Calvin Synod Herald, 1984 (84. évfolyam, 1-6. szám)

1984-08-01 / 4. szám

CALVIN SYNOD HERALD-15-REFORMÄTUSOK LAPJA tek, az indiánok elnémultak, amint csengett a kantata az esti csendben a folyó hosszában az evezőlapátok ritmikus csapásai kíséretében. “Dicsőség Atyának, Fiúnak, Szent-Lélek Istennek', Amint kezdetben volt, most, az idők végezetéig!” A nap az égen éppen leszállóban volt, amikor a diadalmas flotilla el­érkezett a Mooshansick patak tor­kolatához. A letűnő nap sugarai bí­bor-pirosba öltöztették a folyóparti házak és kertek sorait. A természet örök törvénye szerint naplemente volt ez itt és most, a Narrangansett öböl felett. De ez a naplemente nem a Nap letűnése volt Narrangansett kolóniája számára, hanem ellenke­zőleg, napkelte volt az új alkomá­­nyos kis állam lakosai életében. Még akkor is, ha a messze távolban a Massachusetts öböl felett pedig sötét és terhes fellegek festették meg a háttért. Williams Roger állam-alkotása ragyogó napsütésnek és boldog jö­vendőnek nézett elébe. Az Igazság itt most diatalt aratott! A Szabadság itt most győzedelmet nyert! Július 31-én, alig öt perccel az eredményhirdetés után Markovits Pál ev. lelkész, az Erős Vár kikül­dött tudósítója telefonon jelentette, hogy Budapesten az Evangélikus Világszövetség elnököt választott a következő hét esztendőre dr. Káldy Zoltán, a Magyarországi Evangéli­kus Egyház 65 éves püspök-elnöke személyében. (Erős vár) Lutheránus Világgyűlés Budapesten Először rendezik meg a Lutheránus Világkong­resszust szocialista országban: 1984. július 22 — augusztus 5 között a magyar fővárosban tanács­kozik a világszövetség 97 egyházának, 54 millió hívőjének a képviselője. (Magyarországon a luthe­ránus egyház hivatalos neve: Magyarországi Evangélikus Egyház.) A világszövetség döntése szerint 6 évenként tar­tanak világkongresszust. Eddig Hannoverben, Minneapolisban, Helsinkiben, Evianban és Dar es Daalamban volt ilyen találkozó. Legutóbb 1980-ban, amikor Augsburgban kellett a hely­színről dönteni, két pályázó volt: Uj Guinea és Magyarország. A döntést hosszú vita előzte meg, amelyben dr. Káldy Zoltán, a magyar lutheránus egyház püspök-elnöke, egyben a világszövetség végrehajtó bizottságának tagja sokoldalúan érvelt a budapesti rendezés mellett. A világkongresszus részletes programja már el­készült, s azt a világszövetség genfi székhelyén el is fogadták. A kongresszust megelőzően ifjúsági világgyűlést rendeznek. Az ifjúsági találkozót 1984. július 12 és20-a között tartják meg a Buda­pesti Műszaki Egyetemen, mintegy 250 fiatal evangélikus részvételével. A 17—30 éves korú kül­döttek fele Kelet-Európából érkezik. A gyűlés fő­­témája: “Krisztusban már itt a jövő.” A "felnőtt" VII. Lutheránus Világkongresszus színhelye a néhány éve átadott új Budapest Sport­­csarnok lesz. Az előzetes jelentések szerint 320 szavazati jogú delegátus, 400 tanácsadó-megfi­gyelő és hivatalos küldött — köztük a Vatikán és más egyházak képviselőjének — érkezését vár­ják. A világ minden tájáról 300 újságíró is beje­lentette részvételét. A házigazda egyház vala­mennyi magyar evangélikus lelkészt és lelkésznőt meghívott a világgyűlésre. Ezen kívül — bizonyos