, a Pittsburgh-i United Technology Center munka­társa vezette, résztvevői az északamerikai ma­gyarság-megtartás módozatait elemezték: Bártfay Artur a Nyolcadik Törzs és a William Penn ala­pítványok munkáját. Kántor Pál lelkész a refor­mátus egyházak jelentőségét, Sass Márton a Magyar Baráti Közösség (Itt-ott) tevékenységét és Bisztray György, a Toronto egyetem magyar tan­székének vezetője a tanszék programjait. A mai magyar irodalom témáit több előadás is taglalta Basa Molnár Enikő, a washingtoni kong­resszusi könyvtár munkatársa vezetésével, Biszt­ray György a kanadai magyar irodalomról, Bo­­ros-Kazai András, az Indiana egyetem kutatója a budapesti Mozgó Világ című folyóirattal történt hivatalos intézkedések körülményeiről és követ­kezményeiről, Nagy Károly, a Middlesex és a Rutgers egyetem szociológia professzora a mai felvidéki, erdélyi és magyarországi szociográfiai irodalomról tájékoztatta a résztvevőket. A magyar kisebbségek helyzetét Ludányi And­rás, az Ohio Northern egyetem politológusa veze­tésével elemezték az előadók. Hámos László, a Hungarian Human Rights Foundation (CHRR) egyik vezetője az erdélyi “szamizdat" irodalmat ismertette, Várdy Béla, a Duquesne egyetem tör­ténész professzora a kárpátaljai magyarok hely­zetét mutatta be, és Sozán Mihály, a Slippery Rock egyetem antropológia professzora a burgen­landi magyarok jövőjéről beszélt. A magyar nyelv és kultúra külföldi megtartásá­nak témakörét a tudományok és a gyakorlati pe­dagógiajegyében taglalták az előadók. Böröcz Jó­zsef budapesti tanár, az Albany, Louisiana-i isko­la Anyanyelvi Konferencia-támogatta nyelvtanító programjának ez évi oktatója “A magyar mint idegen nyelv tanítása gyermekeknek" címmel tar­tott előadást, Pereszlényi Pintér Mária és Ludányi Nádas Julianna, az Ohio Northern egyetem taná­ra. készülő, egyetemi szintű nyelvtanító program­jukat ismertették és Falkné, Bánó Klára budapes­ti nyelvtanár a Rutgers egyetemen végzett magyar kétnyelvűségi kutatásairól számolt be, Bődy Pál. a pittsburghi városfejlesztési hivatal munkatársa vezette azt az ülésszakot, amely ugyancsak a külföldi magyarság témáival foglal­kozott. Brunauer Dalma, a Clarkson egyetem iro­dalom professzora Edward Newhouse íróról, Rose Stein, a Columbia egyetem kutatója az egyetem “oral history” programjának magyar vonatkozá­sairól, Bíró Ruth, a Duquesne egyetem tanára készülő magyar-angol gyermek lexikonjáról, Bő­dy professzor pedig az amerikai magyar csopor­tok, intézmények jelenéről és jövőjéről beszélt. Boros-Kazai András ismertette azt a készülő ma­gyar nyelvkönyvet, amelyet Boros-Kazai Máriával most rendeznek sajtó alá. A természettudományi ülésszakot Bártfay Arth­ur. az Ohio állami egyetem munkatársa vezette, Somráty-Stone Helene, a Southern California egyetem tanára, Csetri Csaba, az Ohio egyetemi klinika pszichiáter-professzora és Botár Olivér, a Toronto egyetem tanára voltak a szekció előadói. Megalakult a konferencián az Amerikai Ma­gyar Könyvtárosok Egyesülete is, a Tanárok Egyesülete szakosztályaként. Az Egyesület másik szakosztálya a Passaic-i Amerikai Folklór Köz­pont. amely néprajzi múzeumot tart fenn, nép­tánc programokat szervez és kiadja a Karlkázó című folyóiratot. A konferencia közös ülésszakokat is rendezett az Ohio egyetem "Midwest Slavic” konferenciá­jával, amelyet a szlavisztikával és a kelet-európai tanulmányokkal foglalkozó amerikai kutatók és professzorok tizenkettedik konvenciójaként szin­tén május 4-én és 5-én rendeztek, A közös ülés­szakokon a két konferencia résztvevői két magyar témával foglalkozó előadás-csoportot hallottak. Az egyiket Kovrig Bence, a Toronto egyetem pro­fesszora vezette "Magyarország 1984-ben” cím­mel, amelyen Horváth János a gazdasági élet sike­reiről és gondjairól, Nagy Károly a társadalmi problémákról: a népesség fogyásáról, az öngyil­kosságról, az alkoholizmusról és a szegénységről, Bisztray György pedig az irodalom és a politika közti feszültségekről beszélt. A másik közös ülés­szak témája a kisebbségek helyzete volt: Veress Bulcsú, washingtoni szenátusi asszisztens az er­délyi magyarság, Ludányi András a moldvai csán­gók, Sylvia Forgus, az Appalachia egyetem pro­fesszora pedig a lengyel kisebbség Bismarck és Hitler alatti sorsát elemezték. A konferencia esti előadásait felkért vendégek tartották. Jankovics József budapesti irodalom­­történész, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társa­ság tisztviselője Bethlen Mihály kutatásairól és a Filológiai Társaság munkásságáról beszélt. Vá­sárhelyi Miklós Columbia egyetemi vendégpro­fesszor, az 1953-as és 1956-os Nagy Imre kormá­nyok volt sajtófőnöke, az Irodalomtudományi In­tézet tudományos munkatársa a mai magyar gaz­dasági reformprogram 1946-os, 1953-as és 1956- os eredőit ismertette. Monoszlóy Dezső, a Bécs­­ben élő író felolvasta egy elbeszélését és felesége előadta az író néhány versét, Márer Pál, az India­na egyetem tanszékvezető közgazdász professzora a magyar gazdasági élet jelenét és kilátásait tag­lalta. Az Amerikai Magyar Tanárok Egyesülete ki­lencedik konferenciáját az Egyesület újonnan megválasztott elnöke: Pereszlényi Pintér Márta zárta be. Egyházkerületi gyűlésünk résztvevői

Next

/
Oldalképek
Tartalom