Calvin Synod Herald, 1984 (84. évfolyam, 1-6. szám)
1984-06-01 / 3. szám
Minden szem mereven rászegeződött a “Nemzet Atyjára”, amint az írást olvasta. Minden szem arcvonásait olvasta, míg minden szív reszketett. Nyilvánvaló volt, hogy a híradás élet, vagy halál volt. De melyik a kettő közül: Élet? . . . vagy Halál? A fejedelem visszaadta az írást a tisztnek, néhány szót halkan súgván a fülébe. A tiszt sietve vitte azt fel a szószékre, átadván Villers lelkipásztornak néhány szó súgásával. Mérhetetlen izgalom volt érezhető az egész nem templomi gyülekezeten. A várakozó csend oly mélységes lett, hogy még a papír sistergése is hallható volt, amint azt a lelkipásztor kezébe emelve olvasni kezdte. “Irgalmas az Úr! Meghallgatta könyörgéseinket!” — kiáltotta el magát j JÚLIUS 4 | ' Hazánk függetlensége kivívásának vasárnapján megérzik-e rajtunk, hogy mi olyan amerikaiak vagyunk, akik Jeffersonra, Washingtonra, Franklinra emlékezünk, akik Henry Patrick, John Hancock, Richard Henry Lee nevének említésére nemcsak emlékezünk, s kalapunkat tisztelettel megemeljük, hanem reájuk emlékezve7 vállaljuk örökségünk elkötelező voltát. Eddig viszonylag “könnyű” kiváltságos volt amerikainak lenni. Hazánk nemzetközi tekintélye, pénzünk értéke, erkölcsi, politikai jónevünk duzzasztotta önérzetünket. Ma is a világ leggazdagabb, leghatalmasabb nemzetének polgárai vagyunk. De most már olyan világban élünk, ahol amerikai voltunk kiváltságai mellett, annak felelősségét, kötelességeinket is vállalnunk kell. Magunknak, fiainknak újra meg kell tanulnunk a kemény, becsületes, építő életet. Nem élhetünk nemzeti múltunk régi becsületén. Igaz békét építünk és akarunk, de amíg a nemzetek megbékélnek és egymást elfogadják, addig vállalnunk kell adott szavunk becsületét. A gyengébb nemzeteket nem szabad cserbenhagyni, a kicsinyeket megbotránkoztatni. Bátorsággal, alázattal Istenbe vetett hittel kell meghozni döntéseinket, hibáinkat, gyarlóságainkat megismerve, vállalni, örökségünk tiszteletben tartásával a mai kor nagy emberi kötelességeit, saját polgáraink, és embertársaink szabadságjogainak biztosításával és munkálásával, kitartással, felelősséggel. Paál Gyula kitörő hangon. “Szelet küldött nekünk, hullámokat adott számunkra!!” Boisot tengernagy írása ez itt “Nemzetünk Atyjához”. Itt tartom magasan a kezemben. Isten nyugat felől szélvihart teremtett, a szélvihar a szárazföld fölé sodorta a rohanó hullámokat, a hullámok sodorták mérhetetlen erővel előre a hajókat áttörve a spanyol védővonalakat. A spanyolok, akik még életben maradtak, pánik-sújtottan rohanva menekültek a sodró árak elől. Boisot tengernagy flottája diadalmas győzelemmel megmentette Leyden városát. ” Örömrivalgás, öröm okozta sírás szakadt fel a keblekből és töltötte be a hatalmas templomot. Nemcsak az asszonyok, de még a férfiak is sírásban törtek ki, határtalan örömükben. Hangos kiáltások, melyek csendes kifejezések akartak lenni, zúgtak végig a templomhajón: “Magasztaltassék a Seregek Ura! Leyden felszabadult!” “Az Úr parancsolt! Szél és habok engedelmeskedtek!” “Nagyságos az Isten! Hatalma végtelen!” Majd az egész gyülekezet felpattant, és mintha egy ember lett volna. Szemekben könnycseppek csillogtak, hálaadó szíveknek drága gyöngyeiként és az egész gyülekezet szívéből kitört az ősi hálaadó zsoltár: Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél jótéteményéről. Megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Megváltja életedet a pusztulástól! Kegyelemmel, irgalommal koronáz meg téged! Jóval tölti be ékességedet! Igazságot cselekszik az Úr, és ítéletet minden elnyomottal!” Azután a templomból kitódult gyülekezet örvendezése nem ismert határt. Groot Markt piacterén kitörő örömmel ölelték, csókolták egymást. Férfiak kalapjaikat magasra dobták kiáltozva: “Éljen Vilmos atya! Éljen Boisot! Éljenek a “tengeri koldusok! Éljen Leyden! — Le a spanyolokkal! Hol vannak Alvanak ‘győzhetetlen seregei’? A győzhetetlent legyőzték a szelek és hullámok! Hol vannak a “halhatatlanok”, hulláikat sodorja az ár! Hol vannak a ‘nincs-olyanok’? Nincsenek olyanok! Megölték a ‘tengeri koldusok!” Gyorsan megtelt a piactér nemzeti zászlók hosszú sorával. Peregtek a dobok és a dobok pergésére ezer és ezer láb dobogására zúgtak a dalok az örömrivagló ember-tenger ajkán: “ Verd a dobot vígan! Dob! Dob! Dob! Verd a dobot vígan! Dob! Dob! Dob! Verd a dobot vígan! Dob! Dob! Dob! Éljetek “koldusok”! Ez a jelszó! Most! Most! Most! Majd pedig egy ifjú kölyök-ember a “tengeri koldusok” köntösébe öltözötten egy magas, izmos polgár nyakában ülve hangosan soronként diktálta a gúnyosan-tréfás harci nótaverset, amit a hatalmas embertömeg tüzes egyhangúsággal ismételt utána: “Dupla ütemben a büszke spanyol Leydennél tört volt ránk! Dudánk és dobunk hangos és víg most, táncra csal a nótánk! Megtorpant harcban, kerengve járja furcsa majomtáncát! Elfelejtette, nem tudja többé forgatni a dárdát!” Oránia hercege elégülten állt egy ideig a templomajtóban, mosolyra derült arccal nézte az ujjongó tömeget, simogatván hűséges kutyáját. Baljánjacob Van Maidere, a lovászmester, jobbján Belft piros arcú kövérkés polgármestere állott. “Leyden”, mondotta a fejedelem, “lehűti most az ellenség korlátlan büszkeségét, kik azt hitték elevenen emészthetnek fel minket. Én a hadak Urába vetettem bizodalmámat, O volt seregeinkkel, és az Ősegedelmével visszük harcunkat végső diadalra!” Azután visszatért palotájába, hogy onnan gyors sietséggel — betegsége által legyengül állapotában — Leyden városába utazzon megköszönni a “tengeri koldusokénak a csodálatos felszabadítást, a leydeni polgároknak a hihetetlen kitartást és megjutalmazni a várost az egyetem felállításával, mely örök időkre emléke marad a felszabadulás csodájának. Amint átvonult az örvendező néptömegen, alabárdosokkal előtte és kísérő csoportjával mögötte, mindkét oldalról ezrek ajakáról hangzott: “Éljen ‘Nemzetünk Atyja’/ Éljen sokáig a Fejedelem!” Fejedelmi palotába való visszaérkezte után is visszhangzott a kiáltás a városka Groot Markt piactere felől: “Éljenek a ‘tengeri koldusok! Nem hagy Isten elveszni minket! Éljenek megmentő hőseink! Nemes, bátor serege az Urnák! A Seregek Urának!” CALVIN SYNOD HERALD — 14 — REFORMÁTUSOK LAPJA