rendezvényekre — az érdeklődők is bemehetnek. Az ünnepélyességet július 22-én délelőtt a meg­nyitó istentisztelet teremti meg. Ezen 12 ezren vesznek részt, kihasználva a sportcsarnok óriási befogadóképességét. A külsőségekben is lenyűgö­zőnek ígérkező egyházi szertartást az Eurovízió egyenesben közvetíti. (Hazai Tudósítások) Elhunyt Ferencsik János Gyászol a magyar és a nemzetközi zenei élet: FERENCSIK JÁNOS, a MagyarÁllami Operaház és a Magyar Állami Hangversenyzenekar főzene­igazgatója, a világhírű karmester életének 78. évében hosszú, súlyos betegség következtében el­hunyt. Június 25-én a Farkasréti temetőben he­lyezték örök nyugalomra. Hollywood, CA Nt. Trombitás Dezső a hollywoodi szolgálatá­nak 25. évfordulóját ünnepelte a gyülekezetével és a környék magyarságával. Az ünnepi istentiszte­leten Ft. Abrahám Dezső volt az igehirdető. Mi is szeretettel köszöntjük a jótollú lelkipásztort a 25 éves szolgálatának évfordulóján. Bethlehem, PA Ft. Nagy Lajos, volt püspök, 50 évi szolgálat után szeptember 30-án nyugalomba vonul, ami­kor du. 4 órakor egy istentisztelet lesz és egy bú­csú-bankett a bethlehemi Magyar Református Egyház templománál, és a 22-es út mentén lévő Holiday Inn bankett-termében. i HÍREINKBŐL | Áldott pihenést kívánunk azok­nak, akik most veszik ki vakációju­kat! Ft. Beretz Arpádná, Kosa Ilona jún. 10-én meghalt. Őszinte részvétünk a családnak. Ifjúsági táborba biztassuk fiatal­jainkat. A UCC ifjúsági nagygyűlésen Bü­­tösi Sára képviseli egyházkerületün­ket. Imádkozzunk, hogy a UCC nők gyűlésén (Milwaukee) és a lutherá­nusok világ-gyűlésén (Budapest) nyugodjék meg Istennek Szentlelke. Szeptemberben Ligonierban tart gyűlést a presbiteri szövetség (2 — 3), a lelkészegyesület (3 — 4), az egyesülő magyar ref. egyház (4 — 5), a Bethlen Otthon igazgatósága (5), az Ameri­kai Magyar Református Egyesület igazgatósága (6 — 9), majd.konvenci­­ója is (17 — 21). Közegyházunk biztosító szervezete felkeresi levélben gyülekezetünk ve­zetőit: válaszoljunk rá! Üresedések: Manville, NJ; Day­­ton, OH; Springdale, PA; So. Nor­walk, CT; Ottawa, Kanada (részle­teket angolul közöljük) Lelkészi javadalmazásról közlünk adatokat angolul, hogy amikor költ­ségvetést készítenek gyülekezeteink 1985-re, figyelembevegyék ezeket, s igyekezzenek javítani az alapfizeté­sen, befizessék ennek 130%-a után a 14%-os nyugdíj járulékot, és segítse­nek a megnövekedett társadalmi biz­tosítási terhek (11.8%) viselésében. Ingyen filmet kaphatnak gyüleke­zeteink a közegyház missziói szolgá­latáról, ha hívják a 800-325-7061 számot. Ha közegyházunk liturgikus hagyományáról akarunk filmsoroza­tot, hívjuk a 612-870-0861 számot. Ha meg akarjuk venni azt a könyvet, melybe püspökünk írt egy fejezetet kerületünkről, hívjuk őt fel. Romániában a Bólyay egyetemen csak 5% lehet magyar! Az újabb sé­relmeket Dr. Bütösi a szenátus kül­ügyi bizottsága előtt ismertette júni­us 12-én. Személyes'. Dr. Berzeviczy László sikeres operáción esett át; Dr. Par­­ragh Dezső már munkába állt; Nt. Kovács Zoltánná is otthon van és erősödik. 173 szavazattal 139 ellenében Dr. Káldy Zoltán az EVSz új elnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalom